A bevezetőből megtudjuk: „Századunk kényszervándorai között számos kiváló tudós, matematikus és csillagász, orvos és mérnök is volt, s közöttük nagyszámú magyar. Nem kis részük Amerikában telepedett le, és segítette az ottani egyetemek munkáját éppúgy, mint a hadiipar kiteljesedését. Néhányan talán szívesen maradtak volna, az ő agyaikat azonban elcsábították. Erősebb kifejezéssel élve, elrabolták.”
A fejezetet Gazda István, a jeles tudománytörténész írta. Nem rabolták el az agyát, hiszen az első bekezdésben azért elárulja, hogy a tudósok „többnyire nem jószántukból” hagyták el szülőföldjüket, „hanem mert erre kényszerítették őket a politikai események, illetve mert származásuk miatt el kellett hagyniuk azt az országot, ahol éltek, ahol tanultak, ahol felmenőik éltek, s ahol rokonságuk továbbra is maradt, amíg hagyták, hogy maradjon.” Arra azonban nem ad választ, hogyha menniük kellett, akkor hogy rabolhatták volna el őket?
„Ebben a nagy tudományos kohóban számos magyarországi születésű, Magyarországon tanult, itt megedződött, itt pallérozódott elmével találkozhatunk. Így a magyar tudomány 20. századi története immár a világ tudományának integráns részévé lett.”
Önmagában minden állítás igaz. A fejezet mégis hazug: tipikus esete a nemzeti felelősséghárításnak. A hatást a használt kifejezésekkel, megnevezésekkel és az elhallgatásokkal éri el. Így a történetben ellentmondásos szerepet játszó Magyarország felmagasztosul, Amerikának viszont a bűnbak szerepe jut.
Mert mi kapcsolódik ebben a narrációban az Egyesült Államokhoz? Az agyelrablás. Továbbá az, hogy egyetemeik és hadiiparuk kiteljesítéséhez külföldieket, magyarokat használtak.
És Magyarországhoz? Ez egy ország, ahol nagy tudósok születtek, éltek, tanultak, ez az ország pallérozta és edzette az elméket. De az elmék innen elrablódtak. Magyarország továbbá egy olyan ország, melynek tudománya a világ tudományának része.
Táblázatba foglalva a két országhoz kapcsolódó fogalmak így festenek:
|
Amerika |
Magyarország |
| rablás, agyrablás (~bűn)
|
élet, születés, szülőföld |
| rokonok földje | |
| hadiipar (~erőszak) | tanulás, elmék pallérozódásának a helye |
| egyetemek | sok tudósa van |
| kihasználás, felhasználás (~önzés) | világ tudományának része |
Az állítások tehát igazak, csakhogy vannak kellemetlen fogalmak, mozzanatok, melyek nincsenek megnevezve, vagy amelyeknek nincs gazdája ebben a történetben. Ilyen például, hogy kik, miért, hogyan kényszerítették a tudósokat menekülésre. Emberek helyett személytelen és körülíratlan „politikai események” szerepelnek, és a közelebbről szintén meg nem nevezett „származás”. Azt sem tudjuk meg, hogy kik nem hagyták adott esetben, hogy a rokonság ott „maradjon”, és pontosan mit is jelent az, hogy a rokonság „nem maradt ott”?
Vagyis nem derül ki, hogy Magyarország volt az az ország, a magyarok egy része és vezetőik, akik elűzték tudósaik egy részét a zsidó származásuk miatt, az antiszemita propagandával és törvényekkel, deportálták az itt maradt rokonokat, majd a berendezkedő kommunizmus hazai vezetői és támogatói szívták el a tudománytól a levegőt.
Nem derül ki, hogy ha Amerika nem „rabolja el” a tudósok „agyát”, akkor jó eséllyel meghaltak volna: vagy mint munkaszolgálatosok vagy mint koncentrációs táborok lakói. Talán „csak” a kommunizmus börtöneibe kerülnek, jobb esetben a Rákosi-kori diktatúra szabadságkorlátozása tette volna lehetetlenné, vagy legalábbis nehezítette volna szabad munkájukat. Nem derül ki: az, hogy tevékenységüket folytathatták és amerikai támogatással kiteljesíthették, az nemcsak Amerikának, de az egész emberiségnek, így Magyarországnak is hasznára vált. Legalább annyira, mint a többi országnak, de mint kelet-európainak különösen: ugyanis a magyarokat leigázó Szovjetuniót olyan katonai potenciál tartotta sakkban, melynek kifejlesztésében e magyar tudósok közül is többen (pl. Kármán Tódor, Wigner Jenő, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede) szerepet játszottak.
Érdekes ellenpélda az informatikus zseni, Kozma László története: 1940-ben hazatért a megszállt Belgiumból (mehetett volna Amerikába is): négy évvel később deportálták. Ezt túlélve sem nyugatra ment, hanem ismét hazatért, hogy a MAORT-per egyik elítéltjeként Rákosi börtönébe kerüljön. Mindenki jobban járt volna, ha az ő „agyát” is „elrabolták” volna.
Különben, ha szövetségi és állami szinten nem is, egyetemi szinten és a mindennapokban Amerikában is létezett idegenellenesség is, antiszemitizmus is. De ennek mértéke, hatóköre nem tette lehetetlenné a bevándorló, köztük zsidó származású magyarok tudományos karrierjét.
Az agyelrablós enciklopédiából az sem derül ki, hogy ez az ország szegény volt, ezért a köz és a magánmecenatúra itt kevesebbet áldozhatott kutatásra, mint a nyugatiak. Sőt elitjének szemlélete miatt még a lehetségesnél is kevesebbet áldozott. Szent-Györgyi Albertet nem sújtották diszkriminatív törvények, de ahhoz hogy Nobel-díjat érő kutatásokat végezzen, ahhoz külföldön is kellett dolgoznia. A nagy tudós jellemző kis emlékmozzanata, hogy mikor 1937 körül az illetékes magyar kultuszminiszterrel, Hóman Bálinttal találkozott, az bizalmasan megsúgta: tudja, hogy a C-vitamin kutatás, amiért Szent-Györgyi Nobel-díjat kapott „egy svindli”, de ezt nem hangoztatja, mert jó reklám a magyar paprikának…
Különben nagy magyar elmék azért is mentek külföldre, mert egy hol jobban, hol kevésbé bezárkózó és elszigetelődő kis ország polgáraiként így könnyebben kerülhettek be a tudományos vérkeringésbe.
Vagyis egy kiegyensúlyozottabb beállításban a két országhoz kapcsolódó fogalmak táblázata így festene:
|
Amerika |
Magyarország |
| gazdag, befolyásos | szegény, kicsi |
| befogad: sokra tartja a tudományos kutatásokat, szívesen lát külföldi kutatókat | elüldöz: közéleti antiszemitizmus, numerus clausus, zsidótörvények, osztályharc |
| demokrácia | diktatúrák, tekintélyuralmi rendszerek váltják egymást |
| tudomány szabadsága | a tudomány lehetőségei korlátozottabbak |
| kitűnő egyetemek | sok tehetséges diák, tudós, kitűnő középiskolák |
Az igazságtalan történelmi önostorozás és az indokolatlan önfényezés helyett a reális önismeret használ minden nemzetnek, országnak. Nekünk is.
