Kifejtés:
Még tankönyvekben is olvashatjuk azt, hogy a magyarországi németek (a svábok) kitelepítését a potsdami konferencia, illetve a SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) döntése írta elő számunkra, úgy tüntetve fel, mintha ez külső kényszerből történt volna. Pedig a magyar kormánynak kezdeményező szerepe volt a németek kitelepítésében.
A győztesek az 1945 augusztus elején elfogadott potsdami határozatukban tették lehetővé, hogy Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország Németországba telepítse német nemzetiségű polgárait. Azonban a kitelepítést nem a győztesek kezdeményezték, hanem a magyar ideiglenes kormány kérte, még jóval a potsdami konferencia előtt. A háború után elvesztett területekről menekülő magyarok (mintegy 300 ezer fő) letelepítését kívánta a magyar kormányzat a hazai németség kárára megvalósítani. Másrészt a németek földjével bővíteni akarta a szegényparasztok között szétosztható területek mennyiségét is. Abban is reménykedett, hogy ezzel Magyarországot a német lakosság áldozatának tüntetheti fel. Ez azonban éppen fordítva sült el: a csehszlovák kormány ugyanis a magyar kitelepítési törekvésben hivatkozási alapot látott arra, hogy ő meg a felvidéki magyarokat telepítse ki.
A koalíciós pártok közül csak a szociáldemokrata párt (SZDP) utasította el következetesen a kitelepítést, ezzel szemben a kommunista párt (MKP), a Kisgazdapárt (FKGP) és a Parasztpárt egyet értett az 1945. május 14-i pártközi értekezleten abban, hogy a hazai németek náci szervezetének (Volksbund) egykori tagjait és családjaikat ki kell telepíteni. Ezért a magyar kormány 1945 májusában 200-250 ezer „fasiszta” német kitelepítéséhez kért szovjet hozzájárulást, hozzátéve, hogy őket „Németországnak olyan területére telepítsék át, amely a Szovjetunió haderőinek megszállása alatt áll.” (Valójában a Volksbund tagsága csak mintegy 150 ezerre rúgott.)
Később a SZEB helyettes szovjet vezetője, Szviridov tábornok a kollektív bűnösség elve alapján 400-450 ezer német, vagyis a teljes hazai németség kitelepítésére szólított fel, abból a meggondolásból, hogy legyen hová toloncolni a szlovákiai magyarokat. Épp ezért a magyar kormány ekkor a létszámot csökkenteni próbálta, hogy ezzel a magyarok kitelepítését nehezítse. Másrészt ha a magyar kormány elfogadja a kollektív bűnösség elvét, akkor nehezen tud érvelni a felvidéki magyarok kitelepítésére vonatkozó csehszlovák törekvésékkel szemben. Az 1945 novemberében kormányra kerülő Tildy-kormány decemberben mégis elfogadta a kollektív bűnösség elvére épülő kitelepítési tervet. (Az előterjesztő Nagy Imre, kommunista belügyminiszter volt.)
A két és fél évig húzódó telepítések során mintegy 180-200 ezer magyarországi sváb kényszerült elhagyni szülőföldjét. A kitelepítettek állampolgársága megszűnt, javaik az államra szálltak.
A kitelepítés embertelen és erőszakos volt. Nemcsak hogy nem járt külpolitikai előnnyel, de gazdasági értelemben is megkérdőjelezhető, hiszen az ország kimagaslóan szorgos és eredményes mezőgazdasági termelőit és iparosait vesztette el.
További olvasmányok:
A csehországi németek kitelepítéséről.
Honlap a sváb kitelepítésről
Visszaemlékezés részletek a kitelepítés szemtanúitól.
Völgyesi Zoltán
2013. február 27.
