Trianonról tárgyszerűen

Nehéz napok várnak a Trianon körül tenyésző legenda-ápoldákra. Ugyanis a „Trianon 100” MTA-Lendület Kutatócsoport kéttucatnyi, jelentős részben fiatalokból álló csapata – november 24-i bemutatkozásukból következtethetően – sokat fognak tenni a békeszerződés születésének, megvalósulásának, következményeinek tárgyszerű, elfogultságoktól mentes feltárásáért.

Hogy mivel kell megküzdeni, ha a nagyközönségre is hatni akarnak, az már a program első felében felmerült: neves történészek, méltatva a csoport kutatási elképzeléseit, mellékesen azt is latolgatták, hogy vajon lehet-e tenni valamit az utóbbi évtizedekben, a hiteles múltfeltárás kárára előtérbe került, önfelmentő legendákat megújítva-konzerváló „public history”, az e szellemben burjánzó „emlékezet-” és „identitáspolitika” ellen. Tomka Béla szerint erről a jelenségről a történész szakma nem tehet, ahogy ellene sem sokat, és tehetetlen azzal szemben is, hogy kormánybefolyás alatt álló médiatörténészek értelmezései uralják el a közfórumokat. Ami persze semmit nem von le a valós történészek, és jelesül a Lendület-csoport munkájának jelentőségéből. Romsics Ignác viszont úgy vélte, a szakma tehet és tegyen: ha ő maga nem is indítana – már koránál fogva sem – videóblogot, de a rendelkezésre álló hagyományosabb eszközökkel mindig felveszi a harcot. Ő ugyanis hisz abban, hogy az „őrültségek” nem tudnak felülkerekedni. Jeszenszky Géza ebben már nem volt olyan biztos, megemlítve, hogy Romsics más közönséggel találkozik mint ő, aki például egy polgári kör háborgó hölgytagjait nem tudta meggyőzni arról, hogy Trianon nem nemzetközi összeesküvés eredménye volt. A kormánytörténelem torzításának kirívó példájaként pedig megemlítette, hogy a legutóbbi ’56-os kampány nemcsak Nagy Imrét és a baloldali értelmiséget vonta ki a történetből, de – a másik oldalról – még az oroszokat is, immáron az Egyesült Államokat téve meg ellenforradalmár főgonosznak.

Szó esett arról is, hogy milyen korábbi történészi adósságokra érdemes az ifjaknak odafigyelniük: Tomka szerint például fontos lenne szakítani azzal a megkövesedett „naturális szemlélettel”, mely Trianon súlyos következményei között sorolgatja az egyes határon túlra került kitermelhető nyersanyagok (fa, szén stb.) tonnáit; mindez a gazdaságtörténeti folyamatok szempontjából érdektelen, hiszen ezeket be lehetett szerezni külföldről 1920 után is. Ő és Jeszenszky számos példát idézett arra, amikor a kor korábbi kutatói negligáltak vagy tendenciózusan idéztek szakmunkákat, forrásokat, imígyen kívánva kedvezni önmagunknak.

Az Ablonczy Balázs által vezetett és itt bemutatott Trianon 100 csoport kutatói közül Zeidler Miklóstól megtudhattuk, hogy a magyar békedelegáció tagjainak naplóit készül egy egészen rendkívülinek ígérkező összehasonlító kiadványban párhuzamosan, egyéb képi-szöveges forrásokkal dúsítva első alkalommal sajtó alá rendezni. A történészek más diszciplínák kutatóival is együttműködnek: Győri Róbert földrajztudós például a saját kutatási területének szempontjait ismertette. Az ifjú Révész Tamás, aki nemrégiben mintha teljes történészi fegyverzetben ugrott volna elő egyszerre Mars és Clió koponyájából, olyan lehengerlően és amúgy nyomdakész fogalmazásban pattogtatta elő a hadtörténeti kérdésfelvetéseket, megoldandó problémákat, mint egy világháborús géppuska. Nem maradt kétség: az ellenség 1918-19-es könnyed körkörös visszaszoríthatóságának legendáját ápolgató klaviatúra-Conrádok nehéz helyzetben lesznek, ha vele szemben kell majd megvédeniük önáltatásaikat.

A csoport azt tervezi, hogy Bazsalya Balázs vezetésével felmérést végez a történelemtanárok Trianon-szemléletéről is; ez a Történelemtanárok Egyletét, szorosabban a Tényleg?/!-et is érdekli, ebben szívesen együtt is működik, ahogy a Trianon 100 eseményeinek és eredményeinek folyamatos ismertetését is tervezi. 

Lőrinc László

2016. december 3.