Bővebben:
Sok kép és film maradt fent a kedvesen mosolygó, szivarozgató, munkásokkal együtt dolgozó Che Guevaráról. Öltözködése, modora laza és közvetlen, barátságos volt. Korai naplójából pedig egy együtt érző, az emberi szenvedésre fogékony fiatalember képe rajzolódik ki. Ez azonban Che egyéniségének csak egyik oldala.
Már a hatalomért folytatott kubai gerillaharcban (1956-59) „hidegvérű és szigorú harcos, egyesek szerint inkvizítori buzgalom jellemzi.”[1] Visszaemlékezők és egykorú naplók szerint, mikor egy kémkedő parasztot fogtak el, a felkelők vezetője, Fidel Castro „megkérdezte, ki akarja lelőni. Hosszú csend következett, majd Che Guevara lépett elő. Rezzenéstelen arccal, minden érzelemtől mentesen agyonlőtte azt az embert, majd feljegyezte a naplójába, hol hatolt be a golyó és hogy övé lett a paraszt minden tulajdona.”[2] Che az eset után többeket is kivégzett, szabályosan „belejött”.[3] Később, 1957-től egy önálló fegyveres csoport vezetőjeként tevékenykedett, és mint ilyen a dezertálásokat, lopásokat, és árulást halálbüntetéssel sújtotta. Ugyanakkor voltak morális vívódásai is, hisz naplójába azt írta egy helyen: „nem vagyok teljesen meggyőződve a halálbüntetés jogosságáról.”[4]
A kemény büntetések a gerillaharcban, háborúban még védhetők, hiszen élet-halál kérdés volt, hogy a dezertőrök és besúgók ne árulják el a kis csapat hollétét. Ám Guevarát a győzelmet követően is „inkvizítori buzgalom” jellemezte. Castro ekkor a havannai La Cabaña erőd parancsnokává nevezte ki. Itt őrizték a politikai foglyokat, és az ő feladata lett a politikai perek lefolytatása. Castro később, 1967. október 18-án kijelentette, hogy Che „különösen agresszív volt”, és ez jelentette az Achilles-sarkát is. Ennek tudatában bízta rá éppen ezt a szerepet, és „a jakobinus elszántságot mutató Guevara a feladatot vállalta is”.[5] Állítólag „kényesen vigyázott a perek forradalmi törvényességére”[6]; más kérdés, hogy ez mennyire felelt meg a jogállamokban elfogadott felfogásnak.
Az első száz napon a Batista rendszer katonái, hivatalnokai, támogatói közül 550 embert végeztek ki az erődben, később lassuló ütemben még sokakat. Voltak olyan perek, melyeket egy 80 ezres stadionban tartottak, és az ott összegyűlt nép, római mintára, lefele fordított mutatóujjal hozta meg ítéletét. Vita van arról, hogy ezzel szemben a Batista diktatúra hét éve hány áldozatot követelt. Castro propagandája 20 ezer halottról szólt, történészi kutatás szerint viszont ennek tizede a valós, kb. 2000 fő.[7] Egybevetésül – ha lehet egyáltalán ilyesmit „egybevetni” –, Magyarországon a félmillió ember deportálásáért továbbá egyéb tömeggyilkosságokért és kegyetlenségekért felelősségre vont magyar háborús bűnösök közül az 1945 és 1951 között tartott népbírósági perek során összesen 189 embert végeztek ki.
Régis Debray (1940-) filozófus egykor a havannai egyetem tanára, Che jó ismerőse volt, aki Bolíviába is utána ment, de később szembefordult Castro rendszerével. Visszaemlékezésében felidézte, hogy „nem Fidel, hanem ő [Che] találta ki 1960-ban a Guanaha félszigeti első javító munkatábort (mi úgy mondanánk, kényszermunkatábort)”[8]. Che állítása szerint ide olyanokat zártak a hatóságok, akik bűnöket követtek el a forradalmi erkölccsel szemben. Maga is elismerte, hogy a munkakörülmények kemények voltak.[9]
E láger nyomán hozták létre Che távozása után, 1965-ben azt a kubai táborhálózatot, melybe politikaiakat, papokat és homoszexuálisokat is zártak.
1963-ban, mikor a venezuelai, demokratikusan megválasztott és alkotmányosan kormányzó Rómulo Betancourt ellen kommunista gerillák harcoltak, Che Kubába látogató olasz kommunistáknak kijelentette: „ha jön egy venezuelai, és megkérdi, mit tegyenek, így válaszolok: lövésre lövéssel válaszolni, minden 15. évét betöltő jenkit elpusztítani és cortar cabezas, cortar cabezas, cortar cabezas (vagyis háromszor is: fejeket levágni).”[10]
Che a forradalmi terror elvi támogatója volt. Végrendeletében dicsérte „az eredményes gyűlöletet, mely hatásos, erőszakos, célirányos és hideg gyilkológéppé teszi az embert.”[11]
Guevara legszigorúbb kritikusai sem vonták kétségbe, hogy a forradalmár valóban boldogítani akarta a nehéz életű latin-amerikaiakat. Más kérdés, hogy ezekkel a módszerekkel ez mennyire lehetett sikeres. Jellemző, hogy a felszabadított „népi” Kubából szöktek és szöknek évente emberek százai az „imperialista” Egyesült Államokba, és nem fordítva.
Lőrinc László
2015. május 4.
[1] Anderle Ádám: Che Guevara. In. Horváth Gyula – Anderle Ádám: Perón – Che Guevara. Bp. 2000. 199.
[2] Edward George, a bristoli egyetem kutatójának szavai egy dokumentumfilmben. In: A Rebel with a Cause: Death of a Man, Birth of a Legend. Part of the Series : Red Chapters: Turning Points in the History of Communism
1999 http://www.films.com/ecTitleDetail.aspx?TitleID=441&r= 2’29”
[3] Jon Lee Anderson, Guevara életrajzírójának nyilatkozata egy másik dokumentumfilmben. In: Maria Berry (írta rendezte): The true story of Che Guevara 2007. https://www.youtube.com/watch?v=FPTrboQ_61w 21-23. perc
[4] Anderle 202.
[5] Uo. 221.
[6] Uo. 226.
[7] Jeannin Verdes-Leroux: La Lune et le caudillo. Le rêve des intellectuels et le régime cubain (1959-1971), Paris, Gallimard / L’arpenteur, 1989) Idézi Pascal Fontaine: Latin-Amerika kommunista próbatétele, In. A kommunizmus fekete könyve Bp. 2001. 809.
[8] La Guérilla du Che. Paris, Seuil, 1974. 185. Idézi: Fontaine 663.
[9] Alvaro Vargas Llosa: The Killing Machine. Che Guevara, from Communist Firebrand to Capitalist Brand. Másodközlés: The Independent Institute July 11, 2005 http://www.independent.org/newsroom/article.asp?id=1535 A szerző neves politikai kommentátor és író, a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa fia.
[10] Anderle 269.
[11] Fontaine 663.