Kifejtés:
A Fideszt a rendszerváltás idején valóban sokan látták az SZDSZ „kistestvérének”. A két liberális párt a politikai rendszer átalakítását hasonló, liberális elvek szerint képzelte el, és számos kérdésben – például a négyigenes népszavazás vagy a Dunagate-botrány ügyében – közösen lépett fel. Az összefonódásról szóló szóbeszédet olyan magánéleti szálak is erősítik, mint hogy a Fidesz-alapító Fodor Gábor 1988/89-ben az SZDSZ-es Kis János lakásában élt, és a kutyájára is vigyázott, mikor Kis az Egyesült Államokban volt vendégoktató. Az „ifjúsági szervezet” érzést pedig az is táplálhatta, hogy a Fidesz 1993-as kongresszusáig csak 35 év alattiak lehettek a párt tagjai.
Az SZDSZ és a Fidesz viszonyát ugyanakkor kezdettől fogva bizonyos feszültség is kísérte. A korábban – 1988. március végén – megalakuló Fidesz már 1988-ban úgy érezte, hogy az SZDSZ a saját holdudvarába kívánja terelni, Tölgyessy Péter, az SZDSZ egyik vezetője erre konkrét utalást is tett. Az 1989 őszi közös négyigenes népszavazási kampány abban az értelemben lett választóvonal, hogy ettől az SZDSZ ismertsége és népszerűsége nőtt meg nagy mértékben, a Fideszé nem. Vagyis ezekben a hónapokban dőlt el, hogy a szabad demokraták akár a választási győzelemre is esélyesek lehetnek, míg a Fidesz csak a parlamenti bejutásért küzdhet. Ilyen körülmények között még a jelöltállítást sem sikerült egyeztetniük és a Fidesz már ekkor úgy kívánt kitörni a „kistestvér” szerepkörből, hogy magát a két rivális párt, az SZDSZ és az MDF közé próbálta elhelyezni. Ezt fejezte ki később az „elvált szülők gyermeke” formula. Az 1990-es választások második fordulója előtt mégis megszületett egy SZDSZ-Fidesz megállapodás a visszalépésekről, kevés sikerrel. A néhány hónappal későbbi MDF-SZDSZ megállapodás háttéralkuit viszont az abból kihagyott fiatal demokraták kifogásolták.
Az első ciklus kezdetén számos kérdésben szintén hasonló álláspontot foglaltak el, a Fidesz élesen – de szakszerűen – kritizálta a kormány több javaslatát. Míg elvi-ideológiai kérdésekben a Fidesz is keményen (vagy keményebben) lépett fel, éles politikai helyzetekben – mint a taxisblokád vagy a horvát fegyverszállítási botrány a délszláv háborúban – „megértőbbnek” mutatkozott. Az SZDSZ mindkét politikai ügyet kormánybuktató helyzetként értékelte, míg a Fidesz nem. 1990 végén, 1991 elején egymásnak is többször „üzentek” nyilvánosan.
A két párt viszonya tehát nem volt zavartalan. Az SZDSZ magát igyekezett a liberális pólus vezetőjeként elfogadtatni, míg a Fidesz ki akart bújni minden olyan törekvés elől, ami nem egyenrangú partneri szerepet jelentett volna. Így az Antall-kormánnyal szembeni alapállásuk is más volt, ami a Fideszen belül 1991 második felétől okozott súlyosabb feszültséget. Ekkorra erősödött meg és jelentkezett mind nyíltabban az MDF-ben Antall József belső ellenzéke. Radikális követeléseikre és megnyilvánulásaikra válaszul megszületett a Demokratikus Charta című politikai nyilatkozat és mozgalom. Ez a politikusok és értelmiségiek által aláírt állásfoglalás a demokrácia jobboldali szélsőségekkel szembeni védelmét állította a politikai küzdelem középpontjába. A Chartát a Fidesz frakció tagjai is aláírták, de joggal tarthattak attól, hogy az ellenzéki pártok – köztük az addig politikai karanténba zárt szocialisták – együttműködését a szabad demokraták kívánják irányítani, ami feloldaná a Fidesz önálló arculatát.
Tovább élezte a viszonyt az ún. székházügy, amelynek lényege, hogy a Fidesz és az MDF eladták az állami juttatásként közös tulajdonukba került székházat, a befolyó pénz pedig különböző vállalkozásokon keresztül nem átlátható módon a pártfinanszírozást, sőt egyes tényfeltáró cikkek szerint magángyarapodásukat szolgálta. Erre az ügyletre szoktak „bűnbeesésként”, az „ártatlanság elvesztéseként” utalni, amelynek nyomán a Fidesz megítélése a közvéleményformálók körében is sokat romlott és a korábban mért 40 százalékos támogatottságuk is elveszett.
A két liberális párt őrlődése, a fiatal demokraták belső ellentétei nyomán 1993-ban a Fideszen belül kisebb szakadást is bekövetkezett – a fiatal demokratáknak az SZDSZ-szel való szorosabb együttműködést valló tagjai, többek közt Fodor Gábor, Ungár Klára, Szelényi Zsuzsanna, Molnár Péter, kiléptek a Fideszből, majd az SZDSZ-ben folytatták. A közvélemény sokáig nem figyelt fel a két liberális párt ellentéteire, már csak azért sem, mert az 1994-es választásokon a két párt még választási szövetségben indult az MDF-vezette konzervatívokkal szemben (ebben még két másik szervezet is benne volt, az Agrárszövetség, és a Vállalkozók Pártja).
A közvélemény nemigen vette észre a két párt liberalizmus-felfogásának eltéréseit sem. Mindkét párt liberálisnak határozta meg magát, a Fidesz még előbb is – 1992 szeptemberében – lépett be a Liberális Internacionáléba, ahol politikai orientációváltása után is jó ideig (2000-ig) megőrizte tagságát. Egyes kérdésekben a Fidesz tűnt keményebbnek, radikálisabbnak az SZDSZ-nél. Szimbolikus kérdésekben is: például 1990. június 4-én a Fidesz-frakció kivonult a trianoni békeszerződés évfordulóján elrendelt, nem egyeztetett egyperces néma gyászszünetről, képviselői többször gúnyos bekiabálásokkal fogadták a kereszténydemokrata felszólalásokat („Térdre, imához!). Ám konkrét ügyekben is, mint a kárpótlási törvény, amelynél az SZDSZ tartózkodott, a Fidesz viszont nemmel szavazott.
A politikatudomány is csak azután kezdett el ezzel foglalkozni, hogy a Fidesz 1993/94 után új politikai tömb lassú építésébe kezdett, és a liberális helyett elkezdte a szabadelvű kifejezést használni, valamint a család és a nemzet értékeit hangsúlyozni.
Takács Róbert
2019. május 14.
