Történelemhasználat – avagy előtte és utána

Bakay Kornélról II.

Hogyan jutott a régész a rendszerváltás után a sérülékenytől a győzhetetlenig, az otrombától a csodálatosig, a fosztogatástól az osztogatásig, bizonyítandó, hogy mi vagyunk a legjobbak? (A Történelemhasználat - avagy az eszme nem vész el... c. cikk folytatása)

„Minket különleges anyagból faragtak”

Ahogy Sztálin a kommunistákat nevezte különös embereknek, és a proletárokat nagyszerűbbnek mint például a kispolgárokat (a kulákokról nem is beszélve), Bakay a magyarokat láttatja kivételesnek. Nyilván kultúránk és múltunk éppannyira vállalható, mint akármely más népé. De a régész világképének központi eleme, hogy az ellenségekkel körbevett magyarság és kultúrája valójában kiválóbb mindenki másénál. Ezt kívánja alátámasztani a korábban már említett bizarr származáselméletekkel, és ennek bizonyítása érdekében a népnevelő Bakay könnyedén tagadja mindazt, amit a régész Bakay korábban állított. 1978-ban ugyanis Bakay Kornélt bízták meg a nagy példányszámú történelmi sorozat, a Magyar História államalapítással foglakozó kötetének megírásával, majd a könyvet 1981-ben változatlanul újra kiadták. Érdemes egybevetni, hogy a kalandozókról, a Szent Koronáról és ezen keresztül a magyarokról mit állított akkor és mit most.

Kalandozásról – régen

A kalandozó magyarok „e hadjáratok során mérhetetlen mennyiségű zsákmányt hoztak magukkal. Ilyen vonatkozásban – bizonyos mértékig – helyesnek is tarthatjuk, ha ezeket a kalandozó portyákat rablóhadjáratoknak nevezik. … A források egy cseppnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy ezek a hadjáratok valóban zsákmányszerző portyák is voltak.” (27, 30. old) Hogy mi volt még a céljuk a hadjáratoknak, az nem derül ki, de utalás történik arra, hogy a hadjáratokkal a magyarok tudatosan megakadályozták az „erős központi hatalom” kialakulását egész Nyugat-Európában, ami érdekük volt, mert „ekkoriban a magyar fejedelemség semmiképpen sem lett volna képes ellenállni egy erős, katonailag összefogott hatalomnak.” (31. old) Vagyis azért is kalandoztak ezek szerint például a mai Spanyolország területére, hogy megvédjék a Duna-völgyet egy kétezer kilométer messzeségben kialakulható hatalomtól…

Kalandozásról – ma

„Nyugat-Európa országai nem nézték jó szemmel az új keleti szomszédot, ezért elhatározták, hogy katonai erővel űzik ki a Kárpát-medencéből ős-atyáinkat.” A magyarok azonban Pozsonynál fényes győzelmet arattak. „Ezt követően három nemzedék … katonáskodó tagjai öregbítették a magyarok harci dicsőségét, mert számos hadjáratot vezettek Nyugat- és Dél-Európa országaiba s néhány kivétellel, mindenütt győztek eleink!” (6/43. old) „A magyarok 55 európai hadjárata nem kalandozó rablóbandák portyái voltak, hanem fényesen ragyogó nagy fegyvertények, amelyekhez hasonlót a világtörténelemben csak a párthusok, a vikingek és az arabok hajtottak végre.” Eszerint a sok rettegett hadjárat (köztük nem egy a Balkán irányában) afféle dicső bosszú volt a 907-es nyugati támadásért.

Az augsburgi csatavesztésről – régen

„Az augsburgi csatavesztés azért döntő fordulat a magyarság életében, mivel a … katonai akciók győzelmet ígérő lehetősége végérvényesen megszűnt.” (33. old) „Ha a magyar fejedelmek … nem ismerték volna fel az adott politikai és katonai helyzetet” – értsd: nem hagynak fel a háborúzással, és nem térnek a kereszténység és együttműködés útjára – „bizonyosan a magyarokról is úgy emlékezett volna meg az orosz őskrónika, mint az avarokról: »…elgőgösödtek és az Isten elveszté őket, és elhaltak mind…«” (34. old)

Az augsburgi csatavesztésről – ma

A kalandozók „néhányszor hibát vétettek és vereséget szenvedtek. Ilyen volt 955-ben a Lech mezei (Augsburg melletti) csata. ... Súlyos lelki megrázkódtatást okozott ez a vereség, de semmi köze sem volt a magyarság Kárpát-medencei országának a fennmaradásához. A Magyar Nagyfejedelemség kezdettől nagy és erős államként virult a Kárpát-medencében, egy pillanatig sem veszélyeztette létét a német királyság, … amint nem veszélyeztette a gazdasági és erkölcsi válságban élő bizánci birodalom sem.” (6/44. old) 

A Szent Koronáról – régen

„Sok jeles kutatónk …aprólékos kutatómunkája tisztázott néhány alapvető kérdést. Így például azt, hogy az alsó pántkorona – mai formájában – semmiképpen sem származhat a 11. századból” – vagyis jóval későbbi, mint Szent István, aki a 11. század első harmadában élt, és akit a század legelején koronáztak meg. (193. old) „A ferdén álló kereszt durván áttöri a Megváltó lemezt, tehát azzal semmiképpen sem egykorú, és a két korona egybedolgozása is eléggé elsietett, csaknem otromba ötvösmunka.” (194. old) „Fel sem tételezhető a felső korona Szent István kori eredete.” (195. old)

A Szent Koronáról – ma

Géza „készíttetett fia, István számára uralkodói beavató koronát, amely nemcsak vetekedett a nyugati koronákkal, de minden szempontból túl is tett rajtuk. A mi Szent Koronánk ugyanis eredetileg is olyan boltozott korona volt, amint ma is látható. Nem két részből állították össze, s nem a 11. század vége után készült. … A mi Szent Koronánk egészen egyedülálló ereklye, nincs párja a kerek világon! Szent István király után csak az az uralkodó volt törvényes magyar király, akit ezzel koronáztak meg.” (6/48-49. old)

Mindez jól mutatja, hogy a történelemhasznosítási szándék milyen csodákra képes: a sérülékeny államot győzhetetlen birodalommá, a rablóhadjáratokat fényesen céltalan fegyvertényekké alakítja. Eltűnteti a koronából az „otromba” szegecseket, és egybeolvasztja két részét, rögtön vissza is lendítve egy évszázadot, egyenesen Szent István fejére. Téved, aki azt hiszi, hogy mindezt tán újonnan előkerült források ihlették volna. Sőt mint a harmadik részből látni fogjuk, Bakay Kornél képes – megfelelő körülmények között – ezt követően még egy ellentétes irányú kanyart is bevenni.

Lőrinc László

2013. május 19.

(Folytatása következik.)