Az első világháború alatt és után a török erők egyes számítások szerint másfélmillió örményt irtottak ki. A török állam nem egyszerűen elhallgatja az esetet, hanem tagadja, és bünteti azokat, akik az örmény népirtásról beszélnek. Így természetesen az iskolákban is csak örmények kegyetlenkedéseiről tanulnak a diákok. Ezzel szemben számos ország hivatalosan is állást foglalt arról, hogy genocídium (népirtás) történt. Ritkán fordul elő, hogy egyetlen múltbeli esemény értékelése ennyi ország hivatalos, politikai állásfoglalását váltja ki. Hivatalos honlapok hirdetik, hogy az örmény „egy semmirekellő, élősködő és kapzsi nemzet, amely csak egy másik nemzet terhére képes élni”. A berlini török nagykövet újságírói kérdésre visszakérdezett: „Maga beismerné-e a nagyapái bűneit, ha ezek a bűnök valójában meg sem történtek?”. Vagyis ősi, törzsi szemlélet jellemző, ami szerint az elkövetők a mai emberek ősei, akiknek a becsületéért kiállni, vagyis hazudni erkölcsi kötelesség. Ez a fajta szemlélet jelen van más népeknél is, ha kisebb mértékben is, és fő akadálya a múlt feldolgozásának.
