Nem lehet köze a kereszténységnek a zsidó valláshoz

Állítás

Nem lehet köze a szelíd kereszténységnek ahhoz a zsidó valláshoz, mely azt tanítja, hogy mindenkit ki kell irtani, aki nem zsidó.

Cáfolat:

Ilyet a Biblia nem állít, a törvény, amire az állítást Badiny alapozza, nem a nem-zsidókra, hanem a hitüket hagyó zsidókra vonatkozik, és nem kiirtást, hanem kiközösítést ír elő.

Bővebben:

Badiny-Joós több helyen azt állítja, hogy a zsidók nemzeti Istenüktől, a kegyetlen Jehovától azt a parancsot kapták, hogy „irtsanak ki mindenkit, aki nem az ószövetség szerint való”. Ennek az állításnak bizonyítására a Teremtés könyvéből idéz egy mondatot: „A körülmetéletlen férfi pedig, aki körül nem metélteti az ő férfi testének bőrét, az ilyen lélek kivágatik az ő népe közül, mert felbontotta az én szövetségemet” (17,14). Csakhogy ez a mondat nem azt jelenti, amit ő kiolvas belőle. Elsősorban a kivágatik nem azt jelenti, hogy „meg kell ölni”, hanem azt, hogy „ki kell a népből taszítani”. Másrészt ez a törvény nem arra ad utasítást, hogy a zsidók hogyan bánjanak a nem zsidókkal (azokat nem taszíthatnák ki maguk közül, hiszen nem is tartoznak közébük; azokról nem lehetne azt mondani, hogy „felbontották a Jahvével kötött szövetséget”). Egészen nyilvánvaló, hogy a Törvény szerint azt az Ábrahám véréből való férfit kell így megbüntetni, aki – bár zsidónak született – nem vállalja a körülmetélést.

Jelenits István

2013. május 5.