Bővebben:
Igaz, Guevara tényleg nem volt elégedett a létező szocializmussal. De nem annak diktatórikus jellege, hanem ellenkezőleg, „megalkuvásai” miatt.
Nyikolaj Leonov tolmács és diplomata visszaemlékezése szerint, 1960-ban Moszkvában Che arra kérte a szovjet vezetőket, hogy adjanak támogatást egy évi egymillió tonna vasat és acélt termelő üzem megépítéséhez, mert „Kubának önellátóvá kell válnia”. Az ehhez hasonló sztálini elveken éppen csak túljutott szovjet vezetők megdöbbentek. Próbálták elmagyarázni, hogy egy „ilyen gyáróriáshoz Kubának nincsen sem saját vasa, sem szene, nincs hozzá elég villamos energiája, azt mind importálni kellene, … aztán mit kezdene Kuba évi egymillió tonna acéllal, kérdezték.” Ám a forradalmár „makacsul ragaszkodott az ötletéhez: »minden forradalomnak kell valami hatalmasat építenie«, magyarázta Leonovnak”.[1]
Nemcsak az erőltetett iparosítás terve idézte a sztálini időket, hanem az az elképzelés is, hogy „új embertípust kell kialakítanunk”. Che kezdeményezte a hétvégi önkéntes munka bevezetését, majd ennek mindenkire történő kiterjesztését. „A munkaverseny kell, hogy alapja legyen a tömegek állandó mozgósításának” – mondta.[2] „Nem érdekelte a rentabilitás, őt az emberformálás érdekelte” – jegyzi meg magyar életrajzírója. Mikor René Dumont francia marxista közgazdász hiányolta a kubai szövetkezeti tagok tulajdonosi öntudatát és anyagi ösztönzésüket, „Guevara »indulatosan reagált«: a kubai parasztnak nem tulajdonosi tudatra, hanem felelősségtudatra van szüksége, jelentette ki. Az új embertípusnak nem a piaci javakért, nem a profitért kell dolgoznia, hanem a társadalomért, szögezte le. A Szovjetuniót és a szocialista országokat is azért bírálta, mert bevezették az anyagi ösztönzést. Dumont-nak az volt a benyomása, hogy a nagy ugrás idején megfogalmazott Mao-érveket hallja viszont.”[3] Ennek megfelelően kritizálta Che a jugoszláv gazdasági önigazgatási rendszert is, mely akkoriban sok reformkommunistát várakozással töltött el: ő viszont ellenezte, hogy a piac elemeit vigyék be a gazdaságba.[4]
Ilyen elvek mellett igen kártékony volt ténykedése a Kubai Nemzeti Bank elnökeként (1959-61), majd ipari miniszterként (1961-65). „Gazdasági intézkedései a katasztrófa szélére sodorták az országot, mely nem bírta el az amerikai gazdasággal való teljes szakítást”.[5] Kuba 1952-ben harmadik volt Latin-Amerikában az egy főre jutó bruttó nemzeti termék rangsorában, 1982-re a tizenötödik helyre csúszott vissza. [6] Guevara egyike volt azoknak, akiknek szerepük volt abban, hogy ezen a lejtőn elindult.
Lőrinc László
2015. május 4.
[1] Idézi Anderle Ádám: Che Guevara. In: Horváth Gyula – Anderle Ádám: Perón, Che Guevara. Bp. 2000. 246-247.
[2] Uo. 245.
[3] Uo.
[4] Uo. 239.
[5] Edward George. In: A Rebel with a Cause: Death of a Man, Birth of a Legend. Part of the Series : Red Chapters: Turning Points in the History of Communism
[6] Idézi Pascal Fontaine: Latin-Amerika kommunista próbatétele, In. A kommunizmus fekete könyve Bp. 2001. 809.
