A magyar technikatörténetben nem ismeretlen az, hogy egy szabadalom nem annak a nevén fut, aki a találmányt kiagyalta. Ilyen eset volt egy helikopter-forgószárny esete is.
Az 1909-es németországi szabadalmat a magyar Dr. Madzsar József orvos és Barta Miksa biztosítási igazgató jegyezte, ám egyikük sem foglalkozott aviatikával, pláne nem olyan szinten, hogy ilyen jelentős eredményt érjenek el. Kárpáti Endre, Madzsar életrajzírója megemlíti, a minden újért lelkesedő orvos anyagilag támogatott repülési kísérleteket is, így feltehető, hogy a szabadalmi bejegyzésnek valójában csak finanszírozója volt. Kárpáti arra gyanakodott, hogy Lorenz Viktor és testvére, Vladimir állt a találmány mögött, akik valóban életüket tették a repülés-innovációra. Madzsar is, illetve jó barátja, a könyvtáros szocialista Szabó Ervin is kapcsolatban volt velük, utóbbinak feltehetően rokonai voltak.
Az eset azonban több ponton eltér Rogán Antalétól. Először is – ha hihetünk az Index cikkének – az utóbbi középpontjában álló „elektronikus aláíráshoz kapcsolódó eljárás” nem korszakos találmány, sok hasonló van. Lorenzék ötlete viszont messze megelőzte korát, csak éppen – ellentétben az ominózus e-szignózóval –, nem vált ismertté, és később másoknak újra fel kellett találniuk. Akárhogy is, a későbbi működő helikoptereket (a német Heinrich Focke 1937-es, és az orosz–amerikai Igor Sikorsky 1939-es gépét) éppen ilyen elvű szárnyak emelték hírnévre. Ahogy a Madzsar-Barta-Lorenz szabadalomban valakik leírták: csuklósan illeszkedő, billenthető és elfogatható forgószárnyak ezek, a korábban használatos merev légcsavarokkal szemben. (Utóbbiakról különben éppen a szintén magyar Kármán Tódor írta meg, hogy alkalmatlanok helikopterek stabil felemelésére és hajtására, és épp ez volt az, amit az ál-feltaláló Asbóth Oszkár, Kármán korábbi beosztottja – mint arról korábbi cikkünkben írtunk – nem vett tudomásul.
További különbség, hogy Madzsart általában nem érdekelték az anyagi javak, vagy meggazdagodás, ahogy erről Nyáry Krisztián nemrég megjelent cikke is beszámol.
Igaz, a helikopter-feltalálást még Nyáry is készpénznek veszi, de az a bemutatott pályaképből szemléletesen kiderül, hogy Madzsar egész életében önmagát és családját, teljes egzisztenciáját újra és újra kockára tévő naiv, társadalomjobbító szervezkedő volt, ami miatt különben sógora, Jászi Oszkár politikus nem győzött bosszankodni. A cikk szerint a jóhiszemű lelkesedésből sztálinistává lett, és a Szovjetunióba szökő Madzsart egyik ismerőse az egyik „legtisztább embernek” tartotta.
Ő tehát nem befolyással járult a szabadalmaztatáshoz, hanem éppenséggel pénzzel: ahogy Kárpáti Endre is gyanította, társával együtt a szabadalmi oltalomhoz szükséges nem csekély összeget adományozhatta a Lorenz testvéreknek. Kérdés persze, hogy akkor miért vették Bartával a nevükre? Talán maguk a feltalálók ragaszkodtak ehhez az ellentételezéshez? Vagy ezúttal mégis valamilyen arányban osztozni akartak a találmány jövedelméből? Ezt nem tudhatjuk, minden esetre az új forgószárny reklámozását vagy hasznosítását elhanyagolták, az ismeretlen maradt, így a szabadalomért befolyt összeg, ha akarták volna sem gazdagíthatta az oltalom tulajdonosait.
