Nem Horthy volt a felbujtó?

Száz éve gyilkolták meg Somogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét, és Bacsó Bélát, a munkatársát. A gyilkosság pontos körülményei azóta sem tisztázottak. Szinai Miklós 1988-ban megjelent könyvében (Ki lesz a kormányzó?) alaposan utánajárt a kérdésnek, és arra jutott, hogy nem Horthy Miklós lehetett a felbujtó, hanem egy konkurens szélsőjobboldali politikus, Friedrich István. Mit lehet erről tudni ma, kérdezzük Turbucz Dávid történészt.

Szinai hangsúlyosan hipotézist állít fel, de a kutatásaim szerint is egy nagyon életszerű hipotézist, amit valószínűleg már nem lehet forrásokkal bizonyítani. Az tény, hogy 1920 februárjában Friedrich volt az egyetlen, akinek érdekében állt ez a gyilkosság. Ellentétben Horthyval, akinek nem szolgálta az érdekeit.

Miért?

A Friedrich és Horthy közötti szembenállás 1919 novemberében kezdődött, amikor a békekonferencia magyarországi képviselője, Sir Georg Clerk, lemondatta előbbit a miniszterelnöki posztról, és ebben Horthy az antant mellé állt, de később is nyilvánvalóvá tette, hogy nem támogatja Friedrich visszatérését. Januárra a viszonyuk elmérgesedett, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjában akkor még valamennyi befolyással rendelkező Friedrich már azt nyilatkozta a sajtónak, nem szabad, hogy Horthy legyen a kormányzó, mert nem szabadna a hadseregnek még több teret engedni az ország igazgatásában. Friedrich azt szerette volna, ha Habsburg József főherceget választja a nemzetgyűlés kormányzónak, aki persze megint őt nevezné ki miniszterelnöknek.

Mi köze van ennek a konfliktusnak Somogyiék halálához?

1920 februárjában Horthy kormányzóvá választása elég biztosnak látszott, ezt egy dologgal lehetett esetleg megzavarni, ha a fővezér politikai ellenfelei ráirányítják a figyelmet a terrorra. Miután lezajlott a gyilkosság, Horthy dühösen magához rendelte Prónay Pált, és utóbbi emlékei szerint kezét tördelve szidta le, hogy miért csináltak ilyen számára borzasztó kellemetlen dolgot. Prónay ezt persze tagadta, és tudjuk, nem hazudott, hiszen nem az övéi, hanem Ostenburg-Moravek Gyula különítményesei voltak a végrehajtók. Őket pedig nem kizárt, hogy éppen a kormányzóválasztás megzavarása, megakadályozása érdekében Friedrich vagy az ő megbízásából valaki ösztönözte erre a gaztettre. Ostenburg legitimista volt, a Habsburgok híve, és nem tartozott Horthy szegedi embereihez.

Ha így állt a dolog, Ostenburg tudhatta vajon, hogy mi a cél?

Nem tudjuk. Mindenesetre neki és embereinek nem kellhetett különösebb ösztökélés, gyűlölték a Népszavát, mely rendszeresen tájékoztatott a tisztek viselt dolgairól. De persze hangsúlyozom, a Friedrich-vonal hipotézis, ami szinte biztos, az az, hogy nem Horthy volt a felbujtó. Persze nem elvi okból: egyáltalán nem volt ellensége az erőszakos megoldásoknak már flottaparancsnokként sem, később is többször hangoztatta, hogy az erőszakra a „rendteremtésben” szükség van. Ugyanakkor már 1919 nyarától próbálta visszafogni és fegyelmezni is a különítményeket. Augusztus közepétől folyamatosan jelentek meg olyan fővezéri parancsok, melyek felszólították a tiszteket, hogy hagyják abba a kilengéseket. Ezek nemcsak a gyilkosságokra vonatkoztak. Szó volt például a túlzott alkoholfogyasztásról, prostituáltakkal való kapcsolatról, a szolgálati titkok kifecsegéséről, tiltotta a román tisztek  szidalmazását is. A parancsok rendszeresen megtiltották az erőszakos önbíráskodást, hogy a lakosságban és az antant képviselőiben jó benyomást keltsen a nemzeti hadsereg. Horthynak tehát a fehérterrorban ambivalens szerepe volt. Igaz, a gyilkosság előtt bizalmas körben tett egy félreérthető kijelentést, amivel sokak szemében magára terelte a gyanút. Mikor a Gellért szállóban egy vacsorán emberei a Népszava aktuális számán háborogtak, kijelentette: „nem beszélni kell, hanem cselekedni”. Majd távozott. Ezt érthették bíztatásnak egyes túlbuzgó emberei, de minden jel szerint inkább arra utalt, hogy majd ő cselekszik, ha kormányzó lesz, és mint politikus rendet tesz, vagyis addig kár hőbörögni.

Hogyan érték el, hogy a fehérterror felelőseit ne vonják felelősségre? Rassay Károly akkor igazságügyi államtitkár volt, és emlékirataiban leírja, hogy mind a belügyminiszter, mind az igazságügyminiszter tehetetlen volt a gyilkoló tisztekkel szemben.

1919 augusztusától 1920 márciusáig a hadsereg és a polgári kormányzat párhuzamos hatalma érvényesült. Ugyan az antant megakadályozta, hogy katonai diktatúra alakuljon ki, de a két hatalom közül azért a katonai volt a domináns. Így Horthy fővezérként képes volt megakadályozni, hogy nyomozások induljanak, vagy ha mégis indultak, akkor azt, hogy azok befejeződjenek. De ha mégis voltak, akik ilyen ügyek miatt börtönbe kerültek, Horthy már kormányzóként gondoskodott arról, hogy az 1920 decemberi amnesztia rájuk is vonatkozzon.

Lőrinc László

(A képen Friedrich István látható.)

2020. február 19.