Magyar demokraták

  • 2013. február 28.

Sokan úgy tudják, Magyarországnak nincsenek demokratikus hagyományai, igazi múltbeli demokratái. Ez tévedés. A 20. században mindig tevékenykedett egy bátor, elszánt csoport, mely a modern demokrácia eszméit képviselte. Ilyen csoport élén állt Vázsonyi Vilmos, aki több korrupt minisztert is megbuktatott. De fontos szerepet játszott a két háború között Rassay Károly és pártja is. Arról már nem ők tehettek, hanem a társadalomra kényszerített választási rendszer, hogy nem tudtak hatalomra kerülni, legfeljebb a fővárosi vezetésben.

Vázsonyi alakját Krúdy Gyula két visszaemlékező írásában is (X. Y. pesti demokrata hiteles polgár történeteAranytükrös kávéházban) felidézi. Abban a társadalmi közegben (erzsébetvárosi kis- és középpolgárság) mutatja be, mely rendre újjáválasztotta képviselőjének. Olvashatunk az interneten róla, mint az első zsidó vallású magyar miniszterről, és az ellene elkövetett merényletről is. Rassay pályaíve sem érdektelen, az ellene elkövetett szélsőjöbboldali merénylettől kezdve addig, hogy a megszálló németek letartóztatják, és Mauthausenbe viszik a jogegyenlőségért kiálló bátor politikust.