Bővebben:
A magyar a társadalom köreiben 1945 előtt erőteljesen megnyilvánult az antiszemitizmus, amely a kommunizmus évtizedeiben búvópatakként rejtőzködött. A tradicionális zsidóellenesség egy spontán alakuló rendszerváltáskor – az ezzel járó bizonytalanság, a törvényi gátak megszűnése – súlyos veszélyekkel fenyegeti a zsidó kisebbséget. A számos történelmi példa miatt a zsidók többsége az 1956-os forradalom alatt félt az üldözéstől. A veszélyt fokozta, hogy a tömeg egy része a zsidóságot összekapcsolta a gyűlölt rendszer megtestesítőivel, a pártfunkcionáriusokkal, az ÁVH-sokkal.
Mindezek ellenére Budapesten a forradalom idején nem tudunk egyetlen antiszemita kilengésről sem, csupán verbális támadásokról. Hajdúnánáson azonban a felheccelt tömeg súlyosan bántalmazta a településen lakó zsidókat. A helyi forradalmi bizottság – mint másutt is – igyekezett megfékezni az indulatokat. Miskolcon pedig rendkívüli kegyetlenséggel végeztek a megyei főkapitányság egyik zsidó származású vezetőjével, valamint egy járókelővel, aki elítélte a brutalitást.[1]
Jellemzőbb volt, hogy a zsidó származásúak (is) kivették a részüket az ország demokratizálódásáért és függetlenségéért folytatott küzdelemben. Voltak közöttük pártellenzékiek, egyetemisták, munkástanácsok tagjai, sőt fegyveres ellenállók, akiknek származásáról a társaiknak is volt tudomásuk. Mindez azt bizonyítja, hogy a forradalmárok között nem volt helye a rasszista kiközösítésnek. A kádárista hatóságok sem tettek különbséget a megtorláskor, amelynek áldozatul esett a zsidó származású Angyal István, Bán Róbert, Földes Gábor, Gimes Miklós, Nickelsburg László, Renner Péter és Szirmai Ottó is.
Eörsi László
2018. október 5.
[1] http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=149:-antiszemita-bncselekmenyek-az-1956-os-forradalomban-&catid=15:tanulmanyok
