Sokan a szerelmi csalódásoktól megtört költőt látják Balassi Bálintban, amikor 1589-ben Lengyelországba távozott. A romantikus „bujdosás” képe azonban csalóka: Balassi útja mögött tudatos katonai és politikai szándék húzódott meg. Cikkünk új megvilágításba helyezi a költő harmadik lengyelországi útját, és bemutatja annak kapcsolódásait a szlovák–magyar történelmi térséghez.
Balassi Bálint többször is járt Lengyelországban, ráadásul minden alkalommal kellően homályos körülmények között indult el. Nem néhány napos utak voltak ezek, hanem hosszú, sokhónapos tartózkodások.
Első alkalommal 1573 nyarán töltött néhány hónapot Lengyelországban, amikor apja menekült Pozsonyból, így a családnak menekülnie kellett és ott találtak menedéket. Balassa Jánost Dobó Istvánnal együtt börtönözték be, felségárulás vádjával. A fogságból Balassa megszökött, egy kis ablakon mászott ki a várból, de Dobó István nem követte a példáját. Ez azonban egy másik történet.
Balassi Bálint második lengyelországi útja, 1576-ban már egészen más körülmények között zajlott. A lengyel királlyá választott Báthory István udvartartásával együtt utazott. Életrajzírói mai napig is törik a fejüket, hogy tudatos tervezés vagy a véletlenek sorozatos összjátékának köszönheti, hogy az erdélyi fejedelem udvari emberei közé került? Azt mindenki elfogadja, hogy Balassit apja, Balassa János küldte Erdélybe Hans Reuber kassai és felső-magyarországi főkapitány segítségével. Reuber volt megbízva azzal, hogy támogassa Bekes Gáspár Báthory István ellen szerveződő seregét. Az, hogy Balassa Jánosnak mi volt a terve, azzal, hogy fiát, Bálintot, kiszámíthatatlan eredménnyel végződő hadjáratba küldi, ma már nehezen lehet megmagyarázni. Balassi azonban el sem jutott Bekes Gáspárhoz. Erdély határán Kornis Gáspár huszti kapitány katonái feltartóztatták, katonáit szétkergették, a menekülő Balassit pedig Hagymássy Kristóf emberei foglyul ejtették. Állítólag leütötték és sebesülten került Báthory István fogságába. Balassa János azonban tudhatott valamit, amiről egyik levelében (melyet Eckhardt Sándor idéz Balassi életrajzában) így írt:
„… semmit sem aggódom a fiam miatt, csak a török kezébe nem kerüljön.”
Vajon mit tudhatott a sokat látott, sok mindent túlélt Balassa János? Báthory nagyon szigorú büntetést szabott az ellene lázadókra. Bethlen Farkas írása szerint Wesselényi Miklós, Báthory ítélőmestere sírva olvasta fel a halálos ítéleteket. Félszáz katonát, nemest, székelyt ítéltek halálra. Balassi Bálint azonban a halálos ítélettől is megmenekült, és hamar a lengyel király udvarában találta magát.
Balassi számára, ahogy több erdélyi és magyarországi nemes, fiatal arisztokrata számára is Lengyelország elsősorban a nyüzsgő városokat, a királyi udvart, új kapcsolatokat, más szóval az érvényesülést jelentette. Amikor Báthory Istvánt a lengyelek királyukká választották a magyar udvari arisztokrácia mozgástere jelentősen leszűkült. Az önálló magyar királyi udvar felbomlása az udvari nemesség számára azzal a következménnyel járt, hogy egy idegen nyelvű és kultúrájú birodalmi udvarhoz, a Habsburgok bécsi udvarához kellett alkalmazkodnia. Csak igen kevesen engedhették meg maguknak, hogy Bécsben házzal, vagy más szállás lehetőséggel rendelkezzenek. Nem csak a vagyon, hanem a várostól való távolság is megszabta, hogy kik és mennyi időt tölthettek a királyi udvarban. Az országos méltóságokat, közigazgatási hivatalokat vagy katonai posztokat betöltő magyar arisztokrácia már csak kötelessége teljesítése miatt sem engedhette meg magának a huzamosabb bécsi tartózkodást. Bécs vonzáskörzete Nyugat-Magyarországra, a hajdani Pannóniára és Észak-nyugat-Magyarországra terjedt ki. Kelet- és Észak-kelet–Magyarország arisztokratái Lengyelország, és a formálódó Erdélyi Fejedelemség felé orientálódtak.
Báthory István lengyel királysága új színteret nyitott a Bécsből kiszorulóban lévő udvari nemesség, udvari arisztokrácia tagjainak is. Közhely számba megy a történetírásban, de alapos statisztikai felmérés még nem készült arról, hogy milyen nagy számban mentek Báthory Istvánnal Lengyelországba erdélyi és magyarországi nemesek. 1577-ben már Prágában is az a hír terjedt el, hogy Rudolf császár halállal fenyegette azokat a magyarokat, akik Báthory mellé Lengyelországba mennek. Egy év múlva pedig Rudolf véglegesen is Prágába költöztette udvarát, ezzel szinte lehetetlenné tette, hogy a magyar udvari arisztokrácia hosszabb időt töltsön a császári és királyi udvarban.
Lengyelország Balassi számára a lehetőségek földje volt. Élvezte az uralkodó támogatását, elkísérte őt hadjárataira, olyan udvari karrier lehetősége nyílt meg előtte, amit a magyar királyi udvarban csak nagyon nehezen futhatott volna be.
Azonban számunkra, most Balassi harmadik és egyben utolsó, talán leghosszabb, majd kétéves lengyelországi tartózkodása a fontos. Az 1589-es lengyelországi útját az irodalomtörténetírás sokáig a romantikus hagyományok szerint magánéleti kudarcok miatt kényszerű „bujdosásnak” tartotta. Balassit valóban több kudarc is érte, házassági tervei sorra meghiúsultak vagy katasztrofálisan végződtek. Feleségül vette unokatestvérét, Dobó Krisztinát, akivel megpróbálták rajtaütésszerűen megkaparintani a Dobók kezén levő Sárospatak várát. A kísérlet azonban nem járt sikerrel. Hiába másztak be a várba egy óvatlan pillanatban és nyitották meg a várkaput, hogy Balassi emberei bejuthassanak, az ellenálló őrség kikergette őket a várból. Házasságát nem tudta törvényesen elismertetni. Szerette volna feleségül venni a nála idősebb Losonczy Annát, hogy hozományával és a Losonczy család társadalmi ragjával stabilizálja helyzetét. Azonban ez sem sikerült.
Balassa Andrással szemben pert vesztett, elesett Végles és Liptóújvár uradalmától. Helyzete minden szempontból megrendült. Anyagi veszteségek, szerelmi csalódások, mind így együtt kiváló alapanyag egy romantikus történethez. Így érkezünk el 1589. szeptemberéhez, amikor Forgách Simon a következő levelet írta Pálffy Miklósnak:
„Amely gyalog követem ma jött meg Késmárkról beszéli, hogy Hibbén Balassi Balinttal találkozott volt, és igen jól tartotta. Végre szolgáinak osztotta minden marhájat (ingóságait) és csak másod magával egy rossz paripán és egy rossz bőr dolmányban men] Késmarkra, énnekem, a fiamnak (Forgách Zsigmond) és az feleségének (Losonczy Anna) örökkön és örökké való szolgalatját üzente. Kérdette tőle hová megyen, hogy énnekem tudja megmondani. Azt mondta, hogy odamegyen ahová a két szemével lát. Azt is mondta, hogy egy nemes ember volt vele, annak az útba azt beszélte, hogy Krakóbba megyen, és ott öltözik olasz ruhába és úgy indul el onnét. Kérdette hova megyen, azt mondta, hogy az tengeren túl megyen, es soha ez országba többé nem jön, és hogy ezt sírva beszélte volna, és az nemes emberis sírt volna rajta, és hogy Késmarkra sem tért volna be hanem mentent ment volna mellőle. Én azt hiszem, hogy Illésházy Uram indíttatta meg az viceispánnal, de ha bújdosni akart azt csudálom, hogy olyan rosszul indult útra. Hiszen jobb volt volna szolgáival igen jó szerrel most Lengyelországba cancellarius hadába menni, a holott úrrá is lehetett volna, ha emberségest mívelt volna. … Datum Surány, 1589. szeptember 26.” Három nappal később Illésházy István Nierenberger Lőrinc kamarai titkárnak 1589. szept. 29-én a következőket írta Balassi Bálintról: „Ezen a vidéken az az újság, hogy Balassa Bálint átadta összes jószágait öccsének, Balassa Ferencnek, ő maga pedig egészen egyedül, lóra ülvén éjnek idején eltávozott ebből az országból Krakkó felé. Írt nekem is, hogy ha addig nem hal, négy évig nem jön Magyarországba. Bujdosása okául felhozza Balassa Andrást, aki jószágaira tör, s akit nagyon fenyeget és Ungnád Kristóf özvegyét, aki nem akart hozzámenni feleségül.”
A két forrás egymástól függetlenül állítja, hogy Balassi szétosztotta ingóságait és Lengyelországba távozott. Az elindulás oka, valamint módja között azonban jelentős különbségek vannak.
Illésházy István azt írja, hogy éjnek évadján és egyedül indult útnak, míg Forgách Simon levele a napszakról nem tesz említést, de azt állítja, hogy Balassi egy kísérővel, lovon indult, és ha az „egy rossz bőrdolmányban” való indulást értelmeznünk kell, akkor azt tehetjük még hozzá, hogy nagyon kevés poggyászt vitt magával. Illésházy Balassi levelére, és talán a vármegyében terjedő híresztelésekre, szóbeszédre támaszkodik. Forgách Simon „gyalog követének” személyes tapasztalatai, annak elbeszélése alapján ír Balassiról.
Illésházy és Forgách is megegyezik abban, hogy Balassi „bújdosni” megy. Előbbi – megemlítve Balassi levelét – még azt is tudni véli, hogy négy évig vissza sem fog térni. Az éjszakai indulás, Illésházy szerint, és a kevés poggyásszal, egy kísérővel való utazás, Forgách Simon szerint, valóban arra utal, hogy Balassi hirtelen felindulásból, félig-meddig menekülve az őt ért csapások elől gyors elhatározásból indult útnak.
Forgách Simon információja szerint Balassi elindulása előtt jól tartotta, megvendégelte az ő „gyalog követét”, majd ingóságait szétosztotta a szolgái között. Ez a gesztus valamiféle végleges elhatározásra utal, pont arra, ami a levélben is áll, hogy soha többé nem fog visszatérni. Kinek van igaza? Illésházynak, aki arról ír, hogy négy évig lesz távol Balassi Bálint; vagy Forgáchnak, ki azt írja, hogy Balassi elhatározása végleges és soha nem jön vissza? Illésházy levelében nagyon furcsa az éjszakai indulás. A korban éjszaka legfeljebb bűnözők, a törvény elől menekülők voltak úton! Rosszak az utak, nincsenek tájékozódási pontok, és olyan sötét van, amit ma el sem tudunk képzelni. Senki nem utazott éjszaka.
Mind a két szövegben megbújik valamiféle titokzatosság. Mintha Balassi szándékosan alakítaná úgy az eseményeket, hogy akik hírét veszik elutazásának, csak egyféle dologra gondoljanak: kudarcai miatt, megkeseredve távozik Lengyelországba. Sokáig még a kutatók is így gondolták.
Balassi azonban ennél sokkal tudatosabb volt. Lengyelországot ismerte, komoly kapcsolatokkal rendelkezett. Kudarcai feltehetőleg megviselték, de nem annyira, hogy ne tudott volna logikus döntést hozni. Viszont terveit leplezni akarta, de vajon miért? Miért kellett a csalódott szerelmes és a kisemmizett rokon álcája mögé bújni?
A ravasz, öreg katona Forgách Simon levelében talán ott rejtőzik Balassi lengyelországi utazásának legfontosabb oka: a kancellár, Jan Zamoyski hadába is mehetne! Forgách egészen biztosan nem ismerte Balassi szándékait, de tájékozott katonaember volt. Pontosan tudta, hogy Lengyelország háborúra készül a török ellen!
Mindezek után nem ér meglepetésként, hogy a következő év elején, 1590. május 9-én Balassi Bálint a következő levelet írta Jan Zamoyskinak:
„Nagyságos és Tiszteletreméltó Uram. Nagyságos Uraságodnak szolgálatomat ajánlom. Mielőtt Nagyságod igen nyájas levelét Wesselényi Ferenc úr nekem átadta, már Báthori bíboros úr ő Nagyságától és a nagyságos lublini nádor úrtól és magától Wesselényi Ferenc úrtól meghívattam ebbe a török háborúba, akik előtt nemcsak hogy nem mutattam idegenséget e háborúval szemben, hanem még feltételeket is javasoltam, melyek alapján megállapítani óhajtám, hogy milyen zsoldot ígérjenek mind számomra, mind azok számára, akik a magyar várakból majd hozzám jönnek és dolgaikban kiválóan tevékenykedni fognak, ha a zsoldról bizonyos és csalhatatlan tárgyalást kezdenék. …”
A szöveg egyértelmű, egyenes beszéd. Balassit török ellenes háborúba hívta Zamoyski. De nemcsak ő, hanem Wesselényi Ferenc, Báthory András bíboros, warmiai püspök és Mikołaj Zebrzydowski, lublini vajda is megkereste már, hogy lengyel szolgálatba álljon. Balassi befolyásos lengyelországi kapcsolatokkal rendelkezett, a kancellártól a lublini vajdán át Wesselényi Ferencig, aki Báthory István udvarmestere volt, és a király halála után is Lengyelországban maradt.
Balassi levele nem hagy kétséget afelől, hogy lengyelországi szerepvállalása tudatosan tervezett és előkészített akció volt. De miért volt szükség a kudarcok elől menekülő, kisemmizett, szerelmi csalódások által megtépázott álarcra?
Balassi az 1577-es hazaérkezése után többször is próbálkozott azzal, hogy engedélyt kapjon arra, hogy visszatérjen Lengyelországba, kérését minden alkalommal elutasították. Báthory István uralkodása alatt magyar nemesnek, arisztokratának Lengyelországba utazni felért egy felségárulással. A Habsburg kormányzat igyekezett megakadályozni, hogy Báthory híveket, pártot gyűjthessen maga körül. A fejedelem halála után a lengyelországi Báthory-párt jelentett veszélyt a Habsburg érdekekre, sikeresen megakadályozták Miksa főherceget abban, hogy elfoglalhassa a lengyel trónt.
III. Wasa Zsigmond a Zamoyski-Báthory érdekcsoportnak köszönhette, hogy királlyá választották és meg is koronázták. Balassi Bálintnak 1589-ban esélye sem volt arra, hogy szabályos útlevéllel hagyja el az országot. A költő szeptemberi elindulásának körülményei, az éjszakai útra kelés (Illésházy szerint), az egyetlenegy kísérő, a kevés poggyász, az „elbujdosás” látszatának a megteremtése azt szolgálta, hogy az érvényes engedély, útlevél nélkül utazó Balassi biztonságosan megérkezhessen Lengyelországba, ne tartóztathassák fel, és családjára, testvérére se hozzon felesleges bajt. Balassi, mai fogalmaink szerint illegálisan hagyta el a Magyar Királyságot, hogy katonai szolgálatot vállaljon a lengyel hadseregben, és ez sem volt veszélytelen.
1591. május 4-én Pográny Benedek, korponai kapitány arról számolt be Pálffy Miklós érsekújvári főkapitánynak, hogy Balassi Bálint Kürtössy Zsigmondot Lengyelországba csábítja, sőt a lengyelek az egész korponai sereget befogadnák. Pográny a toborzó leveleket Ungnád Dávidnak, a Haditanács elnökének is elküldte. A magyarországi katonatoborzások 1590 óta okoztak gondot a Haditanácsnak. Ernő főherceg több levélben is figyelmeztette Pálffy Miklóst, hogy a végvárakban szigorúan tiltsa meg a Lengyelország számára történő toborzást, mert az veszélyezteti a Magyar Királyság védelmi képességeit. Olyan főtiszteket, mint Nyáry Pál vagy Dóczy Imre szigorú levelekben kellett eltiltani a katonatoborzástól.
Ez a két név nemcsak azért fontos, mert a leendő egri kapitány, Nyáry Pál is érintett volt a lengyelek számára való katonatoborzásban, hanem azért is mert érzékelteti a helyzet komolyságát. A tizenöt éves háború előestéjén vagyunk, a magyar határvidéken egymást érik az egyre komolyabb összecsapások, és bár Balassi tevékenysége egy potenciális szövetséges, a Lengyel Királyság haderejét erősítette, akik leköthették volna a Porta szövetségesinek számító krimi tatárokat, de ezzel együtt a magyar védelmi képességeket viszont gyengítették.
Lengyelország végül nem lépett hadba az Oszmán Birodalommal szemben, Balassi 1591-ben pedig hazatért. Lengyelország hadba lépése még hosszú ideig a diplomáciai tárgyalások témája maradt. Balassi Bálint azonban nem tagadta meg önmagát, Pálffy Miklós hadseregében szolgálva 1594-ben Esztergom ostrománál halálos sebet kapott, muskétagolyó lőtte át mindkét combját. Néhány héttel később esett el öccse Balassa Ferenc is. Mindkettőjüket Hibbén – ahonnan Balassi Lengyelországba indult – temették el a családi sírboltban, szüleik Balassa János és Sulyok Anna mellé.
Közös múlt: ismeretekkel a történelmi tévhitek eloszlatásáért – szlovák és magyar történelemtanárok munkájának támogatása nyomtatott és online kiadványokkal, szakmai konferenciával. A Történelemtanárok Egylete és a Denník N hírportál magyar nyelvű lapja, a Napunk projektje.
Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k) álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a Tempus Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem vonható felelősségre miattuk.
