Bővebben:
1942-ig nincs írásos nyom arról, hogy a III. Birodalom bármilyen antiszemita intézkedést követelt volna Magyarországtól. Ezzel szemben viszont a magyarországi törvények és rendeletek szigorúbban definiálták a „zsidó” fogalmát mint Németországban és kevesebb kivételt engedélyeztek. A nürnbergi törvények a negyedzsidókra semmilyen korlátozást sem tartalmaztak, a magyar törvények viszont igen. A nürnbergi törvények az elfogadható kitérés időpontját 1935-ben szabták meg, a magyar törvények viszont 1919-ben. A nürnbergi törvények Hitlernek széles körben adtak lehetőséget arra hogy bárkit „árjásítson” és ő élt is ezzel a lehetőséggel, ezzel szemben Horthy csak igen korlátozott esetekben a törvény alóli hatály aló mentesíthetett, de nem „árjásíthatott”. Ezeken túlmenően a magyar királyi honvédség bevezette a „zsidó vonatkozású” személy fogalmát azokra, akik ugyan nem estek a törvény hatálya alá, de pl. egy nagyszülőjük, vagy házastársuk egy nagyszülője zsidó volt és számukra további korlátozásokat állított fel, például kizárta őket a vezérkari testületből. Ezzel szemben Németországban fél- vagy negyedzsidó személyek a Wehrmachtban vagy az SS-ben a vezérkaron belül is futhattak be karriert.[1]
Ungváry Krisztián
Feltöltés: 2014. május 22.
[1] A magyarországi zsidópolitikára lásd Randolph L. Braham: A népirtás politikája I–II. Budapest, 1997 Belvárosi, a társadalmi közhangulatra pedig (1989 utáni kitekintéssel) Karsai László (szerk.): Kirekesztők. Antiszemita írások 1881-1992. Aura, Budapest, 1992. és Karsai László (szerk.): Befogadók. Írások az antiszemitizmus ellen. Aura, Budapest, 1993.
