A korábbi (kis)nyilasok 1945-ben a kommunistákra szavaztak

Állítás:

Az 1939-es nyilas és az 1945-ös kommunista szavazótábor hasonló, sőt azonos volt.

Cáfolat:

A volt szélsőjobboldali szavazók létszáma nem volt jelentős az 1945-ös választásokon. A részletes választási adatok alapján ők is valószínűleg megoszlottak az 1945-ös pártok között.

Bővebben:

A „Kire szavaztak a korábbi nyilasok?” kérdése már 1945-ben éles politikai-ideológiai vita tárgya volt. Az akkori kisgazda politikusok azt hirdették, hogy a kommunisták sok nyilas szavazatot kaptak, míg a kommunisták arra hivatkoztak, hogy a reakciósok és nyilasok támogatásával tudott az FKGP abszolút többséget szerezni. Hogyan lehet szakszerűen megvizsgálni ezeket a kortársak által érzékelt, egymásnak részben ellentmondó jelenségeket, választási magatartásokat?

Kiindulópontként érdemes hangsúlyozni azt a módszertani problémát, hogy egy nem demokratikus választás (az 1939-es) eredményeit kellene összevetni egy alapvetően szabad és demokratikus választáséval (1945). Az eredmények vizsgálata előtt ezért nézzük meg a választójogosultak kérdését: 1939-ben a listás szavazásra jogosultak száma is kevesebb volt, mint 2,8 millió, míg 1945-ben már közel 5,2 millió választópolgár volt.[1] Ha ehhez hozzávesszük, hogy a köztes háborús hat évben mennyien haltak meg, hagyták el önszántukból vagy kényszer hatására az országot, voltak még 1945-ben külföldön, akkor valószínűsíthetjük, hogy a 1945-ös választók többsége új volt abban az értelemben, hogy 1939-ben még nem szavaz(hat)ott.

Emiatt alapvetően illuzórikusak azok az elképzelések, amelyek megpróbálják megmondani, hogy konkrét 1939-es választók, nyilasokra szavazók vagy mások, kire adták a voksukat 1945-ben. A titkos szavazás miatt nem lehet megállapítani, hogy az egyes pártok táborában mekkora súlyt képviseltek az új és a régi szavazók. A kommunista párt például 800 ezer szavazatot kapott, miközben 2,5 milliót jóval meghaladta az új választók száma, azaz könnyen elképzelhető, hogy a kommunistákra szavazók túlnyomó többsége olyan személy volt, aki 1939-ben még nem voksolhatott – természetesen ezt nem tudhatjuk: sem a bizonyítására, sem a megcáfolására nincsenek tudományos eszközeink.

A korábbi nyilas szavazók esetében az azonban egyértelmű, hogy 1945-ös létszámuk messze nem olyan meghatározó az összes szavazóhoz képest, mint amilyen fontosaknak tűnnek az akkori közbeszéd alapján és egyes mai megnyilatkozásokban. 1939-ben összesítve kb. 615 ezer olyan választó volt, aki nemzetiszocialista jelöltekre és/vagy pártokra szavazott, az utána következő hat év alatt valószínűleg az ő számuk is jelentősen csökkent. Ha ezt az 1945-ös szavazók közel 4,8 milliós számához viszonyítjuk, akkor egyértelmű: a korábbi szélsőjobboldali szavazók aránya nem volt jelentős 1945-ben.

Ha a konkrét szavazók esetében tehát nem lehet bizonyítható, általános összefüggést találni a két választás között, lehet-e valamilyen módon következtetni a szélsőjobboldali és a kommunista társadalmi bázis hasonlóságára? Akik úgy érvelnek, hogy igen, azok hatásosnak látszó, de egyedi, kiragadott példákkal illusztrálják tézisüket: leginkább azzal, hogy Budapest környékén, és más munkások, bányászok lakta területeken mindkét mozgalom kiugróan szerepelt. Ám hozhatók erre könnyen ellenpéldák is, például Zala megyét, ahol erős volt a szélsőjobb, 1945-ben mégis a kommunisták egyik leggyengébb területe, vagy a fordítottját Békés megyében: az egyik legjobb kommunista hely, miközben a 1939-ben a szélsőjobboldal ott érte el a leggyengébb listás eredményét. Ilyen tudományos kérdés eldöntésénél azonban nem az a döntő, hogy ki tud több példát vagy ellenpéldát hozni; ehelyett átfogóan kell megvizsgálni a kérdést. Az 1939-es szélsőjobboldali és az 1945-ös kommunista eredmények területi megoszlása egyértelműen nem követi egymást: az adatokat akár választási térképeken nézve, akár matematikai eszközökkel (kétváltozós korrelációszámítással) vizsgálva sem mutatkozik összefüggés a két irányzat között.[2]

Ezen túlmenően azért érdemes megnézni azt a két fő példát, amely úgymond az azonos társadalmi bázist támasztja alá. Az egyik állítás szerint a szélsőjobboldal és kommunisták is kiemelkedően szerepeltek az akkori Budapest körüli, munkások lakta ún. vörös övezetben. Ez azonban nem így van. Míg a kommunistáknak tényleg ez a Pest környéki vörös övezet volt a bázisa, addig ott a szélsőjobboldal „csak” átlag körüli, vagy alatti eredményeket ért el. A félreértést több dolog okozhatja. Egyrészt bár 1939-ben a nemzetiszocialista pártok országosan a listás szavazatok 25%-át szerezték meg, ha csak azokat a helyeket nézzük, ahol volt szélsőjobboldali lista, akkor ott a szavazatarányuk már 36% – az átlag fölötti és kiugró eredményeket innen érdemes számolni. Másrészt a nyilasok és társaik valóban jól szerepeltek Pest megyében: csak nem a vörös övezetben, hanem a Buda környéki településeken (pl. Budakeszi 75%), a Pilishegyvidéki választókerületben és a Pesttől távolabbi nagykátai, aszódi, monori és abonyi kerületekben (ezekben rendre 50% fölötti eredményeket találunk). A munkásbázis (túl)hangsúlyozásakor ráadásul kevés figyelmet kapnak a szélsőjobboldal tényleg kiugró dunántúli eredményei, amelyek az irányzat jelentős agrárbázisát mutatják.

A másik példa a bányászok lakta vidékek, ahol úgymond a kommunista párt „nyilvánvalóan”, az adatok alapján pedig a szélsőjobboldal is jól, kiugróan szerepelt. A konkrét 1939-es példák itt részben helyesek, mint a tatabányai választókerületben, máshol viszont nem: a nyilasok eredménye Salgótarjánban átlagos (35%), sőt, a salgótarjáni kerülethez tartozó egyes bányásztelepüléseken kifejezetten alacsony (8-14%). A kérdést természetesen itt sem lehet kiragadott példákkal elintézni: ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen volt a bányásztelepülések választói magatartása, akkor először valamilyen adat, jellemző alapján el kell különítenünk az ilyen községeket és városokat, majd azok összességében elemezni az eredményeket. Ezen túlmenően érdemes figyelembe venni ezeken a helyeken a német nemzetiség, mint befolyásoló tényező lehetséges szerepét, valamint azt a tényt, hogy az ilyen településeken nemcsak bányászok laktak. Mindennek megfelelő tudományos vizsgálat azonban még nem született.

Összegzésképpen tehát megállapíthatjuk, hogy a nyilas és a kommunista társadalmi bázis azonosságát átfogóan nem lehet igazolni, de még az azt állítólag alátámasztó, kiragadott példák egy része se stimmel. Bizonyos hasonlóságokat lehet találni, de ilyenek az 1939-es szélsőjobboldal és minden nagyobb 1945-ös párt között vannak. A mai történeti szakirodalom szerint a szélsőjobboldal társadalmi bázisa igen vegyes volt, minden réteg szerepelt benne. Már önmagában ezért is valószínű, hogy a volt nyilas szavazók megoszlottak az 1945-ös pártok között – természetesen az arányokat a fent kifejtett problémák miatt nem tudhatjuk.

A téma részletesebb kifejtése a Cikkek, tanulmányok rovatban olvasható.

Ignácz Károly

2015. december 10.



[1] A választási adatokat lásd: Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza 1920–2000. I–III. kötet + CD. Napvilág, Budapest, 2001.

[2] Az országos választási térképeket lásd a Hubai-féle atlaszban; helyi, fővárosi szintre: http://bpvalaszt.hu.