Közel egymillió szélsőjobboldali szavazó volt 1939-ben

Állítás:

1939-ben az általános és titkos országgyűlési választáson 900 000 fő szavazott a nyilasokra és hozzájuk hasonló pártokra Magyarországon.

Cáfolat:

Az 1939. évi országgyűlési választás a titkosság ellenére egyáltalán nem nevezhető demokratikusnak. Ezen a korlátozott választáson csak kb. 615 000 fő szavazott szélsőjobboldali, nemzetiszocialista pártokra és jelöltekre.

Bővebben:

Az 1938-ban elfogadott új választási törvény megszüntette a korábbi rendszer leginkább antidemokratikus és korszerűtlen jellemzőjét: a nyílt, élőszóval történő szavazást. A titkosság azonban önmagában nem tette demokratikussá a választásokat, mert nemcsak annak további feltételei hiányoztak (így az általános választójog), hanem maga a demokratikus politikai rendszer – benne a szabadságjogok biztosítása. A választási részletszabályok mindegyike (a választójog korlátozása, külön a zsidónak minősítettek jó részének kizárása; a kauciós ajánlás, azaz választási biztosíték előírása; az egyéni és listás szavazás szabályai; a kampány időbeli és tartalmi korlátozása; a mandátumkiosztás módja), továbbá a kormánytól függő közigazgatási és választási szervek 1939-ben is biztosították a hegemón kormánypárt győzelmét, és kizárták a kormányváltás lehetőségét.

Magyarországon 1939-ben ún. két szavazólapos rendszer volt: a választópolgárok többsége szavazott egyéni jelöltekre és külön pártlistákra is. Az ilyen eredmények elemzésénél a választási szakirodalom – se a történeti, se a jelenkori – nem adja össze az egyéni és a listás szavazatokat, mert azok mögött legtöbbször ugyanazoknak a szavazóknak az egyik és a másik voksa áll. Sajnos a nyilas mozgalom egyik első komoly kutatója, Lackó Miklós történész 1966-os könyvében elkövette azt a hibát, hogy összeadta a fenti két számot, és azt írta, hogy a nyilas és nyilas jellegű pártok 900 000 szavazatot kaptak 1939-ben,[1] elindítva ezzel a közel egymillió szélsőjobboldali szavazó máig élő legendáját. Mert bár technikailag igaz a 900 000-es statisztikai adat, nem bír jelentéssel, azaz nincs igazán értelme, sőt félrevezető. Az adatot átvevő történészek, értelmiségiek és újságírók sokszor ezt úgy értelmezik, hogy közel egymillió szélsőjobboldali (sőt nyilas) szavazó lett volna,[2] ami azonban már tényként sem állja meg a helyét.

Aktuális példával illusztrálva a kérdést: 2014-ben a Fidesz-KDNP pártlistán kapott 2,14 millió szavazatot,[3] az egyéni jelöltjei is kb. ugyanennyit, mégsem mondjuk azt, hogy a pártszövetség 4,3 millió szavazatot kapott. Ehelyett ez esetben 2,14 millió szavazatról, azaz 2,14 millió szavazóról beszélünk. Általában tehát egy párt listás szavazatszámát vesszük alapul, és arra mondjuk, hogy annyi szavazója van az adott pártnak. Az 1939-es választás esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet.

1939-ben a szélsőjobboldali, nemzetiszocialista pártlistákra összesen 548 737 szavazatot adtak le.[4] Az 1939-es bonyolult és nem demokratikus választási rendszer miatt azonban ennél biztosan több szélsőjobboldali szavazóval számolhatunk. Leginkább azért, mert az ellenzéki pártokra, így a szélsőjobboldaliakra sem lehetett szavazni minden választókerületben. Ezért érdemes még figyelembe venni azokat a kerületeket, ahol lista nem, csak szélsőjobboldali egyéni jelölt volt: ezeken a helyeken a nyilas és hasonló jelöltek 65 291 szavazatot kaptak. Ezt a két számot már érdemes összeadni, így összesen 614 028 szélsőjobboldali szavazóról beszélhetünk. Ez a kb. 615 ezer fő más bontásban így nézett ki:

-       kb. 282 ezer választó a szélsőjobboldalra szavazott listán és egyéniben is,[5]

-       kb. 268 ezer választó csak szélsőjobboldali listára szavazott,[6]

-       kb. 65 ezer szavazó csak egyéni szélsőjobboldali jelöltre szavazott.

A szélsőjobboldal 615 ezer szavazója azonban természetesen így sem volt kevés, ez az összes szavazónak több mint 25%-át jelentette.

Ignácz Károly

2015. december 10.



[1] Lackó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták 1935–1944. Kossuth, Budapest, 1966. 169.

[2] A szélsőjobboldal 900 000 választójáról írt Ungváry Krisztián két sokat idézett cikkében. (Kik azok a nyilasok? Beszélő, 2003/6.; továbbá: Kik voltak a nyilasok? Egy szocialista tömegpárt. Rubicon, 2004/11). A Horthy-rendszer mérlege című 2012-es könyvében (Jelenkor–OSZK, Pécs–Budapest. 193.) már a jelentésnélküli 900 000 szavazat szerepel; e számnak az emlegetése általánosnak mondható a történeti munkákban, lexikonokban, publicisztikákban stb.

[3] A „hazai”, azaz a Magyarországon leadott szavazatok száma.

[4] Az adatokra lásd a választási jegyzőkönyvek adatait részletesen feldolgozó adatbázist: Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza 1920–2000. I–III. kötet + CD. Napvilág, Budapest, 2001. – Szélsőjobboldali egyéni jelöltek kb. 350–370 ezer szavazatot kaptak; a pontos szám attól függ, hogy egyes, vitatott jelölteket hogyan ítélünk meg, besoroljuk-e őket a fenti irányzathoz.

[5] Ebből a kb. 615 ezer szavazóból tehát 282 ezer fő két szavazatot adott le a szélsőjobboldalra, így jön ki az összesített kb. 900 ezres szavazatszám.

[6] Ennek két oka lehetett: 1. Az adott helyen nem indult szélsőjobboldali egyéni jelölt, 2. Az 1938 előtt is titkosan és listásan szavazó kerületekben (Budapesten és környékén, illetve hét nagyobb városban) 1939-ben egyáltalán nem lehetett egyéni jelöltekre szavazni, csak párlistákra.