Bővebben:
A dán Oersted fedezte fel az elektromágnest (1820), vagyis hogy az áram alá helyezett dróttal körültekert vas mágnesessé válik, majd az angol Faraday az ellenkező irányú hatást, az elektromágneses indukciót (1831), vagyis hogy hogyan lehet egy dróttekercs belsejében mozgatott mágnessel elektromosságot létrehozni, „indukálni”. Megszületett az áramtermelés alapelve, amit egy év múlva már gyakorlatban is tudtak alkalmazni.
A feltalálók sorában megvan a helye a zseniális győri bencés tanárnak, Jedlik Ányosnak (1800-1895) is. Simonyi Károly fizikatörténeti alapmunkája egy hét nevet soroló listán utolsó előttiként helyezi el őt.[1] A magyar szerzetestanár egy folyóiratban olvasott Oersted kísérleteiről, és ennek nyomán 1829-ben felismerte, hogy „egy elektromágneses drót egy hasonlóan elektromágneses drót körül folytonos forgómozgás foganatosítására képes”.[2] Az így működtetett „villanydelejes forgony” nem más volt, mint a világ talán első elektromotorja. Éppen kipróbálásra készen állt a két összeillesztett (forgatható és szilárd) elektromágnes tekercs, mikor órára csengettek. Az „alkotó” nem tudta megállni, bekapcsolta az áramot, és látva hogy „a gép forog” – gyorsan elsietett megtartani az óráját. Mikor Jedlik izgatottan visszatért, azt látta, hogy a külső elektromágnes még mindig forog. Készülékét galvánelemről működtette, és úgy vélte, így erősebb áramforrás nélkül munkateljesítménye nem fogható a gőzgépéhez. Ezért (és mert pénze sem volt szabadalmi díjra) nem szabadalmaztatta. A világ más elektromotorokat ismert meg (pl. Ritchie 1833).
Jedliket később, az 1848-as szabadságharc után már az foglalkoztatta, amit forgonyához hiányolt: a megfelelő áramforrás. Továbbfejlesztette hát az akkor ismert generátort, vagyis a tekercs belsejében forgó mágnesvasat (mely egy idő után elveszti mágnesességét) elektromágnessel cserélte fel, melyet a generátorban termelt árammal működtetett. Ez az öngerjesztés volt az ő ötlete, egyben a dinamó általa feltalált elve (1861).
Ám Jedlik ezt sem szabadalmaztatta, mert úgy látta, hogy az általa termelt egyenáram feszültsége nem elég nagy ahhoz, hogy használni lehessen. Így a dinamó feltalálásának elsősége Ernst Werner von Siemenst (1816-1892) illeti meg. A világhírűvé lett feltaláló és gyáralapító eredetileg mérnök-katona volt, akit párbaj miatt börtönbe csuktak, és csak a zárkában unatkozva kezdett fizikai kérdésekről elmélkedni. A porosz tiszt – stílszerűen – később tengeri aknák távolból történő felrobbantási lehetőségein töprengve jutott el a dinamó elvhez (1866).
A dinamó különben egyenáramot termelt, ezért a váltóáramra való áttérés után elavult. Ám a 20. században mégiscsak kiszabadult a történelmi zárójelből: az atomkutatáshoz szükséges részecskegyorsítókhoz és hegesztő-automatákhoz éppen alacsonyfeszültségű és nagy erősségű áram fejlesztésére volt szükség, és erre a Jedlik-Siemens elven működő dinamó volt alkalmas.
Lőrinc László
2015. december 29.
[1] Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete. Bp. Gondolat, 1986. 325, 295.
[2] Ld. Horváth Árpád: Jedlik Ányos. Bp. 1974., Németh József: Jedlik Ányos Bp. Műszaki Könyvkiadó, 1997.
