Hogy került a gőzhajó a Balatonba?

1846-ban, amikor a Sió még nem volt hajózható, gőzhajógyár pedig nem volt a tónál, hogyan kerülhetett a Balatonba egy gőzhajó? Miképpen kötött ki, ha nem voltak még kikötők? Mi köze volt a sóhoz, és mik voltak az első osztály luxus extrái?

Széchenyi részvényjegyzést reklámoz, Kossuth alapszabályt fogalmaz

Itt a meteorológiai nyár (ha nem is érezzük), és kezdődik a hajózási főidény a Balatonnál. Mégpedig a 168. alkalommal, hiszen az első jelentősebb utasszállító hajó, a Kisfaludy gőzös 1846. szeptember 21-én indult Füredről. (Nevét Kisfaludy Sándor költőről kapta.) Talán ez volt az egyetlen vállalkozás, melyben Kossuth Lajos (aki 1842-ben kezdeményezte) és Széchenyi István egyaránt meghatározó szerepet játszott. Utóbbi alapította a Balatoni Gőzhajózási Társaságot (BGT), melynek alapszabályát Kossuth ügyvéd úr fogalmazta meg. A gróf a témának szentelt könyvében 1846-ban meg is kérdezte: „Ugyan költhetne-e néhány száz forintocskát balatonvölgyi birtokos, rá nézve … hasznosb és kellemesbre, mint Balaton-gőzhajó-részvényekre?”

Hajó kerekeken

Csónak és vitorlásépítő mesterek már korábban is ténykedtek a Balatonnál, sőt 1753 óta a Festetics grófok fenékpusztai műhelyében trieszti hajóácsok nagyobb vitorlásokat is építettek, Antonio Borri irányításával. Gőzhajót azonban nem tudtak vállalni, ezért annak testét a BGT a Duna Gőzhajózási Társaság óbudai hajógyárából rendelte meg. Onnan azonban nem lehetett vízen úsztatni a Balatonig, mert a Sió még nem volt hajózható. Ezért a hajótestet nagy darabokra szedve, szekereken vontatták le Füredre. Eötvös Károly, a neves ügyvéd, a Balaton szerelmese tüneményes könyvében azt írta, hogy „a hajótest Füreden készült, néhány trieszti és egy csomó komáromi hajóács kezével”. Meglehet, a hajó összeszerelőire gondolt. Akárhogy is, abban minden forrás egyetért, hogy a hajót hajtó 40 lóerős gépezet Angliából (Greenwich) érkezett, stílszerűen  hajón: a Temzén, az óceánon, a Gibraltáron és a Földközi-tengeren keresztül. (Csak ebben az évben készül el a Duna-Majna csatorna: a Lánchíd lánclemezeit már ezen a rövidebb, folyami úton fogják szállítani a következő évtől.) A gőzgépet Triesztből  (mint Eötvös írja) „nagy termetes német lovakon Füredre szállították. A száz meg ezer darab hajó- és géprészlet ott volt elrakva a parti gyepen.”

Széchenyi – így Eötvös – megkérdezte az alkatrészeket őrző csősztől, megmagyarázta-e a sok bámészkodó helybelinek, hogy „ebből hajó lesz? – Meg én. – Mit mondtak rá? – Nem hiszik. – Hát azt megmagyaráztad-e, hogy a hajónak kereke lesz? – Meg én. – Hát arra mit mondtak? – Azt se hiszik. – Hát azt megmagyaráztad-e, hogy a kereket gőz hajtja? – Azt nem magyaráztam meg. – Miért? – Mert azt már én magam se hiszem.” A gróf a kísérőjéhez fordult: „Szeretem a magyar parasztot. Amit saját eszével be nem lát, azt ugyan semmiféle uraság szavára el nem hiszi.”

A gőzgép egészen 1887-ig hajtotta a kereket, igaz, 1869-től másik, már fém hajótestben.

Arany, mahagóni és só

„Az I. osztály belső burkolata – írja Czére Béla közlekedéstörténész – fehér és arany volt, mahagónioszlopokkal, a falakon tükrökkel. Párnázott ülések, tágas étkezőhelyiség állt az utasok rendelkezésére, továbbá könyvtár, magyar és külföldi szerzők műveivel, napilapokkal.” A III. osztályon utazó „jobbágyok, egyenruhás katonák (őrmesteren alul) és vándorkönyvvel rendelkező mesterlegények … csak a második fedélzeten utazhattak, az I–II. osztályra nem mehettek le.”

Azonban előkelőnek és pórnépnek egyformán kellett osztoznia egy kellemetlenségben: 1846-ban még csak Füreden volt kikötő: a többi helyen csónak segítségével kellett be- és kiszállni. Egy pesti lakos balatoni utazása ekkor a Tigris vendégfogadótól indult (ma: V. kerület, Nádor u. 5.) reggel 6-kor, társas gyorskocsin (delizsánszon, lásd a képet). Ez 14 órára ért Kenesére, itt át kellett szállni a Kisfaludyra, amely további egy óra múlva érkezett Füredre.

A Kisfaludyt azonban elsősorban nem utazgatásra szánták. Hamarosan elkészült az a két uszály, melyet vontatni tudott. Ugyanis akárcsak Festetics nagy vitorlásainak, ennek is az volt a – nevénél kevésbé költői – hivatása, hogy sót szállítson. Széchenyi a Balatont elsősorban szállítási útvonalnak tekintette. Már a korábbi vitorlásokon is fele annyi idő alatt (2-3 nap) ért Keszthelyre a Pest megyei só, mint szekereken. „A Balaton partjain alig … van kereskedői mozgalom, s így ezek létét viszont a gőzösök nagyobb élénkséget szülő fel- és alájárása fogná előteremteni” ­– írta a gróf. Keserűen tette hozzá, hogy „minékünk magyaroknak, gyakorlati dolgokat illetőleg, mellyek nem alkalmazhatók … gyülési szóparádéra, rendszerint előbb felette sokat kell … locsognunk, pipáznunk, meg alunnunk, mielőtt eszünkbe jutna, hogy a sült galambon kivül … biztosb és izletesb pecsenye is van!”

„A tó megijedt a nagy haladótul”

Az 1860-as évektől azonban a kiépülő Déli vasút elorozta a hajótól a balatoni kereskedelem fellendítőjének szerepét. Kárpótolta viszont a hajókat az a feladat, amit a szórakozás, a sport és a turizmus terén kaptak. Ehhez is kapcsolódik Széchenyi, ha közvetve is, és egy másik nevezetes szárazföldi hajószállítás. A balatoni sportvitorlázás korát ugyanis 1866-tól számítják, mikor a nagy gróf fia, Széchenyi Béla a sekélyesedő Fertő tóról a Balatonhoz szállíttatta apja Himfy nevű vitorlását. (Himfy Kisfaludy Sándor versbeli alteregója volt.) A különös, tíz lovas menet képét egy ősfotó is megőrizte. (A neten dokumentumfilm is található a balatoni hajózás történetéről.)

Garay János (Háry János figurájának szekszárdi megalkotója) így értelmezte a történteket a Gróf Széchenyi és a Balaton című 1847-es versében:

„Egy évezreden át ugarul állott a magyarnak,
Tétlen pangásban, a gyönyörű Balaton.
Széchenyi jött: a tó megijedt a nagy haladótul,
„Ez megigáz"! monda s keble felháborodott.
Hasztalan! a hullámzabolázó gőzös előáll:
és a veszteglő tó - haladásnak ered."

*

A nehéz körülmények nagy reformkori lebirkózói előtt tisztelegjünk itt két szép filmrészlettel, melyekben szintén hajót (illetve hajókat) szállítanak – szárazföldön. Az egyik egy jelenet Ariane Mnouchkine 1978-as Molière-jéből, melyben a velencei dózse díszgondola ajándékait szállítják át az Alpokon, a francia király részére. A másik Werner Herzog nevezetes 1982-es Fitzcarraldoja, melyben a címszereplő (Klaus Kinsky) egy dél-amerikai vízválasztón vontattatja át hatalmas gőzösét.

Lőrinc László

2013. június 1.