Maga az állítás, miszerint a két nyelv azonos típusba tartozik, igaz. Ez azonban semmit nem árul el a nyelvek rokonságáról. A nyelveket tipusuk szerint három vagy négy nagy csoportba szokás sorolni. Az agglutináló nyelvek azok, amelyek toldalékokat illesztenek a szótövekhez a különböző nyelvtani funkciók kifejezésére. Több száz agglutináló nyelv van világszerte, amelyek nem állnak rokonságban egymással. Rokon nyelveknek ugyanis azokat a nyelveket nevezzük, amelyek közös ősre vezethetőek vissza, azaz egyazon nyelvből alakultak ki. Az, hogy a magyar és a sumer agglutináló nyelv, szerkezeti hasonlóság, abból is igen távoli. Ha közelebbről is megnézzük a két nyelvet, láthatjuk, hogy például míg a magyarban a legtöbb toldalék a szó mögött áll, a sumerben az igén található nyelvtani kifejezőeszközök többsége úgynevezett prefixum, azaz előtag, amely megelőzi a szótőt. A főnevek toldalékolása is egészen más a sumerben: a főnév nyelvtani tulajdonságait jelző elemek kikerülnek a teljes főnévi csoport végére, egymás mellé. A magyar ’az erős királyok gyermekeihez’ kifejezés így nézne ki sumer szerkezetben: gyermek király erős-ok-nek-ek-hez, azaz a többes szám kifejezései és az esetrag a szerkezet végére kerülne. Ez jól mutatja, hogy a tipológiai hasonlóság is csak igen távoli.
Összefoglalva tehát elmondható, hogy a) a rokonság és a tipológiai hasonlóság egészen más ismérveken alapszik, b) az agglutináló csoportba rengeteg, semmilyen kapcsolatban nem lévő nyelv tartozik, c) a magyar és sumer szerkezeti hasonlósága csak nagyon általános szinten jelenik meg, közelebbi vizsgálatra ez a hasonlóság szertefoszlik.
