A 907-es pozsonyi csatában részt vevő győztes magyar sereg egy részét Árpád vezette

Állítás:

A 907-es pozsonyi csatában részt vevő győztes magyar sereg egy részét Árpád vezette, aki három idősebb fiával együtt e csatában halt meg.

Cáfolat:

Az állítás egyik elemét sem támasztják alá a források.

Bővebben:

Okkal fordul a közfigyelem a pozsonyi csata felé, hiszen ez valóban fordulatot hozó nagy magyar győzelem volt. Azonban egy sor megalapozatlan állítás sőt nyilvánvaló valótlanság is terjed a csatáról. A fenti állítás az előzők közé tartozik. A középkori források teljes mértékben bizonytalanságban hagynak bennünket Árpád fiainak számát illetően, még kevésbé tudjuk életkorukat. Hasonlóképpen nem jegyezte fel korabeli forrás, de még a 15. századi humanisták sem, hogy a magyarok közül ki lehetett ott a pozsonyi csatában. Kétséges, hogy Árpád megélte-e a csatát, vagy ha igen, akkor hajlott kora ellenére személyesen részt vett volna benne. Arról nem is beszélve, hogy több mai kutató szerint ő inkább a szakrális fejedelem lehetett, ami megmagyarázná, hogy nevét nem említik a nyugati források, s ebben az esetben még kisebb a valószínűsége, hogy a csatában megjelent.

Veszprémy László

2013. július 17.