Bővebben:
Tisza komolyan aggódott a Monarchia, illetve Magyarország helyzete miatt, s a pillanatot nem látta megfelelőnek a háborús fellépéshez. Július első hetében három memorandumot is intézett Ferenc Józsefhez, amelyekben jelezte: most a szerbek elleni diplomáciai siker is elég lehet, háborús okot pedig a Balkánon bármikor lehet majd találni. Ennyiben tehát nem volt a háború „elvi” ellenfele – megjegyzendő, hogy a kor politikai gondolkodása a háborút megengedhető eszköznek tartotta. Tisza főleg attól tartott, hogy az oroszok felé közeledő Románia nem maradna semleges, a Balkán-háborúkban kimerült Bulgária pedig nem képes ellensúlyozni a románokat.
Ismeretes, hogy Tisza fokozatosan megváltoztatta álláspontját, és csatlakozott a bécsi háborús párthoz. Ennek okait azóta is találgatják, de bizonyára szerepet játszott benne, hogy véleményével egyedül maradt, hogy a német szövetséges eltökéltnek mutatkozott, és hogy egyre több jel utalt a szerb vezérkar bűnrészességére a szarajevói merényletben. A magyar városi közvélemény is – melyet nem kevéssé éppen a parlamenti pártok sajtója befolyásolt – inkább háborúpárti volt, s végső soron azt is meggondolhatta: az uralkodó találhat helyette készségesebb kormányfőt, ha makacsul kitart elutasító álláspontja mellett. (Igaz, Tisza kikötötte, hogy a Monarchia nem annektálhat szerb területeket.) 1914-től leváltásáig, 1917-ig a háborúban álló Monarchia legerősebb politikusa, a háború mellett eltökélt vezetője volt, aki nap, mint nap ennek szellemében hozott intézkedéseket. Határozottan ellenezte például az olaszoknak adandó engedményeket, és ezzel az olasz front kialakulásának megelőzését. (A Monarchia katonái később épp az olasz fronton szenvedték el döntő kudarcukat.)
(Tiszáról lásd még itt.)
Bihari Péter
2014. július 22.
