Ezotéria, vallás és szenvedély a történelmi legendákban

Ezoterikus rejtélyek és szenvedély-tévtörténetek

… A rejtélyek és tévtörténetek harmadik esetének tipikus példája az itteni megyeházán 1883-ban tárgyalt vérvád. Hiába az eltelt másfélszáz év, a tévtörténet azóta is él és virul: nem régi az a netes hír például, mely a Solymosi Eszter Nemzeti Egylet lapján olvasható, hogy a Rothschildok hatvanmillió forintért vásárolták meg a zsidó vádlottakat felmentő ítéletet.[2] Ezek nem a történettudomány, hanem a társadalomlélektan és a folklór termékei: mesék, mítoszok, és mint ilyenek, gyökeresen más hátterűek, mint az előző két, szorosan összetartozó tévtörténet-típus. Megalkotásuk mögött nem a tudományos kíváncsiság húzódik, hanem érzelmek és szenvedélyek, hívei pedig olyan lelki igénnyel tapadnak hozzájuk, mint alkoholista a pohárhoz. Ezért beszélhetünk ebben az esetben szenvedély-tévtörténetről.

A szenvedély-tévtörténetek közé tartoznak a különféle összeesküvés-elméletek: a zsidók, a szabadkőművesek, a fehérek, az ENSZ, a védőoltásgyártók vagy a vegyszert szóró pilóták ármányai. A Magyarországot támadó háttérhatalom, a Mohács óta minden kudarc mögött meghúzódó bankárkaszttól, a zsidónak hitt Fuggereken és a magyar szabadságharcot leverő Rothschildokon keresztül az IMF-ig.

Ha eddig komolytalankodtunk is a „tudományos” rendszertani kategorizálással, és ha mosolyra ingerlők is a szenvedély-tévtörténetek, azért szögezzük le, hogy komoly dologról van szó. Amikor ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a szenvedély-tévtörténetek politikusok,[3] sőt közjogi méltóságok[4] ünnepi szónoklataiból köszönnek vissza, akkor azért elillan a viccelődhetnékünk.

A szenvedély-tévtörténetek mögött is általában meghúzódik valami rejtély, de nem okvetlenül valós rejtély. Solymosi Eszter például tényleg eltűnt, és tényleg nem tudni pontosan, hogy mi történt vele. De vérvád-tévtörténet születhet úgy is, hogy semmiféle néven nevezhető rejtély nincs a környéken. Egy 1782-es Hont megyei vérvádperben például negyvenkét romát ítéltek el emberevésért úgy, hogy nemhogy tetemek, de áldozatok, vagyis meghalt, eltűnt személyek sem voltak.[5]

Tévedés lenne tehát azt hinni, hogy a szenvedély-tévtörténetek csak valós, megoldatlan rejtélyekre adott válaszpróbálkozások lennének. Sok esetben a rejtélyt a szenvedély-tévtörténet mögé utólag kreálják, így lesz belőle ezoterikus rejtély. A rejtély pont abból az ellentmondásból születik, hogy minden kutakodás előtt van egy kész végkövetkeztetés, egy vágykivetítéssel megalkotott ideálkép. Ha ez ellentétben áll a nyilvánvaló valósággal, akkor az a vágyvetítő szerint csakis rejtély lehet. Vagyis az ezoterikus rejtély nyilvánvaló és egyszerű eseményekből bonyolít rejtélyeset. Például a finnugor (urali) nyelvrokonság felfedezésének története egyszerű: nyelvészek, akik keresték a magyarok nyelvrokonait, megvizsgáltak különböző nyelveket, és nyelvészeti kritériumok alapján néhányat, mint lehetséges rokont elvetettek, míg az urali nyelvekről azt állapították meg, hogy a magyarral rokonságban állnak. A sorrend: 1. probléma, 2. tudományos kutatás, 3. logikus végkövetkeztetés. A vágykivetítéses ideálkép azonban itt az, hogy mi, kis magyar nép a félelmetes világhódító hunok leszármazottai vagyunk, ezért még nyelvrokonságban sem lehetünk a „halszagú” finnekkel. Ezek után a rejtély az, hogy akkor a tudós nyelvészek miért állítanak egybehangzóan mást. A kispekulált, minden tudományos támaszt nélkülöző válasz pedig: a nyelvészek egész nemzedékei, tisztességes magyar tudósok százai mögött egyetlen sötét mozgató erő áll, a Habsburgok, majd utódaik, a kommunisták, akiknek titkolt céljuk, hogy a hamis származástudattal elvegyék a magyarok önbizalmát. Eme ordítóan életszerűtlen konstrukció érdekében hamis források kreálásától sem riadnak vissza.[6] Vagyis itt a sorrend fordított, és teljesen ellentétes a tudomány logikájával: 1. érzelem-meghatározta ideálkép, 2. az ideálkép spekulatív alátámasztása összeesküvéssel. …

Ki áll az összeesküvés-elméletek mögött?

Valójában a szenvedély-tévtörténetek kifejlesztése és fenntartása mögött komoly érdekek húzódnak meg. De elsősorban nem olyan érdekek, melyekről az összeesküvés-gyártók beszélnek: nem hatalmi vagy anyagi érdekek. Lelki érdekeltség ez: jó érzés olyan csoport tagjának lenni, amely gerincesen ellenállt, mindig a szabadságért harcolt, Európát egyedül védte a török ellen, körkörösen ellenség támadt rá mindig, és egyedül képviselte az igazságot. Amelynek tagjai úgy laknak itt negyvenezer éve, vagyis már a homo sapiens sapiens kialakulása előtt is, hogy később átmenetileg elkalandoztak sumerkedni, pártuskodni is a messzi Ázsiába. Akiknek a legrégibb a nyelvük és a rovásírásuk. A leggazdagabb a földjük, legdicsőbb a rokonságuk, ezért mindig el akarták venni ezeket tőle. Vannak, akiknek mindez egyszerűen jó érzés. Ami azt is mutatja, hogy szemben a kommunisták nézeteivel, vagy a mindenhol kommunistákat gyanító összeesküvés-elmélészekével, a világot nemcsak és talán elsősorban nem is az anyagi érdekeltség vagy a hatalmi mámor mozgatja, hanem jelentős részben a lelki szükségletek. Ezek termelik ki a vallásokat, a tudományt, a művészetet, de mindezek nem kevésbé bámulatos tükörképét, a szenvedély-tévtörténeteket is. Igaz, hogy a mesélők ezzel egy ellenséges és fenyegető világot építenek a sajátjuk köré, de ezt nem érzik túl nagy árnak azért, hogy ezáltal ők maguk a jó, a támadott oldalra, az értékesebb embercsoportba kerülve, felmagasztosulhassanak, és megmenekülhessenek a morális és szellemi feladatoktól. …

Természetesen a szenvedély-tévtörténet működtetésében szerepet játszhat politikai és anyagi érdek is; ugyanis ezekre az ellenségkereső konstrukciókra mozgalmakat, ideológiákat lehet építeni, amire jó példákkal szolgáltak a 20. századi totális diktatúrák, ráadásul az összeesküvést „leleplező” irodalmat előállítani könnyebb, mint tudományosat, és van rá igen nagy kereslet is, amit virágzó kiadók, üzlethálózatok bizonyítanak. De a lelki érdekeltség nélkül nyilván nem léteznének. A politika máskülönben tompíthatja is a szenvedély-tévtörténeteket. Romániában 1989 után ellentétes utat jártak be, mint nálunk: ott ugyanis a nemzetközpontú szenvedély-tévtörténetek népszerűtlenek lettek egy időre, mert azokat a gyűlölt és megdöntött Ceausescu-dikatúra is harsányan hirdette, míg a kései Kádár-rezsim engedte érvényesülni a szkeptikusabb értelmiséget.[7]

A történelemszemléleti bázis

Az önelfogult szenvedély-tévtörténetek elég mélyen gyökerező történetszemléleti hagyományra támaszkodhatnak, mely a 19. századra alakult ki, és melyet a szocializmus kora, különösen annak első időszaka csak tovább épített. Alapjellemzője – és ez más népek sematikus nemzettörténeteiben is megtalálható – hogy a történelem bonyolult ág-bogait egy szimmetrikus rácsba erőszakolja.[8]

Ebből a magyar történelemből hiányoznak a dilemmák, a válaszutak, a realitások, az anyagiak és az erőviszonyok. Ebben a magyar történelemben nincsenek békésen velünk éldegélő szlovákok, románok, szerbek. Nincsenek továbbá sem bankok, sem nálunk befektető külföldi bankárok. Thököly Imrét kiforgatja törökhódoló szerepéből, hogy szerethessük, Lotharingiai Károlyt pedig kiradírozza, mert idegen, pedig kevés politikai és katonai vezetőről tudunk, aki annyit használt volna Magyarországnak, mint éppen ő. A magyarok mellett kiálló osztrák politikusok, például Moritz von Kaiserfeld neve még a témával foglalkozó könyvekbe sem kerülnek be. A Lánchíd emlékezetéből törlődött, hogy az elképesztő mértékű költségek majd kétharmadát egy görög-román bécsi bankár fizette, egyharmadát pedig pesti és bécsi zsidó pénzemberek adták össze. Az idegen tőke bevonása már akkor felháborodást váltott ki, és a Széchenyi-elleni támadások egyik témája volt.

A rendszerváltás nemcsak azt tette lehetővé, hogy szabadon tárgyalható legyen a 20. század, hanem azt is, hogy tematikailag meghaladhatóvá váljon a kuruc-narráció Mód Aladár-féle balos verziója, a „400 éves magányos küzdelem”,[9] vagyis hogy a történelem végre a hétköznapi emberekről szóljon, ezen belül például a Kárpát-medencei népek közös mindennapjairól is. Ebbe az irányba mozdultak el a történelemtanítást meghatározó dokumentumok, a Nemzeti Alaptanterv, a kerettantervek, és a tankönyvek is, kormányoktól függetlenül. Az utóbbi időkben azonban az új hivatalos kerettanterv visszatérni látszik a már meghaladottnak hitt önelfogult szemlélethez.[10]

A szenvedély-tévtörténetek természetéről

A tévtörténethívők néha megkapó őszinteséggel ki is nyilvánítják, hogy a tények nem számítanak. Egy facebook kommentelő azt írta, mindegy milyen érvekkel cáfolják áltörténész guruját, ő csak ennek a szent embernek hisz.[11] Egy másik pedig a magyar katonák második világháborús cselekedetei kapcsán kifejtette: a történész kötelessége a nemzetére káros tényeket elhallgatni, tabuként kezelni. Vagyis gyakorlatilag valláspótlékról van szó, amiben központi szerepet kap a hit, a kánon, a lelkiatya, a szent, a Sátán, a vallásgyalázó, az eretnek és a tabu. A történelmi szenvedély-tévtörténetekben az Isten szerepét a nemzet, mint organizmus játssza, melynek a hívek is tagjai. Így mint vallás ez a nagy világvallások ellentettje, hisz azokban középpontban az önmérséklet, az önfegyelmezés áll, gyakran a bűntudat is, itt viszont a kollektív önistenítés. …

E vallásos hitből következik, hogy a hívők kemény magját nem lehet észérvekkel meggyőzni, sőt előfordult, hogy minden további nélkül maga a cáfolat vált a legenda terjesztőjévé és bizonyítékává, mert a hívek annak olvasták.[12]

Van-e orvosság az áfium ellen?

Mi a teendő? Először is tudomást kéne venni a helyzetről. Gyakran még a szaktörténészek sem tudják, hogy kutatási területükön milyen szenvedély-tévtörténetek garázdálkodnak, tízezres lájkoló tábort bolondítva. Mikor egy történészt arra kértem, cáfolja egy cikkben a szakterülete körüli legendákat a tenyleg.com honlap számára, azt válaszolta, előbb írjam ezeket le neki, mert ő nem ismeri, nem is nagyon használ internetet. Jellemző, hogy egy kiváló ókortudós által írt legújabb középiskolai történelemkönyvben az alábbi kérdés szerepel: „Kinek a tanítását követi a mai zsidó vallás: Jézusét vagy a farizeusokét? Nézzetek utána a könyvtárban vagy az interneten!” Eltekintve most a kérdés megválaszolhatóságától, vajon tudatában van annak a szerző, hogy mit találnak a diákok a zsidókról az interneten?

Arra szeretném felhívni a történészek és ismeretterjesztők figyelmét, hogy a szenvedély-tévtörténetek nagy számban itt vannak az összes kapuk előtt, és döngetik azokat. Vannak már nyitottak is. Figyeljenek arra, mi történik a fiatalok körül: az internetre, a kerettantervre, a könyvekre, a munkafüzetekre. Ne hagyják magukra a józan tanárokat, és így közvetve a diákságot. …

Lőrinc László

2014. október 10. – 2015. február 3.