Ukránok támadásban

Az ukrán történészeknek sok vitájuk van a lengyelekkel, oroszokkal. Mint Ungváry Krisztián 2008-s cikkében (Áldozatok vétkei, hvg, 2008. január 26.) kifejti, egy történész konferencián kiderült, mind a lengyelek, mind az ukránok kerülik a történelemmel való szembenézést, és csak a sérelmeikre szeretnének emlékezni. Érdekes példa az lembergi nemzeti múzeumé. 1941-ben már volt független Ukrajna, ám ez a németek bábállama volt. „Az ukrán nemzeti hadsereg a náci Waffen SS-től kapta első egyenruháit, ezeket az egyenruhákat azonban, a látogatók „érzékenységére” tekintettel nem eredeti formájukban állítják ki. Az SS jelvényeket és halálfejes gombokat kicserélték rajtuk”. Ezzel a náci kötődés eltűnt. Mind a lengyelek, min az ukránok szeretnék elfelejteni azokat a népirtásokat, melyeket egymás ellen és a zsidók ellen elkövettek a háború alatt.

Nagy vihart kavart 2008-ban az ukrán történelemkönyvek átírása az „Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézet által kidolgozott irányvonal szerint” „felnövekvő nemzedékek nemzeti önazonossága, a haza iránti tisztelet és szeretet tudatosítása céljából". A magyar és orosz kisebbség is attól tart, hogy mindez a történelem nacionalista meghamisításával járhat. 

Az ukránok ugyanakkor nem egységesek. Az Ukrán Nemzeti Emlékezet Intézet történészei újabban elítélik a nácikkal kollaborálók kultuszát, és olyan új történelemkönyvek kidolgozását tervezik, melyek a nacionalista gyűlöletkeltés és öndícséret helyett oroszok, ukránok és magyarok történelemi együttélésére helyezik a hangsúlyt.

A múlt hivatalos megítélése azonban Ukrajnában szorosan függ a politikai változásoktól. A nacionalista, oroszellenes és nyugat-barát Juscsenko elnök bukása után (2010) egy bíróság érvénytelennek nyilvánította a nácikkal együttműködő Sztyepan Bandera hőssé nyilvánítását, és hasonló döntések még várhatók. A nacionalisták ez ellen a „hazafiatlanság” ellen tüntetésen tiltakoztak. Az ukrán múlt még nyitott.