Hogyan adta át Haynau Széchenyi Lánchídját?

  • 2014. március 29.
  • Lőrinc László

A budapesti Lánchidat tízévi építkezés után Julius Jacob von Haynau és Karl von Geringer adta át 1849. november 20-án délben. Előbbi a szabadságharc leverője, a magyarországi császári hadsereg parancsnoka volt, utóbbi a magyarországi polgári ügyekért felelős császári biztos (akit a köznyelv Geringsternek, vagyis legcsekélyebbnek, Széchenyi István Silányinak gúnyolt). „Fényes generalitás”, vagyis sok tábornok „kíséretében” jelentek meg.

Mint arról a 22 éves volt 48-as huszár, Waltherr Imre naplójában szomorú iróniával beszámolt, Pesten „Haynaut az összesereglett tömeg némán, hidegen fogadta, Buda város jó érzelmű polgárai azonban nagyszerű ovációkkal tanusíták hálaérzelmeiket”. Hálaérzelmeiket, éspedig éppen a hadsereg képviselői iránt, amelynek vezetése a híd felépítését minden áron meg akarta akadályozni. És a bécsi udvar képviselői iránt, amely szintén gáncsolta a projektet.

Széchenyi István, a híd kiötlője, és építkezésének végigküzdője nem volt ott az átadáson. Bukott politikus volt: a Batthyány-kormány egykori tagja, Batthyányt Lajost pedig alig másfél hónappal korábban végeztette ki a hidat átadó táborszernagy. Igaz, ha hívták volna sem tudott volna menni: már a döblingi magánklinikán ápolták. Korábban, egy szeles 1848-as nyári napon a gróf a fiával, az akkor 11 éves Bélával már átkapaszkodott egyszer a frissen kifeszített láncok hegy-völgyén Budára (tehette: a pillérek láncok feletti része ekkor még nem épült meg), nyilván a láncok elkészülte feletti izgalmában. Ám sohasem sétálhatott a hídon olyan kényelmesen, mint most Haynau: készen nem is látta. Nem volt ott az átadáson a híd tervezője, W. T. Clark sem.

Haynau volt annyira kisszerű, hogy nem említette meg őket, ahogy a hidat finanszírozó külföldi bankárokat, így a bécsi Georgius Sinát, aki a költségek 60%-át állta, vagy Solomon Rothschildot, aki pesti társával, Wodiáner Móriccal együtt 30%-át. (A fennmaradó 10%-ot hazai kisrészvényesek, köztük Széchenyi fizette.) De azért annyi nagyvonalúság volt az aradi hóhérban, hogy rosszat sem mondott az általa képviselt hatalomnak ellenszenves vállalkozás szorgalmazóiról. Nem mondott semmit: egyetlen beszéd sem hangzott el. Az új notabilitások továbbá emléktáblát sem hagytak ott, saját, és uralkodójuk neveivel.

Lőrinc László

2014. március 29.