Az itt következő állítás- és cáfolatsorozat híres szélsőbaloldali, kommunista politikusokról szól. Afféle tisztaszívű forradalmárokról, akik egy jó szándékkal kövezett úton hajszolták végig embertársaikat a földi pokol felé. Nem vagyont akartak gyűjteni, többnyire igénytelenül, puritán módon éltek. Feltehetően nem is a hatalom vagy a kegyetlenség kéje mozgatta őket, hanem valami történelmileg veszélyesebb: a népboldogító fanatizmus. Valamennyien borzalmas emberi viszonyok, nyomor és kiszolgáltatottság ellen léptek fel. Mindez azonban nem menti azt, amit tettek: hatékonyan járultak hozzá az eltöröltnél is borzalmasabb világ megteremtéséhez.
Voltak jó tulajdonságaik, Ho néha időszerűtlennek tartotta a kínvallatást, Lenin őszintén aggódott munkatársai egészségéért, Trockij remekül elemezte a sztálini rendszert, Che közvetlen, karizmatikus kisugárzású ember volt. Ráadásul kitűnő (és tájékozatlan) hírességek tisztelték őket kortársként, illetve később is. Rokonszenvessé teszi őket, hogy ellentétben a szélsőjobboldali megfelelőikkel, nem diszkriminációt, hanem az egyenlőség megteremtését hirdették.
És mégis: valamennyien tömeggyilkosok voltak, akiket egy elfogulatlan bíróság köztörvényesként ítélne el. Védelmükre nem lehet felhozni, hogy polgárháborús időkben éltek, és ellenfeleik is gyilkoltak, vagy hogy ne tudtak volna mindarról, amit embereik elkövetnek. Az emberek táborokba gyűjtésére, megalázására, megölésére vonatkozó utasításaik olyanok tömegeit érintették, akik semmilyen bűncselekményt nem követtek el, és olyan időszakokban is, amikor nem volt polgárháború. Sőt, ezeket a polgráháborúkat éppen maguk szabadították rá népeikre, a szebb jövő érdekében, ahogy azt Trockij őszintén meg is mondta.
Sokan nem vették észre e politikusok igazi természetét. Eszméik az együttérzés, a szolidaritás érzésével élnek vissza; mint az ál-segítségkérő útonálló, aki a megmentésére siető embert rabolja ki. Ugyanakkora figyelmet igényel kultuszuk fenyegetése, mint a vállaltan embertelen nácizmusé. Hiszen nem veszélyesebb az, aki szájában véres kést tartva jelentkezik gyermekfelvigyázó munkára, mint aki szelíden, de miután felvették, és a szülők elmentek otthonról, kiteszi a kicsit az ötödik emeleti ablakba, mert szeretettől hevült tudományos meggyőződése, hogy ez tesz jót neki, akárhogy tiltakozik is.
S ha nagyon kapálózik az a gyerek a boldogítása ellen, hát mit lehet tenni? Kénytelen kilökni.
