Kettős tót tükör: Jókai Mór és a szlovákság dilemmái

  • 2025. január 28.
  • Kacsinecz Krisztián

Jókai ambivalens viszonya a „tót népséghez”: egyik legellenszenvesebb alakját Štúrról mintázta, más szlovákokról szuperlatívuszokban beszélt.

Ahogy arra Merva Attila több tanulmányában is rámutatott, Jókai Mór szlováksághoz fűződő viszonyát mindig egyfajta kettősség jellemezte. Általánosságban kijelenthető, hogy az erőszakos magyarosítást elvetette, és azokról a szlovákokról, akik a szabadságharcban Kossuthék oldalára álltak, és akár fegyverrel is harcoltak a „magyar szabadságért”, szuperlatívuszokban beszélt. A másik oldalon viszont a szlovák nemzeti mozgalom vezéralakjait, főleg Ľudovít Štúrt és Jozef Miloslav Hurbant, akik Bécs oldalára állva ragadtak fegyvert a honvédek ellen, hazaárulóknak, Magyarország ellenségeinek tartotta, ahogy a követőiket is.

 

Jókai mintaszlovákja

Hogy utóbbiaknak sosem bocsátott meg, arra jó példa a szabadságharc után évtizedekkel megjelent Akik kétszer halnak meg című regény. Az 1848/49-ben játszódó epizódok fő antagonistája a Jozef Miloslav Hurbanról mintázott Zsiborák, a császáriak oldalán harcoló szlovák szabadcsapatok vezetője. Vele szemben áll Illavay Ferenc, akinek az előképe a szlovák ajkú nemes, a Besztercebánya melletti Alsómicsinyéről származó Beniczky Lajos.

Jókai 1862-ben kötött barátságot az egykori honvéd ezredessel és kormánybiztossal, aki a nagyrészt szlovákokból verbuvált nemzetőr serege élén több sikeres ütközetet vívott a Galíciából betörő császári csapatok és a hurbanista cseh és szlovák önkéntesek ellen. A szabadságharc bukása után halálra ítélték, de végül kegyelmet kapott, és nyolc évig raboskodott Kufsteinben. 1864-ben szervezkedésbe kezdett Magyarország függetlenségének helyreállítására, ezért ismét bebörtönözték. A kiegyezés után szabadult, néhány hónappal később a holttestét a Dunában találták meg. Feltehetőleg politikai gyilkosság áldozata lett.

Jókai számára tehát valószínűleg Beniczky volt a „mintaszlovák”: származását ugyan nem tagadta meg, sőt az egyszerű „tót néppel” közösséget is vállalt a forradalom alatt, a szlovák etnikum létezését, fejlődését ugyanakkor kizárólag a szabad Magyarország modern, liberális keretei között tudta elképzelni, a „pánszláv agitátorok” – Štúr és társai – akcióit pedig eredményesen törte le.

 

Jókai szlovák antihőse

A 200 éve született írófejedelem részben Štúrról, részben Ján Kollár evangélikus lelkészről és költőről mintázta egy jóval korábbi regényének, a Szomorú napoknak egyik szereplőjét, Bodza Tamás fanatikus népnevelőt. Tulajdonképpen a szlovák nemzetébresztőket kifigurázó, karikatúraszerű alakról van szó, aki már pozsonyi tanulóévei alatt „keserű gyűlölettel szítta tele lelkét minden iránt, ami magyar”, és aki szerint Európa összes népének ősei szlávok voltak, és persze Magyarország minden helységneve is szláv eredetű. A regény 1831-ben, a koleralázadás évében játszódik, amikor is Bodza felkelést szít, és persze Moszkvától vár segítséget. Az író tehát azonosult a budapesti kormánykörök szinte az egész 19. századon végighúzódó propagandájával, miszerint minden szlovák nemzeti önállósodási törekvés valójában nem más, mint pánszláv agitáció.

Jókai egyébként 1835 és 1837 között ugyanabba a pozsonyi evangélikus líceumba járt, ahová a regénybeli Bodza is, és ahol annak előképe, Ľudovít Štúr is tanult ugyanebben az időben. Így akár kapcsolatba is kerülhettek, bár erre nincs bizonyíték. Az azonban tény, hogy később, az 1840-es évek közepén az akkor még jogásznak készülő Jókai annál az Alexander Boleslavín Vrchovskýnál (magyar forrásokban Wrhovszky Sándor) végezte a joggyakorlatot, aki korábban Štúr mentora és példaképe volt, és aki az 1830-as évek közepén éppen az evangélikus líceum falai között kezdett el lengyel és cseh mintára nacionalista szellemiségű diákmozgalmat szervezni.

A mozgalom tagjainak írt instrukcióiban Jókai későbbi főnöke és szállásadója, a forradalmi lelkületű nemzetébresztő a népművelésnél vagy az anyanyelv ápolásánál jóval radikálisabb törekvéseket is megfogalmazott: „Ne tanítsátok népünket örökös türelemre, amint azt eddig a papjaink tették, hanem biztassátok az erőszak és elnyomás lerázására. Illetve itt esetleg fel lehetne tüntetni, hogy az idézet Dušan Kováč Szlovákia története című monográfiájából származik (Pozsony: Kalligram 2001, 102. o., Mayer Judit fordítása. Az utolsó mondat utalás Adam Mickiewicz lengyel romantikus költő Óda az ifjúsághoz című versének egyik sorára).

 

Štúr példaképe – Jókai mentora

Miután a Helytartótanács minden magyarországi diákegyletet betiltott, Vrchovský néhány társával együtt 1837-ben nem kevésbé radikális-forradalmi lelkületű titkos társaságot alapított Vzájomnosť (Kölcsönösség) néven. Ez sem volt hosszú életű, jelentősége mégis elvitathatatlan, hiszen megalapozta a kibontakozó nemzeti mozgalom későbbi vívmányait. Vrchovský érdemei között említik azt is, hogy az elsők között vetette fel egy össznemzeti kulturális, tudományos és politikai intézmény, a Matica slovenská létrehozását.

Miután azonban a lánglelkű ifjú az 1840-es években Pesten helyezkedett el ügyvédként, fokozatosan eltávolodott a szlovák nemzeti mozgalomtól, bár teljesen sosem szakított vele. Évtizedekkel később például, amikor végre tényleg realitássá vált a Matica slovenská megalakulása, 200 forintot adományozott a kulturális egyesületnek. Itt hívnánk fel a figyelmet egy érdekes párhuzamra: országgyűlési képviselőként Jókai volt az egyetlen, aki egyetértett Viliam Paulíny-Tóth javaslatával, hogy a Matica ugyanakkora pénzbeli támogatásban részesüljön, mint a többi magyarországi kulturális szervezet.

Hogy a fiatal jurátus Jókai mennyire volt tisztában mentora korábbi radikális eszméivel – amelyek miatt a későbbi író olyan maró gúnnyal figurázta ki a szlovák nemzeti mozgalom vezéralakjait -, nehéz megmondani. Ahogy azonban Demmel József történész rámutatott, a kapcsolatuk nem csupán szakmai, hanem baráti jellegű is volt. Jókai ugyanis nemcsak gyakornoki idejét töltötte Vrchovský pesti irodájában, de ez idő alatt a házában is lakott. Mikszáth Jókai-életrajza szerint éppen ekkortájt döntötte el, hogy a jogászi helyett az írói pályát választja, ebben pedig a főnöke lelkesen támogatta őt.

Végül a kapcsolatuk olyannyira szorossá vált, hogy Jókai a családjának is bemutatta a pesti ügyvédet, aki pedig a húgát bízta a Jóikaiakra, hogy a színmagyar Komáromban a háztartás-vezetés rejtelmeinek elsajátítása mellett magyarul is megtanuljon. Vrchovský még az 1820-as évek elején ugyanebből a célból járt a komáromi gimnáziumba, de a források szerint sosem sikerült tökéletesen elsajátítania a nyelvet.

A Jókai írói pályájához ez egyik kezdő löketet megadó, egykori lánglelkű nemzetébresztő sajnos dicstelen véget ért. Miután ugyanis fény derült rá, hogy elsikkasztotta a pesti szlovák evangélikus gyülekezet rábízott vagyonát, 1865-ben eltűnt, valószínűleg a Dunába vetette magát. Haláláról az akkor már neves író versben emlékezett meg.

Végszó gyanánt talán még annyit érdemes megjegyezni, hogy 1848. március 15-én Jókai politikai-szociális ügyekben a fiatal Vrchovskýhoz nagyon hasonló, radikális demokrata elveket hirdetve csinált forradalmat Petőfivel és a Pilvax-kör többi tagjával közösen.


Közös múlt: ismeretekkel a történelmi tévhitek eloszlatásáért – szlovák és magyar történelemtanárok munkájának támogatása nyomtatott és online kiadványokkal, szakmai konferenciával. A Történelemtanárok Egylete és a Denník N hírportál magyar nyelvű lapja, a Napunk projektje.

Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k) álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a Tempus Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem vonható felelősségre miattuk.