Mindig ellenségek között éltünk, védekeznünk kellett az idegenektől

Állítás:

A múltban mindig ellenségek között éltünk, folyamatosan védekeznünk kellett az idegenek, főleg a nyugatiak terjeszkedésével szemben.

Cáfolat:

Igaz, hogy sok támadás érte az országot külföldről, ahogy minden más országot is. Ezek azonban viszonylag kevés ideig tartottak, miközben egyetlen nagy fellendülő korszakunk sem képzelhető el a környező világ hatása és együttműködése nélkül.

Bővebben:

Igaz, hogy sok támadás érte az országot külföldről. De nem több, mint bármelyik másik országot, és ezek a harcok – a török kor másfélszáz évén kívül – ezer éves történelmünknek csak összesen néhány évtizedére terjedtek ki. Másfelől viszont egyetlen nagy fellendülő korszakunk sem képzelhető el a nyugati minta, a nyugati értékek adaptációja, sőt támogatása nélkül. Legtöbb Árpád-házi királyunknak külföldről, főleg nyugatról érkezett a felesége, és külföldre mentek férjhez leányaik is. A 14. századtól már maguk a királyok is többnyire „külföldről jöttek”. Mindezzel diplomáciai támogatás, szövetség és kulturális hatások jártak. Szent István térítőket, pénzverőket, szerzeteseket, építészeket, írnokokat kapott nyugatról, és vele a magyar középkort meghatározó kulturális elemeket: vallást, egyházszervezetet, latin nyelvet és betűket, világképet, koronázási szertartást, építészeti stílust, lovagi fegyverzetet, harcmodort stb. Külföldről kaptuk a Szent Koronát, a középkorban a később nemzetivé váló címerünk lovagi pajzs formáját és elemeit: az ún. „Árpád-sávokat” nyugatról, a kettős keresztet délről. A szőlőművelés-borászat, a lovagi kultúra, a gótika, az egyetem, a városi kiváltságok, a céhrendszer, a rendiség intézményei, az ipar szerkezetei és eljárásai, az oklevelek, krónikák, királytükör műfaji elemei stb. szintén mind nyugatról jöttek.

Mindez persze a későbbi századokra is igaz: a reneszánsz, a reformáció, a könyvnyomtatás, a jezsuita és piarista iskolarendszer, a barokk, a klasszicizmus, a felvilágosodás, a romantika művészete, zenéje, irodalma, színháza mind külső ösztönzésre hozta itt létre sajátos magyar változatát, nem is beszélve a hazai tudományt ért hatásokról. A 18-19. század kora, mikor Magyarország teljes területével betagozódott a Habsburg birodalomba, az ország számára a gyarapodás és felzárkózás időszakát jelentette. Néhány viszonylag rövidebb abszolutisztikus korszaktól eltekintve a rendi alkotmány is sértetlen maradt.

Nyugati minta sugallta a modern politikai célkitűzéseket 1848-tól a rendszerváltásig: a törekvést a hatalmi ágak elválasztására, a korlátozott, megosztott és ellenőrzött hatalom megteremtésére, a szabadságjogok biztosítására, a jogegyenlőségre, szemben a (szintén „kintről” eredő) rendiséggel, abszolutizmussal és diktatúrával.

Mindez nem azt jelenti, hogy a magyarok kultúrája gyenge volt, ellenkezőleg: épp abból eredt ereje, hogy rugalmas volt és befogadó. Ez teszi sikeressé Nyugat-Európát is, mely maga is hasonlóan nyitott a hatásokra.

Lőrinc László

2015. január 3.