Gyakran lehet olvasni kézikönyvekben és cikkekben, hogy magyar ember adta a világnak a telefonközpontot, a gyufát, a dinamót, a szódavizet, a helikoptert, a porlasztót és a számítógépet, de a világ ezt sajnos nem tudja. Kimondva-kimondatlanul ott lappang ebben egy kis sértődöttség: átnéznek rajtunk, nem vesznek rólunk tudomást.
Pedig a fenti találmányok egyikéről sem mondható, hogy magyar ember „adta a világnak”. Hogy lehet ez?
Az ellentmondás megértéséhez tudni kell, hogy a technikatörténetben kevés olyan találmány van, amelynek egyetlen kiötlője van. Tankönyvi leegyszerűsítés például Wattot a gőzgép feltalálójának tekinteni, hiszen jóval őelőtte már működtek gőzgépek, ahogy közelebbről nézve egy sor más neves feltaláló sem egymaga ötlötte ki, amit a nevéhez kapcsolnak.
Ugyanis minden egyes szerkezetnek egy sor kiagyalója volt. Gyakran valaki kisüti az alapötletet (melyet korábban mások, más eszközökre, kicsit másképpen már alkalmaztak); másvalaki megvalósítja; egy harmadik személy elkészíti azt a prototípust, amely működik is; egy negyedik azt, amely már tényleg hasznos munkát végez; egy ötödik egy apróságot hozzátesz, és beadja a szabadalmat (mert neki van rá pénze); egy hatodik elkészíti azt a gazdaságos változatot, mely elvben piacképes, valamennyit el is ad, de a rossz marketing vagy külső okok miatt nem túl sokat; egy hetedik pedig elkészíti azt a változatot, ami berobban a köztudatba, óriási üzlet lesz, és amely hatást gyakorol a későbbi korok fejlesztéseire. Tegyük fel, hogy nem történt lopás, és tényleg mindenki valamit hozzátett. Ki „adta a világnak” az adott találmányt? És ki adta akkor, ha minden egyes állomásnál többen is megfordultak, egymástól függetlenül, vagy egymással együttműködve? Hogy azután a kézikönyvek összefoglalói kinek a nevét ragadják ki ebből a névtengerből, az sokszor a véletlenen múlik, és előfordul, hogy olyanét, akinek a legkevesebb érdeme volt az egész történetben.
Ha angol technikatörténetet olvasunk, akkor angolok, ha csehet, akkor csehek, ha magyart, akkor magyarok neveinek sokaságával találkozunk. És mindegyik lehet egyszerre igaz: ugyanazon találmány életének különböző szakaszaiban valamennyien játszhattak meghatározó szerepet. És akkor még mindig nem esett szó azokról a sokakról, akik csak elloptak egy ötletet, mégis őket kapta fel a hírnév szeszélye.
A fenti „magyar” találmányok háttere különböző. Van köztük olyan, mely valódi találmány, de az illető nem szabadalmaztatta, így nem is adhatta a világnak, másnak kellett ehhez újra feltalálnia (Jedlik dinamója). Más esetben a feltaláló nem tudta, hogy más már korábban sikerrel és tudottan feltalálta ugyanazt (Jedlik szódavize, Csonka és Bánki porlasztója). Megint más eset, amikor a feltalálók tengerében játszott egy magyar ember fontos szerepet (Neumann és a számítógép). Még távolabb van az „ő adta a világnak” helyzettől az, amikor az eredmény egy találmánysorozat folytatás nélkül maradt mellékvágánya (Irinyi gyufája). De olyan eset is van, mikor a feltaláló az adott találmány fejlesztése terén nem is ért el igazi eredményt (Asbóth és a helikopter), csak az ön-marketingje volt jó. Vagy még erről sincs szó: az utókor értett félre valamit, mert az adott találmányt nem „találta fel” senki, és a mi „feltalálónk” nem is tulajdonította magának az érdemet (Puskás és a telefonközpont). Ugyanakkor azok, akiket itt megemlítettünk (kivéve Asbóth-ot) nagyon komoly tudományos-technikai teljesítményt nyújtottak, a nekik tulajdonított „világadakozó” szerep nélkül is.
Az itt következő fejezetekben ezeken megyünk végig.
Közben tudni kell, hogy valóban vannak olyan találmányok, melyek elvitathatatlanul elsősorban magyar emberhez kötődnek, ilyen a C-vitamin, a hologram, a Rubik-kocka. A világ ezeket mindig is elismerte és elismeri. Sőt olyan esetek is vannak, amikor egy magyar felismerés későbbi, mint a nemzetközi tudományos élettől elzárt elődé, de mert ezúttal ténylegesen ő hatott a világra, ezért a világ is – lám – őt ismeri el (Zuse kontra Neumann, a Neumann-elvek esetében). Végül előfordul olyan is, hogy komoly külföldi elismertsége van egy magyar feltalálónak, pedig valójában nem a legfontosabb láncszeme a találmánysorozatnak (Biró és a golyóstoll).[1]
[1] A technikatörténeti legendákkal sok írás foglalkozott, ezek egy részére az egyes cikkeknél hivatkozunk. A kérdésnek – de nem csak a magyar legendáknak – szentelt könyv: Endrei Walter: Műszaki mendemondák, Bp., Műszaki Kiadó, 1985.
