A sumer és a magyar szavak között rengeteg az egyezés

Állítás:

A sumer és a magyar szavak között rengeteg az egyezés

Cáfolat:

Az ily módon beazonosított szavak között semmi valódi egyezés nincs, csak az összehasonlítók ötletességét tükrözik

Bővebben:

A legnépszerűbb módszer a sumer-magyar rokonítók körében a szavak összevetése, és a – gyakran a szavak tetszőleges megváltoztatásával létrehozott – hasonlóságok gyűjtése. Maga a szavak összevetése az összehasonlító nyelvészetben, amely a nyelvek rokonságát kutatja, valóban fontos módszer. Ennek alapja azonban a rendszerszerű megfelelések keresése: azaz akkor beszélünk valós összefüggésről, ha egy adott környezetben egy bizonyos hang egy nyelvben ugyanezen környezetben egy másik hangnak rendszeresen megfelel; ha a második nyelvben az adott helyen mindig más hangot találunk, akkor nincs valós kapcsolat. Ezzel a módszerrel ugyanis némi fantáziával és egy szótárral bármely két nyelv között „rokonságot” tudunk felfedezni. Éppen ezt teszik a sumer-magyar rokonítók, akiknél egy sumer szó hangjai szinte bármire felcserélhetők, csak hogy valamely magyar szót kapják végeredményként. Így például a sumer b helyén (amely nagy valószínűséggel nem b volt) állhat b, v, f, p, s vagy éppen sz. A hangok tetszőleges váltogatása mellett szükség szerint tesznek hozzá a sumer szavakhoz (vagy éppen vesznek el belőlük), hogy magyar szóhoz jussanak. Így lesz a sumer kalag ’erősnek lenni’ jelentésű szóból kalapács, az igi ’szem, arc’-ból igéz és így tovább.

Visszatérő módszer egy-egy magyar kifejezést összerakni sumer szavakból. Ezek a kifejezések a sumerben általában nem léteznek, a szerző sumer szótárból összemásolt találmányai. Érdemes egy ilyen példát alaposabban is megnézni. Ilyen eset a magyar teremtő szó visszavezetése a sumer te-ram-tu alakra (Badiny Jós Ferenc: Káldeától Ister-gamig II: a sumir-magyar nyelvazonosság bizonyítékai. Buenos Aires, 1981: 114-115), amely ebben a formában nem található meg sumer szövegekben. A szerző elképzelése szerint a szó a te: ’alap, alapítás’, a ram: ’mérték, kegy’, és a tu ’teremteni, szülni’ szavakból állna össze. Az első kérdés persze az, hogy hogyan jön ki ebből a ’teremtő’ jelentés; leginkább sehogy. De már a szó kiolvasása sincs rendben. Az ékírásos jeleknek általában több olvasata van, azaz több, különbözően hangzó szónak felelnek meg. Ebben az esetben a te jelnek a temen olvasatára volna szükség, amely valóban ’alap’ jelentéssel bír. A második szótag esetében a szerző ötletéhez legközelebb az ağ (a ğ-t úgy ejtjük, mint a magyar ing szóban az ng-t) ’mérni’ jelentésű szó áll a legközelebb, mivel ennek a jelnek valóban van ram olvasata is, azonban ez a sumerben nem jelent semmit. A szó – ha létezett volna a sumerben – tehát így nézett volna ki: temen-ağ-tud. Az azonosság így már nem tartható. A szerző persze azt sem vette figyelembe, hogy a magyar szó két toldalékot is tartalmaz: terem-t-ő. E toldalékoknak sehol nincs megfelelőjük az általa kreált sumer változatban.

Tanos Bálint

2013. február 14.