Sajátos, konspirációs körülmények között született meg Deák Ferenc 1865. április 16-án napvilágot látott húsvéti cikke.
Húsvét előtt néhány nappal Salamon Ferenc történész, a Pesti Napló újságírója éppen szokott munkáját végezte a szerkesztőségben. Váratlanul hozzá lépett a lap szerkesztője, báró Kemény Zsigmond. „Izgatott és titkolódzó fontoskodással a tudtomra adta – emlékszik vissza Salamon évekkel később –, legyek készen, mert holnap vagy holnapután Deák egy iránycikket akar velem fogalmaztatni a Napló számára.”
Salamon hiába tiltakozott a nagy feladat láttán, húsvét szombatján Kemény kiadta az utasítást: azonnal siessen Deákhoz az Angol Királynő szállodába. „Szó nélkül engedelmeskedtem. Éppen úgy éreztem magam, mint katona koromban”.
Deák maga is olyan komoly volt, mint egy tábornok ütközet előtt. Szokásos tréfáit elhagyta. „Azonnal munkához láttunk. A belső szobából kihoztuk közös erővel a Corpus Juris két kötetét, s elhelyeztük a keleti fal melletti nagy díványra. Az öregúr a kettő között foglalt helyet.”
Salamon egy asztalhoz ült, melyre már ki voltak készítve a kihegyezett tollak. Megnyugodott: nem volt más dolga, mint leírni, amit Deák diktált, illetve történészként segíteni kikeresni a Corpus Jurisból, vagyis a törvények gyűjteményéből néhány régi törvényt.
A diktálás reggel 9-től délután háromig, vagyis hat órán át tartott folyamatosan, szinte megszakítás nélkül. Deák csak a végén olvastatta fel a cikket, egészben, és csak néhány szót igazított rajta. Látható volt, hogy a fejében már az előtt készen állt az írás, hogy diktálni kezdte volna.
A cikk a szerző megjelölése nélkül jelent meg a másnapi Pesti Naplóban, 1865. április 16-án. Ezért kellett hozzá Salamon: Deák azt szerette volna, hogy a nyomdában se derüljön ki a kézírásból, hogy ki a szerző. Igaz, napokon belül Bécsben is és Magyarországon is mindenki tudta, hogy ki írta a „húsvéti cikket”, és erre nyilván maga is számított. De úgy gondolta, hogy amíg nem hívják össze az országgyűlést, és nem tud értekezni a többi képviselővel, nem lenne szerencsés a nevével nyomatékot adni a javaslathoz.
A cikk egy sajtópolémiához csatlakozott, amit Moritz Kaiserfeld stájer képviselő magyar párti felszólalása váltott ki. (Kaiserfeldről és beszédeiről itt irtunk.) Ezzel vitázott a kormánypárti Botschafter c. lap egy írása, mely azt állította, hogy a magyaroknak ugyan valóban vannak jogaik, de azokat a történelemben mindig arra használták, hogy elkülönüljenek Bécstől. Ezért Bécs kénytelen volt ezeket többször is felszámolni. Ezt vitatta Deák a húsvéti cikkben, sok történeti példával.
Mindenki hamar észrevette azonban, hogy a hosszú cikk értelme az utolsó mondat: „készek leszünk … saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni”. Vagyis a közös katonai védelem érdekében hajlandó változtatni az 1848-as törvényeken. Ezzel Deák látványos lépést tett a kiegyezés felé.
Lőrinc László
2013. április 16.
