Bővebben:
Asbóth Oszkár autodidakta forgószárny tervező-készítőként kapcsolódott be az első világháború idején egy Bécs melletti helikopterfejlesztésbe. Az 1917-ben indult munka célja az ellenség állásait megfigyelő közlekedési eszköz építése volt. Hárman vezették, Petróczy István őrnagy: az osztrák–magyar légierőt fejlesztő intézet parancsnoka, a már akkor nemzetközi hírű magyar aviatikus: Kármán Tódor, és a cseh Vilém Zurovec gépészmérnök. A nevük után PKZ-nak nevezett gépek csak függőleges le- és felszállásra voltak alkalmasak a gép fölé helyezett két darab, közös tengely körül, de ellentétes irányban forgó légcsavar segítségével, stabilitását pedig a földről három oldalról hozzá rögzített kötelekkel kellett biztosítani. Kármán bebizonyította: ilyen merev (egyetlen fadarabból faragott) légcsavarral nem lehet stabilan repülni.
Ezekben a munkálatokban segédkezett Asbóth, aki a háború után megpróbálta kisajátítani a fejlesztést. Egy 1921-es cikkében Kármánt „hanyatt-homlok külföldre menekülő”, „ultravörös” kommunistaként jellemezte, akinek semmi köze nem volt a helikopterhez. Asbóth saját építésű hasonló gépeit (1928 és 1931 között) úgy próbálta stabilizálni, hogy – egy meddő amerikai próbálkozásból merítve ötletet – függőleges fémlemezeket helyezett el a gép oldalán. Alkotásaival sem itthon, sem külföldön nem tudott sikert aratni, annak dacára, hogy a háború előtti fegyverkezés lázában Londonban, Hágában, Párizsban és Berlinben is örömmel fogadták katonai jelentőségűnek ígért szolgálatait. Végül 1941-ben tért haza Magyarországra.
Asbothot mindezek ellenére az 1950-es évektől a helikopter feltalálójaként ünnepelték itthon. Kitűnő önmenedzselő volt, aki a Rákosi-kor botcsinálta repüléstörténeti illetékeseivel el tudta hitetni, hogy ő a Horthy-kor méltatlanul mellőzött nagy feltalálója. (Ellenlábasa, Kármán pedig nem volt szalonképes az akkori Magyarországon, hiszen kulcsszerepe volt az Egyesült Államokban a sugárhajtású repülőgépek és a rakéták kifejlesztésében, valamint az űrkutatásban.)
Így 1956-ban kiadták Asbóth Az első helikopter című könyvét is, amelyben önmagát, mint az 1919-es vörösterrort irányító Szamuely Tibor gépének légcsavarja körül buzgólkodó „elvtársat” szerepelteti.
Csak jóval a „feltaláló” 1960-as halálát követően szólaltak meg a kétkedő hangok. Rotter Lajos repülőgép-konstruktőr és pilóta – aki együtt is dolgozott Asbóth-tal – egy 1978-as feljegyzésében például kifejtette, hogy Asbóth gépét valójában „a földön álló négy ember kötelekkel egyensúlyozta”, a könyvében közölt fotókon pedig a „tartóköteleket retusálással eltüntették”. Ehhez egy szaktekintélyekből álló bizottság a Repülés című folyóirat 1980. márciusi számában hozzátette, hogy Asbóth „megoldásai nélkülözték a műszaki ismereteket, szakképzettséget”, sőt nemcsak a kortárs, de „a korábbi időszakok eredményeit sem vette figyelembe”[1].
A helikopterek ugyan Asbothtól függetlenül jutottak el a működőképes változatukig, ám egy ehhez kapcsolódó fontos németországi szabadalmat különös módon szintén magyarok jegyezték, 1909-ben. E szerint a merev légcsavar helyett a forgó tengelyhez csuklósan illeszkedő hosszú lapátokat kell alkalmazni, melyek forgás közben egymástól függetlenül emelhetők és billenthetők. Az első igazán sikeres helikopterkonstruktőrök – akár ismerték az 1909-es találmányt, akár nem – valamennyien ilyet alkalmaztak, így a két legnevesebb, a német Heinrich Focke 1937-es és a lengyel–orosz–amerikai Igor Sikorsky 1939-es szerkezetükön. Nem tudjuk azonban, hogy pontosan ki(k)nek köszönhető az említett alapötlet. A szóban forgó szabadalom benyújtóinak – Madzsar Józsefnek és Barta Miksának – ugyanis aligha: Madzsar orvos volt, Barta biztosítási igazgató, egyikük sem foglalkozott feltalálással. Ugyanakkor Madzsar anyagilag támogatott repülési kísérleteket is, így feltehető, hogy a szabadalmi bejegyzésnek valójában csak finanszírozója volt. Kárpáti Endre, Madzsar életrajzírója egy testvérpárt – Lorenz Viktort és Vladimirt – gyanít a találmány mögött. A Lorenzek nevéhez számos más találmány kapcsolódik: autó-, hajó- és léghajómotorok, amelyeket külföldön is ismertek, sőt 1909-ben már Párizsban saját találmányú, 200 lóerős motorjukon dolgoztak, melyet helikopterükön akartak elhelyezni. Valószínű, hogy éppen ők azok, akikről Asbóth Oszkár helyett több mint száz éven keresztül megfeledkeztünk. A helikopter feltalálóinak azonban még akkor sem tekinthetők, ha a forgószárny ötletét az utódok tőlük vették, nem pedig újra felfedezték. Szabadalmukból ugyanis nem lett gyakorlatban is működő, napvilágra kerülő szerkezet.
Lőrinc László
2015. december 29.
[1] Asboth Oszkár munkásságának átértékelése. Repülés, 1980. Asbóth átértékelésének feldolgozása a kézikönyvekben megtörtént, lásd pl.: Asbóth Oszkár. Magyar Tudóslexikon. Főszerkesztő: Nagy Ferenc. Better Kiadó, a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége és az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár közös kiadása, (a BME és az MTA támogatásával) 1997. 132-133. Lásd még: Szabó Attila: Magyar konstrukciójú forgószárnyas repülő szerkezetek. A Közlekedési Múzeum Évkönyve XII. 1999–2000. Közlekedési Múzeum, Budapest, 2001.
