Bővebben:
Csak részben igaz, mert sokféle tényező hatott a háború végkimenetelére. Tény, hogy 1918-ban, a nagy német offenzívák idején az antantnak rengeteget segített, hogy havonta több százezer – még alig kiképzett – amerikai katona szállt partra Franciaországban. Ők először 1918 nyarán, de még inkább Foch marsall őszi offenzívái során kapcsolódtak be a harcokba. Még többet számított lélektani szempontból az amerikai jelenlét: a britek és franciák úgy érezték, ha sikerül kitartaniuk, akkor hosszabb távon övék lesz a győzelem, hiszen jönnek „a jenkik”, míg a németeknek megint mindent egy lapra föltéve támadniuk kellett; tudták, hogy hosszú távon nincs esélyük a győzelemre. Egyébként 1918 nyarán még a legtöbben azt hitték: a háború 1919-ig, 1920-ig el fog tartani.
A többi, Amerikán kívüli tényező éppen a hosszú távhoz tartozik. A német hadsereg és a németek hátországa nem bírta az elhúzódó háború miatti terheket. Mivel Európa közepén voltak, elzárva a világtengerektől és a világ pénzpiacaitól, egyre inkább csak magukra számíthattak, s 1917-1918-ra erőforrásaik kimerültek. S náluk is jobban tántorogtak szövetségeseik: a Monarchia, Bulgária és pláne Törökország, nélkülük viszont a németek nem folytathatták a küzdelmet. Az antant országok (Oroszországot kivéve) gazdaságilag végig jobban álltak, s erőfölényüket ki is tudták használni. Náluk nem éheztek az emberek, s eleve módosabb, szélesebb középosztállyal bíró társadalmaik jóval ellenállóbbak voltak a háborús megpróbáltatásokkal szemben.
Bihari Péter
2014. július 22.
