Bővebben:
Ismét a Tóra törvényét kell idéznünk: „Ha eladsz valamit felebarátodnak, vagy veszel tőle valamit, ne tévesszétek meg egymást!” De akkor mi a Talmud-hamisítók álltásának az alapja?
A szóbeli hagyomány (a Talmud) szerint a zsidó ember felé az árut eladó köteles megtéríteni a „megtévesztés” összegét, de a nem-zsidók felé ez a kötelezettsége nem áll fenn. A rabbik döntését olvasva felszisszenünk, hiszen itt valóban a nem-zsidók hátrányos, vagyis a zsidók előnyös megkülönböztetéséről van szó!
Legalábbis az első pillanatban.
Ám valójában a Talmud egy olyan esetet elemez, amikor a vevő a vásárlást követően rájön, hogy a megvásárolt árucikkre tett haszon szerinte irreális sok. Azaz, a portéka jó, kell neki, csak az érte már kiadott pénzt sokallja utólag. Vagyis ebben az esetben az eladónak semmiféle vétsége nincsen, a vevőt nem csapta be: az áru minősége is és az ár is ismert volt számára, és elfogadta azt.
Ám a Talmudban van egy különleges szociális előírás: e szerint a zsidó nép minden tagjának úgy kell tekintenie a másik zsidó emberre, mintha az ő családtagja lenne, és kötelességük egymást mindenben segíteni.
A talmudi rabbik – még az előző vitában – megállapították, hogy a kereskedelemben nem szabad 15%-nál nagyobb hasznot rátenni egy másik zsidónak eladott árura. Ezt a 15%-ot egy zsidó ember evidenciának veszi, és ha utólag jön rá, hogy a vásárolt árura az eladó ennél nagyobb hasznot rakott, akkor ezt „megtévesztésnek” veszi, és a Talmudban leírt jogánál fogva visszakérheti a 15% feletti részt. A nem zsidó embereket a Tóra parancsolata szerint szintén anyagilag támogatni kell, ám ezek a különleges szociális törvények a velük kötött üzlet esetén nem kötelező érvényűek.
Vagyis nem a nem-zsidó ember megrövidítését rendeli el a Talmud, hanem a zsidó embereknek adott egy esetben különleges szociális védelmet.
Radnóti Zoltán
2014. szeptember 2.
