Bővebben:
A népharag a kommunista rendszer funkcionáriusai, de még inkább az államvédelmi tisztek, beosztottak ellen irányult, s ez – a csaknem évtizedes szörnyű terrort figyelembe véve – érthető.
A legsúlyosabb brutalitás október 30-án, a Köztársaság téren zajlott. Az utca a Budapesti Pártbizottság épületét a sztálinista erők még megmaradt bázisának tartotta – nem is egészen alaptalanul. Miután a felkelők – katonai páncélosok tévedésből nyújtott támogatásával – letörték a védők ellenállását, súlyos leszámolás vette kezdetét. Ennek első lépése az volt, hogy azonnal megölték az épületből fehér zászlóval kilépő Mező Imrét és két katonatisztet. Ezt követően a felajzott tömeg a lefegyverzett védőket súlyosan bántalmazta. Egyeseket halálra vertek, másokat agyonlőttek. Nagyszámú sebesült mellett kb. 20 főnyi áldozata volt ennek az őrjöngésnek, legtöbbjük 21–23 éves, az államvédelmisek közé besorozott egyszerű katona. Sok tetemet még meg is gyaláztak. Kimagaslóan ez volt a forradalom idején a legnagyobb méretű leszámolás.
Mosonmagyaróváron 26-án a határőrlaktanya előtt felvonuló fegyvertelen tüntetőket a határőrök vették célba. Az eredmény: 52 halott és 86 sebesült. Ezt követően a tömeg körülvette a laktanyát, másnap a tanácsházát, majd a kórházat, mindenütt bűnösöket keresve. Összesen három határőrtisztet lincseltek meg, azért csak ennyit, mert a többieket elmenekítették.
Miskolcon a rendőrkapitányság előtt mind nagyobb tömeg követelte a lefogott diákok szabadon bocsátását. A helyzet mind feszültebbé vált, míg végül az őrség tüzet nyitott a tüntetőkre. Hárman meghaltak, többen megsebesültek. Az üzemekből érkező fegyverekkel a tömeg ostrom alá vette a rendőrségi objektumot, amely nem sokáig tartott ki. Hat belügyi tisztet azonnal meglincseltek. A hetedik egy zsidó kereskedő volt, aki szót emelt a kegyetlenkedések ellen. Másnap még egy rendőr törzsőrmestert megöltek.
Rajtuk kívül országszerte még mintegy húszan estek áldozatul a leszámolásnak, és többen megsérültek. Az ÁVH-sok és a pártfunkcionáriusok közül többszázan kerültek a forradalmárok fogságába. Szinte mindegyikük sértetlenül szabadult, még a bántalmazás is ritkán fordult elő. A felkelőcsoportokban mindenütt többségbe kerültek az emberiesség hívei. A forradalom sajtója egyöntetűen önmérsékletre intett.
Tehát összességében inkább csak a verbális fenyegetőzés volt a jellemző, a kegyetlenkedés csak elvétve fordult elő.[1]
A hasonló forradalmi felfordulások máskor is jártak emberáldozatokkal. 1918 novemberében például többszáz áldozatot követelt a frontokról hazaérkező katonák bosszúja. A francia forradalom során pedig csak 1792. szeptember 2-a és 6-a között több mint 1100 foglyot mészároltak le a börtönökben a szélsőséges párizsi tömegek.
Eörsi László
2018. október 5.
