Valójában a régészek már korábban is megállapították a jakabhegyi pálos kolostorról, hogy Özséb koránál, vagyis a tatárjárásnál régebbiek, Solymosi László történész egy 2005-ös publikációjából pedig az is kiderült, hogy még ennél is régebbi kell legyen a Balaton északi partján létesített egyik kolostor, melynek romja feltehetően a révfülöpi vasútállomás közelében ma is látható középkori maradvánnyal azonosítható.[2] Márpedig egy rend kolostorai aligha előzhetik meg alapítójuk korát. Solymosi az ellentmondást még azzal oldotta fel, hogy feltételezte, „Özséb nem a remeteélet kezdeteinél, hanem a már meglévő remeteségek renddé szervezésében játszott szerepet”. Ezzel megingott ugyan Eusebius rendalapító szerepe, de nem ingott még meg személyének valós létezése.
Az utóbbival kapcsolatos kételyeket elsőként Hervay F. Levente O. Cist. pálos rendtörténész vetette fel egy két évvel későbbi munkájában.[3]
A következő évben aztán F. Romhányi a pálosokkal kapcsolatos oklevelek kutatása közben arra a következtetésre jutott, hogy Özséb nem élt, egyszerűen kitalálták. Valaminek vagy valakinek a nem létezését persze nem igazolhatja egy egykorú oklevél állítása, de bizonyíthatja bizonyos állítások és említések hiánya. Itt erről van szó. A pálos rend vezetői ugyanis a 13. századtól a 15.-ig folyamatosan harcoltak a rend elismertetéséért, és e számos dokumentumban „egyetlenegyszer sem hivatkoztak rá, mint rendalapítóra, vagy rendjük jelentős személyiségére” – állítja a szerző. Sőt éppen az derül ki ezekből, hogy magát a névadót, a 4. századi Remete Szent Pált tekintették rendjük tényleges alapítójának, ezért az ő ereklyéinek beszerzéséért küzdöttek. Feltűnő hiány az is, hogy Özséb feltételezett sírja semmi jelentőséget nem kapott a pálos liturgiában, helyi zarándokhellyé sem vált. Ez nem zárja ki, hogy Solymosi feltételezése is helyes: hogy létezett egy Eusebius rendtárs, aki fontos szerepet játszott, csak a dokumentumok nem őrizték meg alakját. Abban azonban egyet kell értenünk Romhányival, hogy a jelenleg ismert források igen valószínűtlenné teszik, hogy ilyen nevű tényleges rendalapító élhetett. Ez azonban, természetesen semmit nem vesz el a rend rendkívüli közékori és későbbi jelentőségéből, munkájuk, vállalásaik értékeiből.
Özséb neve és élettörténete először Gyöngyösi Gergely pálos szerzetes Vitae fratrum című, 1516-os rendtörténetében bukkant fel. F. Romhányi szerint „a szöveg terjedelme ellenére valójában szinte semmit sem tudunk meg” Eusebiusról, „származásának és ifjúságának leírása … egy klasszikus toposz-gyűjtemény”, szerzetesi életének ismertetése pedig nem más, mint „rendkívül sematikus, a középkori legendairodalom és a sivatagi atyák történeteinek minden kellékét felvonultató leírása.”
Özséb alakját tehát e szerint Gyöngyösi Gergely alkotta meg, háromszáz évvel korábbra visszavetítve. De miért? F. Romhányi szerint Gyöngyösi munkáját „nem rendtörténetnek szánta a szó modern értelmében, hanem elsősorban buzdításnak saját kora rendtagjai számára. Özséb alakjában tulajdonképpen a pálos szerzetesi ideált foglalta össze.”
Mindehhez hozzáteszi: „nem a pálosok voltak az egyetlenek, akiknek »égetően szükségük volt« egy szent rendalapítóra”; ugyanígy teremtettek maguknak ilyet a karmeliták is, Szent Stock Simon személyében kétszáz évvel később, a 15. században. És ezt is csak az utóbbi időkben, 1999-ben tárta fel egy karmelita rendtörténész.
Sőt. Gyöngyösi kitalált hőse „éppúgy életre kelt, mint rendjének legendás alapítója, Remete Szent Pál, akinek alakja a modern filológiai kutatások szerint Szent Jeromos tolla hegyén született”, vélt korához képest száz évvel később.
Kérdés persze, hogy akkor ki alapította a pálos rendet? F. Romhányi szerint abban az értelemben ahogy a ferences rendet Szent Ferenc, a jazsuita rendet Szent Ignác, abban az értelemben senki. A rend gyökerei — erre különben már Gyöngyösi rendtörténete is utalt — jóval a tatárjárás előtti időkre nyúlnak vissza, mikor a sokfelé alakuló remete csoportok összeálltak.
Persze ettől még lehetett egy (vagy több), ma már név szerint nem ismert kimagasló egyéniség, akinek kulcsszerepe volt a csoportok renddé szerveződésében. Tekinthetjük Özsébet az ő szimbólikus megtestesítőjének, Özséb kultusza szólhat neki és a kezdeti hőskor összes remetéjének.
[1] Alcíme: Megjegyzések a pálos rend középkori történetéhez. Történelmi Szemle 2008. 3. 289-312
[2] Solymosi László: Pilissziget vagy Fülöpsziget. A pálos remeteélet 13. századi kezdeteihez. In: Emlékkönyv Orosz István 70. születésnapjára. Szerk. Angi János–ifj. Barta János. Debrecen, 2005. 11–23
[3] Hervay F. L. O. Cist.: A pálos rend eredete In. Decus solitudinis. Pálos évszázadok. Szerk. Őze Sándor–Sarbak Gábor. Bp. 2007. (Rendtörténeti konferenciák 4/1.)