A Tényleg?/! oldal nyolc éve indult. Azóta több mint háromszáz szöveg és videó került ki, és ennél jóval több kép. A szerkesztő ez idáig csak egyszer, a Bevezetőben szólt az olvasókhoz. Az abban megfogalmazott céljaink azóta sem változtak, továbbra is elsősorban a nemzeti önfelmentésre használt történelmi torzításokkal foglalkozunk, de felmutatva a közös önbecsülésünket segítő valós hajdani mozzanatokat, vagy más nemzetek hasonló múltfeldolgozási problémáit is.
A mostani megszólalásra tehát nem tartalmi fordulat ad alkalmat, hanem az oldal technikai megújulása. Hiszen 2013 februárja óta informatikai hátterünk elavult, az utóbbi időkben már új anyagokat is alig tudtunk feltölteni. Ezen most sikerült változtatni. A site új arculatot is kapott, aminek köszönhetően a nyitóoldal folyamatosan kínálja fel anyagainkat egy dinamikusan változó tarka kirakatban, és rendszeresen kiteszi a szerkesztő éppen időszerűnek tartott ajánlatát is.
Terveink szerint tovább folytatjuk eddigi munkánkat, bővítjük a Cáfolós anyagait (hamarosan például új középkori cikk-csokorral jelentkezik Kanyó Ferenc). Gyarapítjuk a videócsatornán látható, oktatásban is használható tételek számát. (Ezek egy része középiskolás diákok szellemes pályamunkái.) Az Aktuális rovatban továbbra is folyamatosan jelentkezünk írásokkal.
Ha szándékaink nem is változtak, változott köröttünk a világ. Az induláskor még a szellemi élet peremén tenyésző történelmi bolondériák egy része azóta egyre több politikai sőt, intézményi támogatást kapott, és már ott toporognak a közoktatás kapui előtt. Ez csak még fontosabbá teszi működésünket.
Az oldal megújításához sokaknak tartozunk köszönettel. Az új arculat kialakításában az oroszlánrészt Miklósi László, az oldal gazdájának, a Történelemtanárok Egyletének (TTE) elnöke vállalta, a kivitelezés pedig az Appsters Mobiltartalom-fejlesztő Kft. csapatát dicséri, akik már a kezdetektől türelemmel és nagy segítőkészséggel, empátiával dolgoznak az oldalon. Különösen hálásak vagyunk az anyagi háttér megteremtéséért a bécsi SozialMarie magánalapítványnak, mely közép-európai civil szervezetek társadalmi innovációit támogatja évek óta; 2020-as sikeres pályázatunk elkészítésében kulcsszerepet játszott a TTE csapata, az említetten kívül Vódli Zsolt István és Mészáros Anita. A díj odaítélése után az oldal népszerűsítésében segített a SozialMarie magyarországi koordinátora, Tornóczi Zsófia. Mind nekik, mind eddigi, több mint negyven, különféle szemléletű, de egyaránt szakmailag hiteles történész szerzőnknek hálásan köszönjük munkájukat.
Lőrinc László
- április 13.