A francia politika (így a baloldali kormányzatok is) a mérsékelt jobboldali Jacques Chirac elnökké választásáig (1995) halogatta, hogy elismerje: a francia állam felelős a németekkel való együttműködésért és a francia holokausztért. Azt ugyanis jelentős mértékben francia tisztviselők és rendőrök hajtották végre. (Erről többet is olvashatsz ITT)
A szintén jobboldali Nicolas Sarkozy elnök egy olyan történeti múzeum felállítását tervezte, mely inkább a francia dicsőség mozzanatait domborítja ki, hogy ezzel erősítse úgymond a francia identitást. Közismert, hogy az elnök maga sem francia származású, mégis sok ellenérzést táplál a bevándorlók (muszlimok, romák) ellen. Talán ez húzódhat meg a nacionalista múzeum terve mögött is. A francia értelmiség és történésztársadalom azonban javarészt ellenkezéssel fogadta az ötletet.