„Kódolva volt az életembe” - Egy volt szélsőjobbos diák és tanárának beszélgetése

Hat éven át tanultál történelmet a gimnáziumban – végig tőlem.[*] Számomra érthetetlen volt, kicsit fájdalmas, de persze érdekes is, hogy valaki, aki a tanítványom, ebben a diákkörnyezetben, mitől kezd nagy-magyarországos pólókat viselni, trianonos matricákat kitenni, az ehhez tartozó eszméket fennen hirdetni folyosón és tanteremben? Először is, mi volt a családi értékrend nálatok, beszéltetek otthon Trianonról, hasonlókról?

Nem volt téma Trianon. Az értékrend anyai ágról inkább liberális, apairól inkább konzervatív volt, de egyik sem hatott rám nagy mértékben. De leginkább mégis balliberális gondolkodással érkeztem az iskolába, és talán azzal is távoztam, ugyanakkor közben, az igazi hipster megtalálja, hogy mi van az adott közeg közvélekedésétől legtávolabb, és ez nagyon jól sikerült nekem az AKG-ban. (Nevet)

Bosszantott a többiek gondolkodásmódja, és ezzel provokáltak?

Talán álszentséget éreztem a levegőben és ezzel szemben akartam felmutatni azt, amit nem fogad el az adott közeg. Természetesen ez nem volt teljesen tudatos, és egy idő után nyilván azonosultam vele.

Mikor kezdődött?

Talán olyan 8.-9.-ben.

Te voltál itt a másság, felvállaltan. Ezzel sokunknak tulajdonképpen imponáltál, csak az volt a furcsa, hogy kisebbségként egy olyan álláspontot képviseltél, mely nem tolerálja a kisebbségeket.

Egy paradox helyzetet hoztam létre. (Nevet) Ennek van még egy eleme. A legtöbb embernek, aki kiegyensúlyozott életvitelt tud folytatni, van kis korától kezdve egy belé nevelt világképe, ami sokszor zárt. Zárt világképen azt értem, hogy a maga kategóriáiban gondolkodva nem lehet megcáfolni. Nekem nem volt ilyenem: sem vallásos nevelésem, sem igazán nagyon politikai nevelésem, sem semmi olyan, ami stabil világlátást, ideológiát adott volna, és ez vonzóvá tette azokat a világképeket, melyek megadhatják ezt. Ez a neveltetés ezzel az eléggé furcsa személyiséggel kombinálva azt hiszem nagy eséllyel valamilyen extremitáshoz vezet. Ez valamennyire kódolva volt az életemnek ebben a szakaszában. Lehet, hogy mondjuk egy vallásos iskolában ez militáns ateizmusban csúcsosodott volna ki, vagy egy konzervatív iskolában anarchizmusban. Nekem az volt a nagyon nagy szerencsém itt az AKG-ban, hogy a tanáraim nagy része tudta ezt úgy kezelni, mint egy tizenéves útkeresése, és nem úgy tekintett rám, mint egy politikai ellenségre.

Mit jelent, hogy furcsa személyiségtípus?

…Igazából meg nem felelési kényszerem volt egy kicsit...

Érdekes, hiszen segítőkész, kimondottan tisztelettudó diák voltál, tekintélytisztelő. Ez azért egy nagyon speciális kamaszlázadás.

Igen, az AKG-ban összefirkálták a diákok a padokat, és akkor nekem az a lázadásom, hogy letörölöm, itt rend legyen, itt nem lesz ilyen liberális fertő, hogy firkálnak és tiszteletlenek. (Nevet)

Nem volt ebben valami igény egy biztonságosabb, rendezettebb világra?

Dehogynem. Ez is alapvetően benne volt. Ez egy furcsa elegye a biztonság- és szabadság-keresésnek.

Azt érzékeltem nálatok, például mikor Tatán, a Mátyás-vetélkedőn voltunk, hogy nektek a katonás dolgok nagyon tetszenek, minden, amiben volt valami formális rend, egyenruha, egyformán lépni, vezényszavak, keménység, harciasság – volt ennek valami romantikája a számodra?

Nyilván. A totalitárius diktatúrák külsőségei is valami iszonyatos erőt sugároznak, amiben van valami romantikus. De az a furcsa, hogy az AKG előtt egy olyan iskolába jártam, ahol egyenruhát kellett viselnünk, és azt sem bírtam elviselni. Nem vettem fel, és kaptam érte intőket.

Volt-e olyan élményed, esemény, amivel provokált téged a külvilág, és ami azt váltotta ki, hogy elindultál ebbe az ezoterikus irányba?

Ez nagyon jó szó, hogy ezoterikus. A mi kis, néhány fős klikkünknek annak idején a térképtartó szekrény mögött a harmadikon, 7.-ben és 8.-ban, nem politikai motivációi voltak. Mi csak egyszerűen valami miatt nem akartunk annyit a többiekkel lenni. Mikor sötét ruhákban jártunk, akkor mi konkrétan varázslók voltunk. Tényleg. Ezoterikus dolgokat olvastunk szellemidézésről, okkultizmusról, meg hasonlókat. És az volt a nagyon furcsa, hogy csak mert acélbetétes bakancsban jártunk, metált hallgattunk, fekete ruháink voltak, már jöttek olyan visszajelzések, hogy én biztos náci vagyok, vagy szélsőjobbos. És nem volt így. Lehet, hogy ez is váltotta ki azt, hogy ha már ennyire ezt akarjátok, akkor legyen. Nem tudom.

Szerepjátékoztatok is? Ez a Gyűrűk ura vonal, nem?

Igen, szerepjátékoztunk. A Gyűrűk ura ott volt, de nem volt olyan nagyon központi.

Minek a hatására mentél tovább éppen a történelmi ezotéria felé? Internet, könyvek, személyek?

Nyilván az internet nagyon fontos volt, meg ilyen témákkal foglalkozó előadásokra is jártam, ezek kicsit szektás jelleggel működtek, egymásnak is ellentmondó alternatív történelmi eszmefuttatásokat hallgattam végig, egy-kettővel egyet is értettem. Az előadók nevére már nem emlékszem. Meg a szélsőjobb utcai gerillakampányának hatására utánanéztem, hogy mi történt Trianonban, és igazságtalannak találtam.

Mennyire frusztrált téged az, hogy ott ülsz olyan iskolai történelemórákon, melyeken teljesen más a szemlélet? Ez hogyan hatott rád?

Folyamatos megerősítésként. Lám az ármány beérett, és a fiatal magyar generáció nemzettudatát is ezzel a Habsburg-kommunista tákolmánnyal próbálják fertőzni, a mi nemzettudatunkat el akarják venni és azt mondják, hogy nem vagyunk hunok, pedig azok vagyunk.

Az az érdekes, hogy én nem éreztem benned soha semmi haragot felém, pedig ebben a logikában én hazudtam neked.  

Nem feltétlenül. Egy struktúrát láttam. Nem rád haragudtam, mert azt gondoltam, talán a tanárnak is hazudtak. És a tanár tanárainak is hazudtak, és még az ő tanáraiknak is, és valaki a szabadkőműves-zsidó-meleg páholy tetején tudja az igazságot, csak rejtegeti, és mindenki másnak hazudik.

És ebben minden csak megerősített…

Minden belefért ebbe, mindent bele lehetett gyömöszölni ebbe a világképbe.

Amikor elkezdtek veled a többiek vitázni, órán, folyosón, előtérben, szünetben, akkor az nem zavart? Vagy szeretted ezt a helyzetet?

Persze, hát hogy lehet úgy vitatkozni, hogy egyetértenek velem?

Szóval te élvezted ezeket a szituációkat?

Persze.

A ti évfolyamotokban volt olyan diák, aki hozzád hasonló utat járt végig?

Ilyen extrémen nem hiszem. Ez náluk kicsit olyan lehetett, mint a zenei stílusok alapján rendeződő csoportok, az alternatívok, meg a hiphipot hallgatók, meg a rockot hallgatók, és akkor ebben az esetben voltak a szélsőjobbosok.

De nálad ez ezen túlmutatott.

Igen.

Olyannyira, hogy az iskolán kívül kerestél társakat, a jobbikosok között. Hogy érezted magad ott?

Igazában ott is rosszul. Egészen más típusú társaság volt ez, egyszerűen nem tudtam beleilleszkedni, még akkor se, ha akartam. Meg az volt az érzésem, hogy basszus itt mindenki alibizik, és ezt az egészet én veszem itt egyedül komolyan. Mindenki azt a részét szereti, hogy együtt főzőcskézünk, én viszont úgy gondoltam, hogy mi most végre valami jót csinálunk az országnak. Lehet, hogy csak jobban bele tudtam lovalni magam. Meg jobban utána is olvastam mint ők, volt egy ilyen időszakom, mikor a Tormay Cécile meg hasonló 20. századi jobboldali szerzők eszmefuttatásaiba nagyon beleástam magam.

Mi volt a benyomásod például Tormay Cécile-ről?

Nyilván a Bujdosókönyvben az elfogultságot már nagyon erősen éreztem akkor is, de érzelmileg azonosulni tudtam vele. Attól függetlenül, hogy ha ma újraolvasom egy-két leírását, nagyon felháborítónak tartom. Ami számomra igazán vonzóvá tette a radikális jobboldalt a történelemképünk hasonlóságán kívül, hogy a gazdasági programjuk a legbalosabb volt, ez a csoport feszegetett leginkább szociális kérdéseket egy darabig. Lehet, hogy ha 2006-ban az MTV székházánál a vörös vagy vörös-fekete zászlók lobogtak volna az árpádsávos helyett, akkor egészen másképp alakul az én történetem.

Ott voltál?

Nem, akkor 8.-os voltam, de elkezdtem szimpatizálni a tüntetőkkel. Hazudott, nem mondott le, akkor tiltakozzunk. És volt később egy-két tüntetés, amin ott voltam.

Akkoriban aggódtunk, és kérdeztük is tőled, hogy ugye nem veszel részt ilyenekben. Visszatérve Tatára, az ottani végtelen vitánkat én nagyon rosszul éltem meg, azt láttam, hogy benneteket nem lehet érvekkel meggyőzni, mert körbe-körbe jártok, mint a viccben: „Az elefántnak azért van piros szeme, hogy el tudjon bújni a meggyfán. – De hát még senki sem látott meggyfán elefántot! – Na ugye, milyen jól elbújt?” Ez reménytelennek tűnt. Te hogyan élted meg?

Biztosan volt hatása később a vitának, és akkor is biztos mondtad ezt, már nem emlékszem, de igazából az ilyen találó hasonlatok sokkal később értek be. Akkor viszont a vitától még tovább erősödött bennem az a meggyőződés, hogy hát igen, ilyen a szabadkőművesség, a finnugrizmus olyan mélyen berágta magát a történelemoktatásba, hogy ennyire jól felvértezett történelemtanárok oktatják a hazugságot és nekem pedig még inkább meg kell győznöm mindenkit, hogy igenis a gonosz szabadkőművesek okozták Trianont.

Mikor jött a kiábrándulás ebből az egészből?

Nehezen tudom ezt így megfogalmazni, nyilván nem volt egy megvilágosodási pillanat, hanem lassan leestek dolgok. Például leesett az, hogy nem gondolkodom szabadon, ha ilyen paradigmákat fogadok el, vagyis hogy egy zárt rendszerben gondolkodom. Aztán fontos volt egy másik felismerés. Az alternatív történelemszemléleteknek fő motivációja az az, hogy a mai korra nézve politikai következtetéseket lehet levonni abból, hogy a sumer-szkíta-avarok már Krisztus előtt 6000-ben is itt éltek és keresztények voltak, és ezek mi voltunk. És ilyenekből megpróbálják levezetni, hogy ezért volt Trianon igazságtalan. Nem! És ez volt az egyik elem, ami szöget ütött a fejemben, hogy az hogy ki volt itt a Kárpát-medencében és mikor, annak nem kell, hogy politikai következményei legyenek a mára nézve. És akkor igazából tényleg gondolkodhatunk úgy, hogy az érdekel, hogy mi történt, és nem az, hogy egy birtoklevelet állítsunk ki a mai kornak. De voltak apróbb mozzanatok is, például fontos szerepe volt annak a felismerésnek is, hogy a Trianon ellen tiltakozó fekete egyenruhás zászlólengető-égető emberek mennyire hasonlítanak a Trianont ünneplő fekete egyenruhás, zászlólengető-égető emberekre. Emlékszem, hogy egyszer részt vettem egy tüntetésen, amin elégettek egy szlovák zászlót és ez felháborított.

Ez érdekes. Emlékszel, hogy Trianon-témában az egyik órán néztünk egy ppt-t, mely a szlovák és román bakancsos fiatalok képeivel zárult, akik közösen tüntettek Trianon mellett, a magyarok ellen?

Igen. Ennek volt köze ahhoz, hogy erre a következtetésre jutottam, bár rám a legnagyobb benyomást a saját tapasztalataim tették. A sovinizmus és különösen a mérhetetlen tahóság kezdett ellenszenves lenni egy idő után.

És maga az a vita, amit a többi diákkal folytattál a szünetekben, az előtérben, valahol bujtatva és késleltetve azért hatottak rád, érleltek?

Valamennyire igen. De azokban a vitákban ők sok esetben vétettek logikai hibákat, ami gyengítette a hatásukat. Aminek igazán hatása volt az a történelemórákon és Hites Borbála tanárnő magyar óráin felbukkanó, a világszemléletet érintő gondolatok. Meg hát leginkább Misley Judit [az iskolai könyvtáros], vele nagyon sokat beszélgettem, és ő volt az egyetlen, akivel ha vitatkoztam, nem éreztem úgy, hogy kötelező védekeznem. Ő adta a kezembe Adytól a Jóslások Magyarországról című publicisztikai kötetet. Ez érdekes megvilágításba helyezte számomra azt a gondolatot, hogy „a gonosz szabadkőművesek megakadályozták Tiszát abban, hogy megvédje Magyarországot az ármánykodástól”. Akkor kezdett gyanússá válni, hogy Tisza és Prohászaka nem biztos, hogy csak jó fejek lehettek. Például felvetődött a cselédtéma is. Meg ami még nagyon erős benyomást tett a világképem változására, az az volt, amikor Zsigával elstoppoltam Amsterdamba. Volt bennem egy meggyőződés, hogy Nyugat-Európában a muzulmán bevándorlás egy olyan súlyos probléma, ami veszélyezteti a társadalom működését, és hogy ennek mennyire megálljt kell parancsolni. És stoppolás közben azt tapasztaltam, hogy mikor a hollandok és németek meghallották az akcentusunkat, szóra sem méltattak… ez persze megint egy paranoia, hogy az akcentusunk miatt… miközben meg Hollandiában egy kivétellel csak török és arab bevándorlók vittek el minket. Az volt a tapasztalatom, hogy itt inkább rám tekintenek úgy, mint idegenre, mert a hosszú út miatt volt egy kis borostám, meg hátizsákom, erős akcentussal beszéltem, és a bevándorló családok meg sokkal készségesebben álltak hozzánk.

Volt egy pillanat, mikor azt gondoltad, hogy akkor én ezzel a jobbikos társasággal nem jövök össze többet?

Igen. Körülbelül egy-másfél évvel az érettségi előtt lehetett, hogy többet nem találkoztam velük, amikor eljutottam oda, hogy nem, nekem ez vállalhatatlan ez a politikai oldal. Volt egy konkrét esemény is, ami kifejezetten felháborított: egy hajléktalanokat kriminalizáló rendelet a 8. kerületben, a helyi Jobbik ezt támogatta, és az ez elleni utcai megmozdulásokban már részt vettem.

Vagyis a fordulatod idején még gimnazista voltál?

Bőven. Az utolsó évben én már nagyon aktív voltam a szélsőjobbal szemben álló oldalon, civil szervezeteknél, csak ezt pont azért nem vertem nagydobra, mert nem akartam, hogy itt azt gondoljátok, hogy olyan jó a pedagógiai módszeretek.  (Nevet)

Mennyire fontos most neked a nemzeti érzés, ez hogyan változott?

A nacionalizmus a magamévá tett értékrendnek már annyira része, hogy érzelmileg igényem van rá, ahogy valamiféle vallás is érzelmileg jól esne, de tudatosan nem akarom hagyni azt, hogy a valóságlátásomat ilyesmik homályosítsák el.

Vallást kerestél?

Volt ilyen is. Ezzel én sok időt töltöttem az iskolában, rengeteg ilyesmit olvastam. De nem szeretném magam a képzeletbeli barátokkal rendelkező felnőttek közé sorolni, még akkor sem, ha ez jól esne.

Ha most találkozol Londonban egy emberrel, aki szlováknak ugyanúgy szlovák, mint amilyen magyarnak most te magyar vagy, akkor Trianonról vitatkoztok-e?

Valószínűleg nem vitatkoznánk, hanem egyetértenénk. Szlovákként azt gondolnám, hogy a Szlovákia területén élő magyaroknak örülünk, mert hozzáadnak valamit az ország kultúrájához és ezt meg kell őrizni. Őrizzék a kultúrájukat, saját nyelvükön tanulhassanak, amúgy meg haladjunk egy egységesülő békés Európa felé a szomszédainkkal együtt.

Ez már túl szép, pláne ahhoz képest, hogy amikor osztálykiránduláson Krakkóba utaztunk, akkor a buszon arról győzködtetek a barátaiddal, hogy a szlovákok kockafejűek. Nem lehetett eldönteni, hogy ez provokáció vagy tényleg így látjátok.

Ezt mi sem gondoltuk végig... De igazából, ha most egy szlovákkal vagy románnal találkozom Nyugat-Európában, akkor mi egy csoportot alkotunk, mi vagyunk a kelet-európaiak, akik tudjuk azt, hogy otthon mennyit keresünk ugyanazzal a csapos munkával, amit itt elvállalunk sokkal több pénzért, és lehet, hogy minket lenéznek az akcentusunkért, de mi sokkal többet tudunk a világról.

Hogyan változott a cigányokról alkotott képed eközben?

A cigányságról egy ideig nem vettem tudomást. Egy idő után viszont a közszájon forgó előítéleteket én egy rendszer részeként kezdtem látni. A helyett a szöveg helyett, hogy „a cigányok ellopták…” én a „cigánybűnözést” mint „szakszerű” kifejezést használtam. Az ország etnikai arányainak megváltozására, mint súlyos veszélyre tekintettem. A roma közösséggel szembeni előítéleteimen végül felülkerekedett az az érzés, hogy igazságtalan különbséget tenni szegény és szegény között. Aztán kezdett bosszantani a szociális kérdésekre bűnügyi kérdésként tekintő érzéketlen álláspont. A cigánybűnözés kifejezés használatát is elkezdtem igazságtalanul megbélyegzőnek tartani. Egy idő után már kifejezetten felháborodtam a hallatán.

Az iskolai roma témahétnek, az ezzel kapcsolatos együttéléstan óráknak volt ebben szerepe?

Nem.

Mi maradt meg benned ebből az egészből?

Ami következtetést ebből fontosnak tartok, hogy nagyon sok zárt paradigmában gondolkodunk, olyan esetekben is, amikor ez teljesen elfogadott, többségi vélemény és ugyanúgy ezeket is kell tudni kritikusan kezelni, ezeken is tudni kell átlátni: lehetnek ezek gazdasági paradigmák, vallások, nacionalizmus. Nem az a nagy teljesítmény, ha valami nagyon abszurdot és a közfelfogástól nagyon távol eső dolgot meg tudok cáfolni, hanem ha olyasmit, ami elfogadott.

És te ezek után kevésbé fogsz belepotyogni hasonló csapdákba?

Igen, mindenképpen. A zárt rendszerek különben nem feltétlenül károsak, példának a marxizmust hozhatnám. Ha ezekhez kritikusan tudunk hozzáállni, hogyha ezt úgy kezelem, mint egy színezett lencséjű szemüveget, akkor segít megérteni a világot, csak tudnom kell más szemüveget is felvenni, hogy értsem. Több megközelítésből.

Lőrinc László

 2013. szeptember 19.

Utolsó frissítés: 2013. szeptember 21.



[*] A nyilatkozó 1993-ban született, 2005-2012-ig az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákja volt, jelenleg a UCL (University College London) hallgatója.