Állítás: Egy sikeres katonai ellenállás a béke újratárgyalásához vezetett volna, ahogyan ez a törököknek sikerült is.
Cáfolat: Törökország teljesen más földrajzi, katonai és etnikai helyzetben volt, mint Magyarország, ezért a két ország között nem érdemes párhuzamot vonni, de még az ő ellenállásukra is csak a béke megkötése után került sor.
Kifejtés:
Az Oszmán Birodalommal 1920. augusztus 10-én megkötött sèvres-i békeszerződés a közel-keleti arab területeket brit és francia fennhatóság alá helyezte, valamint jelentős területek átadására kötelezte Isztambult Olaszország és Görögország felé.
Törökországban azonban nemzeti mozgalom bontakozott ki ez utóbbi területvesztés elkerülése miatt, melynek élén Musztafa Kemál pasa állt. Az olaszok ennek hatására lemondtak követeléseikről, míg a görögöket a török csapatok fordították vissza. Kemál pasa elindította Törökországot a modern nemzetállammá válás útján, melyhez bizonyos kisebbségek (pl. görögök, örmények, kurdok) esetében nem félt az erőszakos kitelepítés, vagy a népirtás eszközéhez nyúlni. Az antant a közel-keleti olajkincs védelme érdekében nem avatkozott be komolyabban a konfliktusba.
Ezt az állapotot szentesítette az 1923 júliusában aláírt lausanne-i béke, melyet az angolszász világban már akkor elítéltek. George Curzon brit külügyminiszter „keresztbe-kasul rossz megoldásnak” nevezte a szerződést, míg Németország amerikai nagykövete szerint „Lausanne-ban feláldozták a keresztény civilizációt az olaj-spekulánsok érdekeinek oltárán”.
Utólag többen azt kérték számon Károlyi Mihályon, hogy nem lépett rá a kemáli útra. Ennek cáfolatához elegendő a térképre néznünk: míg Törökországnak egy ellenféllel kellett igazán megküzdenie, addig Magyarországnak az északi, a keleti és a déli határain is ellenséges csapatok álltak. Egy vesztes háború után az éhező, gazdasági blokád alatt álló és spanyolnáthától sújtott lakosságtól ilyen teljesítményt elvárni nem lehetett. A „kemáli útnak” ráadásul a genocídium is része volt, egy ilyen típusú erőszakot Európa szívében minden bizonnyal egy nagyhatalom sem tolerált volna – nem is beszélve annak hosszútávú hatásairól.
Felhasznált irodalom:
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság. Budapest, 2018, Jaffa.
Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Budapest, 2003, Osiris.
Révész Tamás: Nem akartak katonát látni? Budapest, 2019, MTA.
