A bosnyák, aki dombra ment fel, de piramisról jött le

Semir Osmanagič és a „Boszniai Piramisok Völgye”

Legenda születik

Szarajevótól északnyugatra, mintegy 30 km távolságban fekszik Visoko, egy 17 ezer lelket számláló kisváros, melynek nevét 2005 áprilisában egy nagy visszhangot kiváltó felfedezés tette világszerte ismertté. Előbb a helyi, majd a nemzetközi sajtó számolt be címlapon arról, hogy Semir Osmanagič,  bosnyák származású, de az Egyesült Államokban élő üzletember, amatőr régész, önjelölt „piramiskutató” és nemkülönben az ősi maja civilizáció „avatott” ismerője, megalitikus piramisokra lelt Boszniában, Visoko szomszédságában. Geofizikai felmérésből (hőtérképek) nyert adatokra hivatkozva Osmanagič a tájképet uraló felszíni formákban összesen kilenc piramist vélt felfedezni, ezekből öt fekszik a Visočica folyó völgyében: a Nap Piramisa, a Hold Piramisa, a Sárkány Piramisa, a Szeretet Piramisa valamint a Földanya Temploma. Hogy honnan származnak ezek a jól hangzó elnevezések, éppúgy nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy a kilenc „piramis” közül miért egyedül a Nap Piramisának (Visočica hegy) alakja emlékeztet gúlára (igaz, az is leginkább csak a város felől nézve). De a lényeg persze nem ez, hanem Osmanagič azon állítása, mely szerint nagyjából 220 méteres magasságával a Nap Piramisa Európa legnagyobb és legrégebbi monumentuma, egy hajdan itt élt, s eleddig ismeretlen szupercivilizáció alkotása, melynek felfedezésével a kontinens, sőt az egész emberi faj őstörténete sürgős és alapos átdolgozásra szorul. (1. kép)

Elméletének alátámasztására Osmanagič 2005-ben nagyszabású terepi kutatásokba fogott; ezek az elsősorban önkéntesek százaival, kétes régészeti szakértelemmel folytatott „ásatások” hosszabb-rövidebb megszakításokkal ugyan, de mind a mai napig tartanak. Az évek során a nagy földmunkával járó és természettudományos (illetve természettudományosnak tűnő) vizsgálatokkal támogatott „feltárásokat” más környékbeli lelőhelyekre is kiterjesztették, így Osmanagič lelki szemei előtt mostanra már egy olyan komplex régészeti terület képe lebeg, mely a megalitikus piramisokon túl ősi kőfejtőket, „misztikus kőgolyókkal” teli folyómedreket valamint labirintusszerűen szerveződő, zegzugos földalatti folyosókat is magában foglal. (2. kép) A bosnyák üzletember nagy súlyt fektet a „szakmaiság” látszatának fenntartására: kutatócsoportjában állítása szerint több, nemzetközileg jegyzett szakember dolgozik, a kutatások eredményeit tudományos konferenciákon vitatják meg (ezek közül jelentőségében kiemelkedik a 2008 augusztusában megrendezett The First International Scientific Conference on the Bosnian Pyramids), a projektről pedig számos honlapon gazdag anyag érhető el – mindez a tudományos transzparencia jegyében. (3. kép) A régészeti kutatásként indult projekt napjainkra sikeres üzleti vállalkozássá terebélyesedett, s ezzel párhuzamosan egyre inkább az ezoterikus aspektusa került nyíltan előtérbe. Szervezett túrák keretében évente több tízezer szimplán kíváncsi vagy misztikumra éhes ember keresi fel a Visoko melletti „régészeti parkot”, mely vitathatatlanul Bosznia egyik, ha nem a legfontosabb turisztikai vonzerejévé nőtte ki magát. A város idegenforgalma felélénkült, hotelek, éttermek épültek, egymást érik a különféle infrastrukturális fejlesztések, virágzik a szuvenír-kereskedelem, s jó pénzért (25 Euro/nap) bárki részesévé válhat „korunk legnagyobb régészeti kalandjának”. A nagyszabású projektet részben politikai döntések nyomán megítélt, célzott állami dotációk, részben az Osmanagič alapítványán (Archaeological Park: Bosnian Pyramid of the Sun Foundation) keresztül összegyűjtött dollár százezrek finanszírozzák. Akkor hol itt a probléma?

Tényleg, hol itt a probléma?

A Boszniai Piramisok Völgye projekt kezdettől fogva heves tiltakozást váltott ki a hivatásos régészet képviselőiből. A Visočica hegy ugyanis fontos lelőhely, tetején a Visoki néven ismert, római alapokra épült, középkori erőd maradványaival, mely romok alatt illír törzsek megtelepedéséből származó emlékanyag rejtőzik. Ennélfogva a Régészek Európai Szövetsége (European Association of Archaeologists – EAA) éles hangon bírálta Osmanagič-ot, aki válogatás nélkül minden kultúrréteget átvágott (ergo dokumentálás nélkül elpusztított) a felszín és az anyaszikla között, hogy elméletét alátámasztó jelenségekre leljen. Az EAA állásfoglalását hét európai ország nemzeti régészeti testületének elnöke vagy igazgatója látta el kézjegyével; tiltakozásuk eredményeképpen a boszniai kulturális kormányzat átmenetileg megvonta támogatását a projekttől. 2006 és 2009 között számos Osmanagič-ot támadó írás jelent meg olyan népszerű és tekintélyes folyóiratok hasábjain, mint az Archaeological Magazine, a Science Magazine, a British Archaeology, a Discover Magazine vagy éppen a Smithsonian Magazine, s ezek többsége egyhangúan áltudományként, sarlatánságként definiálta Osmanagič kutatásait. S mi volt erre a bosnyák üzletember válasza? Egyrészt kifejtette, hogy az őt kritizálókból mindenekelőtt az irigység beszél, másrészt azzal vádolta az intézményes archaeológiát, hogy antidemokratikus és kirekesztő, és egy olyan globális összeesküvésben érdekelt, melynek végső célja a múlt igazságainak eltitkolása a széles nyilvánosság elől (Pruitt 2012). Ismerős szavak? Meglehet, elvégre elég gyakran élnek ezzel a riposzttal azok a kutatók, akik a teljes elutasítottsággal találják szembe magukat. Pedig a markáns vélemény- és nézetkülönbség ebben az esetben sem személyes ellenérzésekből vagy valamiféle titkos, globális konspiráció diktálta ellenérdekekből fakad; sokkal inkább arról van szó, hogy Osmanagič elméletei és eredményei tudományos szempontból részben értelmezhetetlenek, részben tarthatatlanok, miközben tevékenysége komoly veszélyt jelent a hely valós történeti emlékeire.

Az igazság odaát van

Szögezzük le, hogy egy állítás nem attól lesz „tudományos”, hogy valaki ex cathedra annak titulálja egy újságban. A megfigyelések helytállósága, az adatok bizonyítható, megerősíthető, szükség esetén cáfolható volta (azaz ténybelisége) illetve a körültekintő, megalapozott, gondolkodási hibáktól mentes következtetés a tudományosság lényeges kritériumai. Ezek a kritériumok azonban távolról sem önkényesek vagy ad hoc jellegűek; nélkülük, Beck Mihály tudománytörténész szavait idézve, „az igazság feltárásához még sokkal tekervényesebb úton, sok zsákutcából visszafordulva jutna el a tudomány” (Tudomány – áltudomány, Bp. 1978, 17). Éppen ezért lényeges és szükséges eleme a tudományosságnak az újjal szemben táplált szkepticizmus valamint a vita, mely, amennyiben az önreflexióra és a tévedések belátására való képességgel társul, a tudomány fejlődésének záloga. Minden valamirevaló kutatóban ugyanis él és dolgozik a felfedezés, a merőben új felismerésének vágya, ám objektív tisztánlátását jelentős mértékben befolyásolhatják az olyan szubjektív jegyek, mint személyisége, előzetes ismeretei, tapasztalatai, vallásos meggyőződése vagy éppen etnikai, társadalmi hovatartozása. Ráadásul, minél alapvetőbb a szóban forgó felfedezés, minél nagyobb mértékben felülírja az általánosan elfogadott nézeteket, annál nagyobb óvatosságra és körültekintésre van szükség a kutató részéről a vizsgálat, az értelmezés és közlés terén. Az önkorrekcióra képtelen, magát önbecsapásba hajszoló felfedező nem ritkán végletesen szembefordul a hivatalos tudománnyal, szegregációt kiált, irigységet és féltékenységet emleget, korszakalkotónak hitt eredményeit pedig a továbbiakban a tudományos diszkusszió hagyományos fórumain kívül, az interneten, saját kiadású könyvekben, esetleg „alternatív tudományokkal” foglalkozó kiadványok oldalain hirdeti. Előszeretettel hivatkoznak ilyenkor a tudománytörténet nagy felfedezéseire, melyeket a kortárs tudomány képviselői kezdetben lehetetlennek vagy egyenesen sületlenségnek nyilvánítottak. Osmanagič védelmében is többször felemlegették Heinrich Schliemann nevét, aki a korabeli klasszika archaeológia nézeteivel szembehelyezkedve, az akkoriban teljes mértékben fikciónak tartott Iliász egyes passzusait valóságként értelmezve jutott el odáig, hogy sikerrel azonosította és tárta fel Trója városának maradványait. Aki azonban úgy okoskodik – s itt ismét Beck Mihályt idézem –, hogy „a nagy felfedezéseket a kortársak tévedésnek minősítik, az én felfedezésemet kortársaim hibásnak minősítették, tehát a felfedezésem helyes és nagy jelentőségű”, az mindenképpen tévúton jár.

Piramisok vagy nem piramisok?

Osmanagič azon állítása, hogy a Visočica hegy és néhány környékbeli felszíni jelenség mesterséges építmények, melyeket egy boszniai szupercivilizáció emelt mintegy 34.000 évvel (máshol 27.000 vagy 24.800 ± 200 év) ezelőtt, valóban alapvető jelentőségű felfedezés lenne, mely számos ponton ellentmond jelenlegi ismereteinknek. A bizonyítás kényszere azonban minden esetben a felfedezőt terheli, így Osmanagič-nak kell igazolni a hegy épített vagy mesterségesen átalakított voltát (nem pedig a szkeptikusoknak az ellenkezőjét), méghozzá kétségbevonhatatlan, más értelmezési lehetőségeket kizáró, tényszerű adatokkal. Sajnos, ilyen eredmények nem állnak rendelkezésre. Az alábbiakban nem célom Osmanagič összes állítását egyenként ütköztetni a tudomány nézőpontjával; ez két okból is teljesen felesleges lenne: egyrészt, minden érdeklődő kimerítő, részletes és gazdagon dokumentált elemzéseket és cáfolatokat olvashat ezen a háromnyelvű honlapon (Le site d’Irna), másrészt, elegendő megkérdőjelezni azokat az alaptéziseket, melyekre Osmanagič és csapatának minden további elmélete épül. Ezek a hipotézisek három állítás köré rendeződnek: a szóban forgó, Visoko környéki hegyek és dombok emberi alkotások; megépítésükhöz mesterséges építőanyagokat is felhasználtak; az építők egy nagyjából 30.000 évvel ezelőtt élt, eleddig ismeretlen szupercivilizáció szülöttei voltak.

1. Geofizikai vizsgálatok (geotermális analízis). Osmanagič megbízásából Amer Smailbegovic geofizikus (International University of Sarajevo) kutatott az érintett területen olyan felszíni formák után, melyek termikus anomáliákat mutatnak, azaz környezetükhöz képest nappal rövidebb idő alatt melegszenek fel, éjjel pedig gyorsabban hűlnek le. (4. kép) Osmanagič szerint a Visočica hegy gyorsabban elnyeli a hőt, mint a környező felszíni formák, mégpedig azért, mert belül üreges szerkezetű. Ezen szempont alapján a bosnyák kutató összesen kilenc piramist azonosított a Visočica völgyében és a környező területeken. A hőtérképek azonban nem bizonyító erejűek, ugyanis mindig a legmagasabb pontok (hegytetők, dombtetők) a legalacsonyabb hőtehetetlenségűek, más szóval, bármely hegy- vagy dombvidékről készített felvételek ugyanezeket a jellegzetességeket produkálják. Smailbegovic a munkatársaival közösen jegyzett részletes jelentésében hangot is adott fenntartásainak Osmanagič értelmezésével szemben, és jóval óvatosabb véleményt fogalmazott meg, kiemelvén, hogy a vizsgált felszíni formák többsége nyilvánvalóan a természeti erők munkájának az eredménye, és az, hogy emberi tevékenység is szerepet játszhatott-e a formák kialakításában, kizárólag alapos régészeti kutatással állapítható meg.

2. Geomorfológia, fedőkövek, mesterséges építőanyag. Osmanagič azt állítja, hogy a Visočica hegy (a „Nap Piramisa”) szabályos oldalakkal és élekkel bíró alakja (valójában kizárólag Visoko felől nézve tűnik gúlának) annak mesterséges voltára utal. Szerinte a több helyen nyitott, egészen az alapkőzetig lehatoló szelvények egyértelműen épített struktúrákat hoztak napvilágra: egyebek között hatalmas, többtonnás, kivételes szilárdságú fedőköveket, melyek nem természetes képződmények, hanem ember alkotta, mesterséges építőanyagok. Paul V. Heinrich, régészeti projektekben rendszeresen foglalkoztatott geológus (Louisiana State University) ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a piramis formájú hegyek ezen típusa egyáltalában nem számít ritkaságnak, sőt, a Visočicához hasonló formák világszerte százával fordulnak elő (pl. az ún. „ikerpiramisok” Vlagyivosztok szomszédságában) (T. Pruitt, Pyramids, Performance and Pseudoscience in Visoko, Bosnia, AP: Online Journal in Public Archaeology 2 (2012), 29). A Sejfudin Vrabac, bosnyák geológus (University of Tuzla) vezette csapat 2006-ban fúrásmintákat vett Osmanagič „piramisaiból”, és arra az eredményre jutott, hogy természetes geológiai képződményekről van szó (S. Vrabac, Izvještaj o geološkim istraživanjima Visočice kod Visokog, 2006): mindenhol ugyanaz a vékonypados, apróra töredezett, kerekített szemcséjű üledékes kőzet (ún. konglomerát pudingkő) bukkan fel; ez a konglomerátum azonban nem mesterséges eredetű, hanem – mint azt a University of Zenica munkatársai által elvégzett kőzettani elemzés is kimutatta – természetes beton, egy utólagos geológiai és kémiai behatásra összecementálódott hordalék, mely a hegyképződési folyamatok során összetöredezett (5. kép). A Visoko terület geológiai történetéről a miocéntől kezdődően angol nyelvű, hasznos áttekintés olvasható ezen az oldalon; megtekintése már csak azért is ajánlatos, mert beszédes képanyagával egyben azt is kiválóan illusztrálja, miképpen hozhat létre a természet olyan geológiai struktúrákat, melyek zavarba ejthetik a laikus, geológiában járatlan ember szemét.

(Folyt. köv.)

Horváth Zoltán

2014. augusztus 6.