Bevezető gondolatok a holokauszttagadásról

  • 2013. február 27.
  • Lőrinc László

A holokauszttagadók (vagy azok, akik a náci népírtás méretét a források ellenében kisebbítik) elsősorban technikai részletekkel foglalkoznak: kétségbe vonják a gázkamrák vagy gázautók működését vagy olyan forrást várnak, melyben Hitler részletezően elrendeli ezek működtetését. Az ezzel kapcsolatos állításaik többségét a tudomány megcáfolta, ahogy ez az egyes alfejezetekben olvasható. (Voltak valóban téves állítások is, pl. a halottak ipari felhasználása.) A nácik tömeggyilkoságainak lényege azonban – amiket a zsidók, romák, betegek illetve lengyelek, oroszok, szovjet hadifoglyok stb. ellen, gyakran a leigázott népek együttműködésével elkövettek – nem a gázkamra. A lényeg: embercsoportok tudatos és tervszerű, államilag szervezett elpusztítása, a technikától függetlenül (bár kétségtelenül az iparszerű eljárás az egészet még döbbenetesebbé teszi). Ennek előkészületei pedig nyilvánosan történtek: a szélsőjobboldali sajtó lelkesen megírta mindenhol, és mindenki láthatta is például, hogy a zsidókat ruhájukon megjelölték, minden vagyonuktól megfosztották, gettóba zsúfolták, vagonokba tették, gyerekekkel és öreg betegekkel együtt. Ha dolgozni szállítottak volna mindenkit, a munkaképteleneket nem vitték volna el. Az utánuk maradt vagyont felosztották, mert tudták, hogy nem jönnek vissza. A magyar vidék zsidósága eltűnt: számos településen a lakosság negyedét adták a zsidók, így egész lakónegyedek ürültek ki, amit a korabeli sajtó is megírt. A vidéki zsinagógák a háború után raktárakká váltak, vagy széthordták a köveiket. Ezek a látványos tények – a vezető nácik nyilatkozataival együtt – önmagukért beszélnek.

A holokausztról szóló anyagot nem a felszabadított táborok rabjainak, a feltárt tömegsírok tetemeinek sokkoló fényképeivel illusztráltuk (aki keres, bőven talál ilyet az interneten). Az írások elején főleg olyan, különböző anyanyelvű zsidó, roma gyerekek képei láthatók, akiket deportáltak, és ennek folytán áldozatául estek a náci emberirtásnak.

Akit ezen túlmenően is érdekelnek a személyes sorsok,  a legkülönfélébb életkorú, vallású, társadalmi helyzetű magyarországi áldozatok élettörténetét nézheti meg néhány perces videókon a Centrópa honlapján. A hazai zsidók sorsáról részletesen beszámol a Holokauszt Magyarországon honlap. Az egyik legszebb magyar film a vészkorszakról a Jób lázadása, a világszerte legismertebb a Saul fia. Érdekes dokumentumfilm az egykor deportált magyar gyerekek nézőpontjából A Holocaust szemei. A romák sorsáról szól a Porrajmos című magyar dokumentumfilm.