Bővebben:
Hosszú évtizedekig tartotta magát az a nézet, hogy ezt a hadsereget „leírták”, gyakorlatilag meghalni küldték a frontra és ezért nem szerelték fel rendesen. (A legenda eredetéről itt lehet olvasni.) Valójában az ország teljes fegyverkészletének felét ez a hadsereg kapta, a hadvezetés sikeres harcok reményében küldte ki. Úgy szerelték fel őket, ahogy az ország lehetőségei megengedték, más kérdés, hogy ez alatta maradt annak, amit a körülmények megkívántak volna. Például alig rendelkezett a hadsereg hatékony páncélelhárítással, harckocsikat a katonák csak közelharcban tudtak megsemmisíteni. Mégis, a támadás első három napja alatt az urivi hídfőből támadó 132 szovjet harckocsiból 83 megsemmisült. Az urivi hídfő körüli ellenállást a szovjet csapatok csak öt nap alatt számolták fel, rendkívül veszteséges harcokban. Igaz, a 2. magyar hadsereg védelme végül egy hét leforgása alatt összeomlott, és a hadsereg a visszavonulás során elvesztette nehézfegyverei közel 100 százalékát, a kézi fegyvereknek pedig mintegy 70 százalékát. De a szovjet hadműveleti tervek nem ezt irányozták elő, hanem a teljes létszám bekerítését és megsemmisítését – ami nem történt meg. Ez csak a magyar csapatok helytállásával magyarázható. Ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket, amelyek között a honvédeknek fel kellett venniük a harcot, akkor még inkább kiugrik a magyar katonai teljesítmény rendkívülisége. Az első vonalban küzdők csak akkor hagyták el állásaikat, amikor lőszerük elfogyott.
A hadsereg tagjai egységesek voltak abban, hogy haza akartak jutni. A hazajutásra viszont csak akkor volt esélyük, ha kötelékben maradtak és teljesítették a kapott parancsot.
Ungváry Krisztián
Feltöltés: 2014. május 22.
