Pedig a kritikák első sorban az új tankönyveket illetik. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kísérleti tankönyvsorozatának történelem 9. tankönyvéről már hónapok óta hozzáférhető a Történelemtanárok Egylete (TTE) által készített részletes bírálat, amiből többek között kiderült, hogy a közölt térképek 90%-a hibás. (Erre még az OFI is rájött, mert egy év múlva már javított kiadást nyomtatott, amiben több mint 20 térképet korrigáltak, de a többség még így is hibás maradt, nem beszélve a javítás közben bekerült új hibákról.) A térképhibák azonban a tankönyv problémáinak csak egy kis részét jelentik. A történelem tananyagok terén az egyik legnagyobb botrány, valóban egy munkafüzettel kapcsolatos, ez azonban, Rétvári állításával ellentétben igenis használatos a közoktatásban, és bár a szarvashibát a nyomatott verzióban javították, arra még nem kerítettek alkalmat, hogy a neten is az új verzió legyen letölthető. (Lásd itt, az 53. oldalon.) A kritika és az ehhez kapcsolódó szakmai vita hozzászólói joggal nehezményezték, hogy ilyen színvonalú – éppenséggel nagyon is új – anyagokkal diákok ezrein kísérleteznek.
Mindehhez jön, hogy az OFI szeptemberben megjelent új atlasza használhatatlansága miatt (még a névmutatón is spóroltak) diákok és történelemtanárok egyaránt háborognak, ráadásul kötelezővé tették ennek a kronológia nélküli kiadványnak a használatát 2017-től az érettségin. Hasonló hiba-cunamikról más tantárgyak szakértői, például a magyarosok is szóltak már. (Arató László, az Irodalomtanárok Egyesületének elnöke például egy vitán kifejtette, az egyik „kísérleti irodalomtankönyv 123 oldalán is csak kettő olyan volt, amelyen nem volt hiba”.)
Az OFI 10. osztályos kísérleti történelemkönyve is számos hibát tartalmaz. A TTE készülő új tanulmánya szerint a 19. század uralkodó eszméit bemutató leckéjében (136-138. old.) például napjaink politikai viszonyaira hajazó felállás tükröződik, erősen elfogult nézőpontból: mintha a történelem színpadán jobbra az állam szerves fejlődésében hívő konzervatív nacionalisták, balra a tömeggyilkosságokhoz köthető marxisták állnának. A liberálisok jelentéktelenek, az anarchistáknak nyomuk sincs. Mindezt a nagy francia forradalom és az 1848 közötti korszakra vonatkoztatva, amikor valójában a nacionalista liberalizmus volt a fő politikai irányzat, csak néhányan voltak marxisták, és a konzervatívok szinte egységesen felléptek a nacionalizmus ellen.
A 19. századi liberalizmusról a lényeg zárójelbe került, mintha mellékesek lennének az egyéni szabadságjogok; „(a tulajdonhoz való jog, a szólás- és véleménynyilvánítási szabadság, a vallásszabadság).” A szöveg olvasásakor az a benyomás keletkezik, hogy a liberálisok célja 1848 előtt a választójog leszűkítése volt. Mindez történelmietlen és messze van egy előítéletmentes nézőponttól.
A tankönyv főszövege meglepő módon a nacionalizmussal sem foglalkozik érdemben, semmitmondó összefoglalójának a harmadát ez a zárómondat tölti ki: „A soknemzetiségű, idegen dinasztiák által irányított birodalmak népei sokszor a másikkal szemben is meghatározzák magukat, és a történelmi gyökereket gyakran hamis színben tüntetik fel.” (Mindez 16 év körüli diákoknak íródott.)
1848/49 tanulhatóságát másként is nehezíti a tankönyv, sajátos módon a térképekkel. Ugyanis a közvetlenül Trianon előtti országhatárokat történelmietlenül már a reformkorra is használják, nem jelölve, hogy Erdély akkor Magyarországtól független, önálló tartomány volt. Ezzel megfosztja a középiskolásokat attól, hogy megértsék a márciusi ifjak egyik követelését: Uniót!, és jelentéktelenné válik, hogy az 1848-as áprilisi törvényekben kimondták Magyarország és Erdély egyesülését.
Már a Kádár-korszak végén meghaladott „kuruckodó” hozzáállás köszön vissza a Habsburgok megítélésében, akiknek szinte csak negatív szerepet szánnak. Ez alól csak Mária Terézia a kivétel, aki „aktív közéleti tevékenység mellett sem hanyagolta el családját…”. (155. lap)
A Habsburgok negatív képét felerősíti egy I. Lipótról mellékelt festmény (80. old), ahol történelemhamisítással felérő „feledékenységgel” hagyták le a cím felét, azt az „apróságot”, hogy a császárt színpadi jelmezben láthatjuk.
Napjainkra ellehetetlenült a tanárok helyzete, többek között azért, mert állandóan új és új változtatásokkal, előírásokkal szembesülnek. Például azzal, hogy ugyannak a kormányzatnak a hivatalnokai, mely kormányzat az Alaptörvény „nemzeti hitvallásába” beleírta: „büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát…”, egyúttal törlik a középszintű érettségi témakörök közül Hunyadi Jánost.
A tanárok nem hirtelen felébredve kezdtek el tüntetni, a folyamat sokkal inkább ahhoz hasonlít, mint mikor árvíz idején folyamatosan nő a vízszint, mert egyre csak esik, és így a gondok egyre sokasodnak. A gátőrt már lecserélték, de ez önmagában nem hozhat megoldást.
