Bővebben:
Maléter Pál ezredes – aki partizánként harcolt a német megszállók ellen – a szovjetellenes harcok közepette került a szinte teljes ismeretlenségből az események homlokterébe. Október 25-én a Minisztériumból öt harckocsival indult elöljárójának parancsára az ország akkori legveszélyesebb körzetébe, a Kilián laktanyában elhelyezett műszaki alakulat megsegítésére. Csak egy harckocsival érkezett oda, ahol a rátámadó felkelőkkel rövid tűzharcra kényszerült, majd – szintén elöljárói utasításra – tűzszünetet kötött a civil harcosokkal.
A harcok idején a Kilián laktanyát igyekezett kivonni az összecsapásokból. 28-án a tűzszünet kihirdetésekor tiszttársai közül elsőnek vette fel a kapcsolatot a corvinistákkal, és javaslataival támogatta őket a fegyverszüneti tárgyalások során. Ellenlábasai állításaival szemben nem karrierizmus, hanem a forradalom iránti elkötelezettsége vezérelte. Ez a peres eljárás folyamán, 1957–58-ban egyértelműen bebizonyosodott.
A közvélemény őt tartotta a sikeres harcok fő letéteményesének, és óriási népszerűséget vívott ki magának, noha nyilatkozatában elmondta, hogy a győzelem nem az ő érdeme, hanem a felkelőké. Így lett előbb a honvédelmi miniszter első helyettese, majd vezérőrnaggyá előléptetve miniszter. Pongrátz Gergely, a Corvin köziek egyik vezetője és köre viszont úgy ítélte meg, hogy Maléter elvette tőlük a dicsőséget, emiatt ellenségesen léptek fel vele szemben.
1956. november 3-án éjszaka, mint a magyar tárgyalóküldöttség vezetőjét, Malétert a KGB csalárd módon letartóztatta, majd átadták a magyar hatóságoknak, akik a „Nagy Imre és társai” per keretében eljárást indítottak ellene. Maléter Pál a vizsgálati időszakban, majd a tárgyalás idején is hű maradt a forradalom eszmeiségéhez, és nem ismerte el bűnösségüket. Azzal hamisan vádolták, hogy köze volt a Köztársaság téri vérengzéshez. Nagy Imrével és Gimes Miklóssal együtt halálra ítélték és 1958. június 16-án kivégezték.[1]
Eörsi Lászl
2018. október 5.